Észtország, Litvánia és Lettország légterének védelmét négy Gripen vadászgéppel és mintegy százfőnyi személyzettel védik. Az Észtország, Litvánia és Lettország légterének biztosításáról szóló NATO-megállapodás értelmében a magyar katonák először 2015-ben látták el ezt a feladatot. A szövetség olyan tagországok légtérvédelmének ellenőrzésében vállal szerepet, amelyek nem rendelkeznek vadászrepülőgépekkel.
A Balti Fegyveres Légvédelmi Készenléti Alegység a litvániai Siauliai repülőtéren augusztus végéig látja el feladatát.
A csaknem hatmillió követővel rendelkező indiai hadsereg hétfői bejegyzése szerint “a mitikus teremtmény rejtélyes lábnyomait”, amelyek 81 centiméterszer 38 centiméteresek, a himalájai Makalu alaptábor közelében fotózták le április 9-én. A Times of India című napilap értesülései szerint a hadsereg azért csak most hozta nyilvánosságra a felvételt, mert előbb meg akart bizonyosodni róla, hogy a hóban talált nyomok összeegyeztethetőek a jetivel kapcsolatos korábbi elméletekkel.
A himalájai óriási majomemberként is ismert jeti egy legendás teremtmény, amelyről úgy tartják, hogy a Himalája magasabban fekvő területein él. India, Nepál és Bhután egyes részein gyakran hallani történeteket olyan emberekről, akik állítólag látták a lényt vagy annak lábnyomait. Mindezek ellenére a Twitter-felhasználók egy részét megdöbbentette, hogy az indiai hadsereg ilyen merész kijelentésbe bocsátkozott egy “mitikus teremtménnyel” kapcsolatban.
“Igazán elkeserítő azt látni, hogy a hadsereg egy ilyen idétlen mítoszt próbál valóságként eladni. Többet vártam tőletek srácok” – írta az egyik internetező. A felhasználók reakcióira válaszolva a hadsereg elmondta, hogy a “bizonyítékot” lefotózták és átadták a “téma szakértőinek” – írta a BBC.
Az elmúlt években többen is próbálták megoldani a jeti rejtélyét. 2011-ben DNS-vizsgálattal bizonyították, hogy az a “jeti ujj”, amelyet fél évszázaddal korábban vittek Nepálból Londonba, valójában egy emberi csontdarab.
Az Oxfordi Egyetem kutatóinak 2013-ban ugyancsak DNS-vizsgálattal sikerült megállapítaniuk néhány szőrszálmintáról, hogy azok nem a jetitől, hanem egy ősi jegesmedvétől származnak. A kutatásban részt vevő Bryan Sykes professzor szerint a legvalószínűbb magyarázat a jeti legendájára az, hogy egy olyan állat lehet, amely a jegesmedve és a barnamedve hibridje.
A légitársaságok 26 ezer láb (mintegy 8000 méter) alatti magasságban nem repülhetnek be a dél-amerikai ország légterébe. A tiltás – az FAA közleménye szerint – visszavonásig és nemcsak légitársaságokra, hanem magángépekre is érvényes. A szövetségi hatóság egyúttal elrendelte a jelenleg Venezuelában tartózkodó légitársaságok gépeinek és a magánrepülőknek, hogy 48 órán belül hagyják el a dél-amerikai országot.
A döntést a hatóság “a növekvő mértékű politikai bizonytalanságokkal és feszültségekkel” indokolta. Az American Airlines már márciusban bejelentette, hogy meghatározatlan időre felfüggeszti Venezuelába induló járatait.
Venezuelában – ahogyan Mike Pompeo amerikai külügyminiszter fogalmazott kedden a kora esti órákban adott televíziós interjújában – “nagyon képlékeny” a helyzet. A caracasi tüntetésen több tucatnyian sebesültek meg, és vagy egy tucat embert vettek őrizetbe. A légitámaszponton – ahol az ellenzék vezetője, Juan Guaidó mondott beszédet – lövések is dördültek.
Guaidó ellenzéki vezető felhívást intézett a hadsereg tagjaihoz, hogy segítsenek eltávolítani a hatalomból Nicolás Maduro elnököt, ám a jelek arra mutatnak, hogy felszólítása nem talált követőkre. A venezuelai elnök és Vladimir Padrino védelmi miniszter kedden este közösen jelent meg a többségében a kormány finanszírozta Telesur televízióban és Maduro bejelentette, hogy a hadsereg továbbra is mellette áll. Az elnök közölte: államcsínykísérletet hiúsítottak meg.
Erdélyi Lajos elmondta: 1918-ban már fel is szentelték a temetőt, ahol 728, köztük 489 magyar katona földi maradványait helyezték el. A háborús hősök nyughelyén 89 orosz, 14 szerb, 13 olasz, 12 német, 105 román és hat ismeretlen honosságú hőst temettek el. Békéscsabán ugyanis a monarchia hadikórházat működtetett, és az ott elhunyt katonák ebben a temetőben találtak végső nyugvóhelyre.
“A halott katona nem ellenség többé” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár, mielőtt átadta a felújított első világháborús katonai temetőt.
Herczeg Tamás Békéscsaba és térsége országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, hogy a történelmi Békés vármegye csaknem 10 ezer embert veszített el az első világháborúban. A 101-es gyalogezred katonáinak zöme a városból került ki, megfordultak a háború szinte összes hadszínterén, és a bevonuló ezer katonából mindössze hatvanan tértek vissza.
Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere megköszönte a HM anyagi támogatását a temető felújításához, hozzátéve, az utókor feladata a háborús hősök emlékének ápolása és a béke megőrzése.
Április 28-a a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Nemzetközi Emléknapja, amelyet először 1984-ben a Kanadai Közalkalmazottak Szakszervezete tartott meg, majd 1996-ban emelkedett a nemzetközi napok közé az ENSZ-nél is. Magyarországon 2012 augusztusa óta hivatalos emléknap, noha a megemlékezés hagyománya hazánkban is jóval régebbi.
Nem fogadható el az az érvelés, hogy a foglalkoztatás növekedése és feldolgozóipar bővülése miatt nő a balesetek száma, emelte ki beszédében Kordás László. A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint felfedezhető ok-okozati összefüggés a munkavállalók létszáma és a balesetek számadatai között, sokkal valószínűbb azonban, hogy munkabalesetek bekövetkezését leginkább a munkáltatók és a munkavállalók felelőtlen, jogszabályokat nem követő, munkavédelmi normákat megszegő magatartása okozza. Ez független a munkavállalók létszámától. Kordás szerint a kis- és közepes vállalkozásoknál a legrosszabb a helyzet, ahol a munkavédelmi célú ráfordításokban költséget és nem hasznot látnak, ellenérdekeltek az ilyen kiadások növelésében, a munkakörülmények javításában.
Elgondolkodtató számadatokkal segített megérteni, átérezni a munkabalesetek évtizedes hatásait Nesztinger Péter, a Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának vezetője. 1986-tól – vagyis a munkabalesetek egységes nyilvántartásba vételének kezdetétől – számítva készített egy gyors összegzést a veszélyes munkahelyek áldozatairól. Az elmúlt bő három évtizedben több mint ötezer ember halt meg munkabalesetben és jóval egymillió felett van azon sérültek száma is, akikről egyáltalán tudomást szerzett a hatóság. Nesztinger Péter megemlítette, hogy a mezőgazdasági szektorban 2016-ban kivételesen több halálos munkabaleset történt, mint az építőiparban. Ez indokolttá tette egy figyelemfelhívő kampány szervezését, amely az eddigi tapasztalatok alapján hozzájárult a balesetek számának csökkenéséhez.
Nem szabad megfeledkeznünk a munkabalesetben megrokkant munkavállalókról sem, hangsúlyozta a megemlékezés sok éve meghatározó felszólalója, Borhidi Gábor, hiszen ők jelentősen nehezebb helyzetben kell, hogy viseljék a mindennapi élet terheit. Az Országos Munkavédelmi Bizottság munkavállalói oldalának ügyvivője az együttérző gondolatokat követően emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy az utóbbi években változtak ugyan a munkavédelmi képviselők választásának, képzésének szabályai (például 2016 óta a munkavédelmi törvény alapján ötven helyett húsz fő munkavállalói létszám felett kell munkavédelmi képviselő választást tartani, de változtak a képviselők képzési feltételei is), ami több munkáltatónál ad lehetőséget a munkahelyek biztonságosabbá tételére. Borhidi ugyanakkor szembesítette a jelenlévőket a kérdéssel: több lehetőséget kaptunk? Igen, de vajon tudunk-e élni, élünk-e vele?
A megemlékezés záró felszólalója, Gedeon András, az Alemona – Közösség a munkavédelemért szóvivője volt. Nem csupán a szabálykövetés, a feltételek biztosításának a fontosságát emelte ki, hanem a működés kulturális elemeként is értelmezhető, egymásra való tudatos odafigyelést, segítségadást, a biztonságot elősegítő kommunikáció módjainak sokféleségét is. Úgy fogalmazott: „álljunk mellettük, ha személyesen ez nem is mindig lehetséges, de munkatársakon, vezetőkön, szakembereken, betűkön, hangokon, képeken keresztül, lelkesítve, magyarázva, koordinálva, a jogos rosszallás vagy a közösséget, kultúrát erősítő mosoly ráncaival az arcunkon”. Hiszen, nem hiányozhat a derű sem ebből a munkából, mert sokszor éppen ez az a közös nyelv, amit akár a munkahelyi biztonságról beszélve is jobban értenek az emberek.
Az április 25-én tartott megemlékezés közös koszorúzással, gyertyagyújtással zárult a Csepel Művek Ipari Parkjában álló, 2010-ben felavatott emlékműnél.
A könnyített honosítás lehetősége ezentúl kiterjed a Krímet és a Szevasztopolt a félsziget orosz elcsatolása, 2014. március 18. előtt elhagyó ukrán állampolgárokra és hontalan személyekre, továbbá azok gyerekeire is.
A rendelkezés érinti a Krímből a szovjet időszakban törvénytelenül deportált személyeket, leszármazottjaikat, valamint az Oroszországban tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel rendelkező, vagy menedékjogot kapott ukránokat, továbbá azokat a személyeket és hozzátartozóikat, akik Ukrajna Donyeck és Luhanszk megyéjéből 2014 áprilisig csatlakoztak az Oroszországba való önkéntes áttelepülés állami programjához.
Emellett könnyebbé válik orosz állampolgárrá válniuk azoknak az afgán, iraki, jemeni és szíriai állampolgároknak, akik az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság területén születtek és szovjet állampolgársággal rendelkeztek.
Putyin múlt szerdán adta ki azt a rendeletét, amely humanitárius okokra hivatkozva leegyszerűsíti a délkelet-ukrajnai szakadár területek lakóinak oroszországi honosítását. Az igénylők kérelmeit az orosz belügyminisztérium illetékes szerveinek három hónapon belül el kell bírálniuk. Az igénylőknek mindemellett nem kell lemondaniuk ukrán állampolgárságukról.
Az orosz elnök szombaton Pekingben azt közölte, hogy Oroszország nemcsak a szakadár “köztársaság”, hanem egész Ukrajna lakói számára megkönnyítené az orosz állampolgárság megszerzését.
A Krímet a 2014-ben az orosz fegyveres erők biztosítása mellett megtartott helyi népszavazás eredményére hivatkozva csatolta Moszkva Oroszországhoz. Az ENSZ-tagállamok túlnyomó többsége nem ismerte el ennek a lépésnek a jogszerűségét, és továbbra is Ukrajna részének tekinti a félszigetet. Az Egyesült Államok és az EU-országok szankciókat vezettek be Oroszország ellen. Moszkva álláspontja szerint a félsziget hovatartozásának kérdése “örökre lezárt ügy”.
A tárca állásfoglalásában azt hangoztatta, hogy a venezuelai radikális ellenzék ismét a konfrontáció erőszakos eszközeihez folyamodott a békés rendezés helyett. Egyúttal sürgette, hogy a kormányellenes erők mondjanak le az erőszakról a vérontás elkerülése végett. Moszkva arra szólította fel a tömegtájékoztatási eszközöket, hogy a latin-amerikai eseményekről objektíven, ne pedig a feszültség fokozásában érdekelt felek részrehajló eszközeként tudósítsanak.
A caracasi orosz nagykövetség a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt a tájékoztatást adta, hogy a Venezuelában lévő orosz katonák nem avatkoztak be az eseményekbe, mert ők műszaki szakemberek, akik a kétoldalú haditechnikai együttműködési megállapodás keretében karbantartási és kiképzési feladatokat hajtanak végre. A diplomáciai képviselet védelmének megerősítését egyelőre nem tervezik, mert az ország “törvényes kormánya” ellenőrzése alatt tartja a helyzetet és a hadsereg is az ő oldalán áll.
Az orosz diplomaták szerint összecsapások csak az altamirai úton, a carlotai katonai reptérnél voltak.
Leonyid Szluckij, az orosz alsóház külügyi bizottságának elnöke azt mondta, hogy Moszkva sosem fog elismerni egy erőszakos, választások nélküli hatalomváltást Caracasban és a venezuelai belügyekbe való külső beavatkozás megszüntetésére szólított fel.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője közölte, hogy az államcsíny-kísérletre vonatkozó hírek fényében a venezuelai helyzet alakulását Vlagyimir Putyin orosz elnök megvitatta az oroz biztonsági tanács tagjaival.
Mike Pompeo azt írta, az Egyesült Államok a venezuelai nép mellett áll a szabadságért és a demokráciáért folytatott küzdelmében, és támogatja a Guaidó által bejelentett Operación Libertad (Szabadság Hadművelet) megindítását. “A demokráciát nem lehet legyőzni” – írta mikroblog-bejegyzésében az amerikai diplomácia irányítója.
John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó – miután lövések dördültek el azon a caracasi légitámaszponton, ahol kedden Juan Guaidó tartott nagygyűlést – szintén Guaidó pártját fogta. Emlékeztetett arra, hogy a venezuelai hadseregnek kötelessége megvédeni az alkotmányt és a dél-amerikai ország népét. Bolton szerint a venezuelai hadseregnek ki kell állnia “a legitim intézmények mellett a demokrácia bitorlóival szemben”.
“Veletek vagyunk” – üzente a Maduro-rendszer ellen tüntető venezuelaiaknak Mike Pence amerikai alelnök.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője közölte: Donald Trump elnököt tájékoztatták a venezuelai fejleményekről, a Fehér Ház szorosan figyelemmel kíséri a történéseket.
“Figyeljük a fejleményeket és várakozunk” – fogalmazott újságíróknak Kellyanne Conway Trump tanácsadója. Hozzáfűzte: itt az ideje, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök békésen átadja a hatalmat. Az amerikai hadsereg déli parancsnokságának szóvivője, Armando Hernandez ezredes azt közölte: a hadsereg figyelemmel kíséri a venezuelai fejleményeket, de – mint fogalmazott -“a parancsnokság feladatai pillanatnyilag nem változtak”.
Az ukrán határőrök napja alkalmából közölt interjúban Cihikal a többi között elmondta, hogy Ukrajnában az államhatáron át folytatott csempészés jelenti az egyetlen megélhetési forrást sok ezer ember számára, mert semmihez nem értenek, ugyanis évtizedek óta ezt a foglalkozást űzik. Hozzátette, ezek az emberek az életüket kockáztatják, hogy ne vegyék észre őket a határőrök, amit az a szomorú statisztika is bizonyít, hogy a múlt évben több mint húsz ukrán állampolgár vesztette életét, miközben cigarettát próbált átcsempészni a Tiszán, s elsősorban ennek az ukrán-román határszakaszán. Hiába szereznek be a csempészek búvárfelszerelést, a hegyi folyók nagyon veszélyesek – emelte ki, megjegyezve: “az államhatár mellett élők nem akarják megérteni, hogy változnak az idők, és mi fokozatosan növeljük a határ ellenőrzését, amelyen egyre nehezebb észrevétlenül átjutni.”
A parancsnok azt is elmondta, hogy a zöldhatár védelmének a megerősítéséhez és a csempészés megszüntetéséhez Ukrajnában nem állnak rendelkezésre a megfelelő források: a határőrségnek szüksége lenne műszaki eszközökre, mérnöki létesítményekre, jobb ellátásra és munkafeltételekre. Mindazonáltal – emelte ki – az Európai Unió határőrizeti hivatalának az értékelése szerint is jelentősen csökkent a csempészés szintje az ukrán államhatáron.
Mint kifejtette, a zöldhatáron át történő csempészés eltörpül a határátkelőkön folytatott hasonló tevékenység mellett még úgy is, hogy míg korábban a hatóságok minden csempészett cigarettát szállító tíz kamion közül egyet tartóztattak fel, úgymond mutatóba, addig ma két hasonló rakományból egy mindenképpen horogra akad.
Cihikal szerint az EU és Ukrajna határőrizeti szervei között teljes a bizalom, a felek tájékoztatják egymást a határtérségekben működő bűnszervezetekről. “Korábban nem így volt, de ma Európában tudják, hogy Ukrajna nem forrása az illegális migrációnak és a csempésztevékenységnek, egészen más az ukrán államhatár és mások a veszélyforrások is” – fejtette ki az ukrán határőrség vezetője.
Benkő Tibor emlékeztetett: a kormány döntése értelmében Magyarországnak erős, ütőképes honvédségre van szüksége, amely önállóan és a szövetségi rendszerben is képes ellátni feladatait. A haderőfejlesztési program tartalmazza a többi közt a hazai hadiipar újraélesztését. Kiskunfélegyházán – ahol jelenleg fegyverek összeszerelése zajlik – az év második felében megindul a sorozatgyártás is – mondta a miniszter.
A haderőfejlesztés, illetve az érkező új haditechnikai eszközök, például az új helikopterek kezelése kapcsán adódó képzési igényről Benkő leszögezte: “van kiből építkezni, van kivel eredményt elérni”, kiváló szakemberek vannak a Magyar Honvédségben. Megjegyezte, legalább 100-120 pilótára van szükség, ezért kezdték meg a hazai pilótaképzés újraindítását Szolnokon.
Elmondta, hogy az elmúlt négy évben csaknem kétszáz magyar tiszt és altiszt vett részt több szemeszterből álló iskolarendszerű képzésen a világ számos nagy múltú oktatási intézményében. Céljuk, hogy minél több katona számára nyissanak hasonló lehetőséget, érkezzenek akár a katonai, akár a polgári életből – tette hozzá a miniszter.
Benkő kitért arra is, hogy a NATO-főparancsnok kiberszaktanácsadója magyar tábornok, Vass Sándor. Ennek kapcsán kiemelte, hogy új kihívások, kockázatok, fenyegetések jelentek meg: többek közt a kibertérben lévő fenyegetésekre is tudni kell reagálni, ehhez is kellenek kiképzett emberek. Ezért az idén elindítják a kiberakadémiát, amely Szentendrén az Altiszti Akadémián működik majd, de önálló szervezeti egységként.
Szólt arról is, hogy a honvédelmi és haderőfejlesztési program honvédelmi része “magáról a katonáról szól”: tartalmazza a katonák kiválasztását, képzését, kiképzését, a katona szerepét a társadalomban, a társadalom és a honvédség kapcsolatát.
A miniszter kitért a Magyar Honvédség ösztöndíjprogramjaira is, fontos kérdésnek nevezve, hogy milyen oktatási rendszerben kívánják megszólítani, illetve képezni a fiatalokat a honvédségi pályára. Mint mondta, a hazafias honvédelmi nevelés szerves része a honvédelmi programnak. Elindítottak egy honvédelmikadét-programot, amelynek keretében már 49 oktatási intézmény kérte a honvédelmi alapismeretek oktatási lehetőségét – közölte. Bevezették a honvéd kadét ágazati szakképzést is, amely már nyolc városban működik – tette hozzá. Honvéd-középiskola és -kollégium jelenleg egy helyen, Debrecenben működik, de nem titkolt céljuk, hogy a jövőben három ilyen iskolát kívánnak működtetni – mondta Benkő.
Szintén a társadalom, a fiatalok megszólítását segíti a honvédelmi sportszövetség, valamint a honvédelmi táborok is – jegyezte meg a miniszter. Mint mondta, a honvédségben nemcsak katonákra, más szakemberekre, például egészségügyi dolgozókra, jogászokra, kommunikációs szakemberekre is szükség van. Hozzátette, a polgári és a katonai képzések közötti átjárhatóság biztosított.
Mukics Dániel közölte: a hazai gyártású gépjárműfecskendők beszerzéséhez 14,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott az Európa Unió a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében. Az új járművekből valamennyi megyei igazgatóság kapott.
A projekt lehetőséget teremtett arra is, hogy az OKF közreműködjön hazai gyártású gépjárművek kialakításában és fejlesztésében – ismertette. A RÁBA-Heros Aquadux X 4000 típusú gépjárműfecskendők Renault-fődarabok felhasználásával, Rába gyártmányú futóművekkel, rugókkal és fékberendezésekkel, a hazai útviszonyokhoz igazított beállításokkal készültek el. A jármű négyezer liter oltóanyagot szállít, habképzőanyag-tartálya pedig négyszáz literes. Az oltástechnikai berendezés legfontosabb eleme a járműbe épített nagynyomású Rosenbauer NH25 típusú szivattyú.
A gépjárműfecskendő berendezései, valamint a korszerű málhafelszerelések városi környezetben és lakott területen kívül, nehéz terepviszonyok között is biztosítják a tűzoltók hatékony beavatkozását – folytatta, hozzátéve, hogy az autókat műszaki mentésre alkalmas eszközökkel is felszerelték.
Reszl Ildikó tájékoztatása szerint a tanár 2018 májusában mobiltelefonjával fotókat és videofelvételt készített a fiatalokról. Egyikükről lehúzta az alsónadrágját, a másik gyermek fejét a ruhával fedett nemi szerve közelébe húzta. A nyomozás feltárta, hogy a vádlott számítógépen több száz fotót, illetve videofelvételt tárolt, melyek kiskorú gyermekekről készültek és a nemi vágy felkeltésére szolgáltak.
A férfit korábban a bíróság szemérem elleni erőszak miatt szabadságvesztésre ítélte, amelyből 2015 márciusában szabadult feltételes kedvezménnyel, ezért visszaesőnek minősül. A vádiratban az ügyészség indítványozta, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, úgy a bíróság szabadságvesztés időtartamát hat évben állapítsa meg. Az MTI híre nem említi, hogy vizsgálják-e, hogy ki a felelős, hogy ilyen előélettel a gyerekek közé engedték ezt a gazembert.
A két férfit április 19-én “katonai, politikai és nemzetközi kémkedés” gyanújával tartóztatták le a török hatóságok.
Az isztambuli főügyészség hétfői írásos nyilatkozatában közölte: Zaki Haszan holttestét magánzárkájának fürdőszobaajtajára felakasztva találta meg az egyik börtönőr a vasárnap délelőtti ételosztás közben. Az esettel kapcsolatban nyomozás indult, az isztambuli igazságügyi orvostani intézet elvégezte a boncolást – olvasható a szövegben.
Az isztambuli főügyészség egyúttal azt is vizsgálja, hogy az elhunytnak és gyanúsított-társának köze volt-e a szaúdi ellenzéki újságírónak, Dzsamál Hasogdzsinak a meggyilkolásához, amelyet tavaly október 2-án hajtottak végre Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.
A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi azért kereste fel a főkonzulátust, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat beszerezze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések szerint Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. A gyanúsítottak elleni per januárban kezdődött, azóta pedig a szaúdi kormány többször hangsúlyozta, hogy belpolitikai ügynek tekinti a történteket. Sokan azonban, köztük az ügy kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő, a szaúdi trónörököst, Mohamed bin Szalmánt tartja a felbujtónak.
Hasogdzsi földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.
A két rombolóhajó vasárnap este áthaladt a szárazföldi Kínát és Tajvant elválasztó, mintegy 180 kilométer széles és 300 kilométer hosszú szoroson. Az Egyesült Államok térségbeli flottája közleményében leszögezte: a két hadihajó jelenléte és áthaladása a szoroson az Egyesült Államoknak a szabad és nyitott indo-csendes-óceáni térség iránti elkötelezettségét hivatott jelezni.
Elemzők ugyanakkor arra mutatnak rá, hogy az amerikai hadihajók jelenlétét Tajpejben a Tajvannak nyújtott amerikai támogatásként értelmezhetik, míg Pekingben ellenérzéseket válthat ki. Amerikai hadihajók utoljára tavaly októberben léptek be a Tajvani-szorosba – ahogyan akkor a Pentagon szóvivője fogalmazott – rutin jelleggel.
Kína és Tajvan viszonya a kelet-ázsiai térség egyik fontos, biztonságpolitikai kockázatokat is magában rejtő problémája. Peking – amely a Dél-kínai-tenger szinte egészét és az 1949-ben Pekingtő függetlenné vált Tajvant is Kína részének tekinti – több mint ezer rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát és 190 robotrepülőgépet telepített a szoros mentén.
Washington 1979-ben, Kína elismerésekor megszakította kapcsolatát az alig több mint 35 ezer négyzetkilométeres Tajvannal, de változatlanul a sziget szövetségese és első számú fegyverszállítója. 2018-ban Washington engedélyezte tengeralattjárók gyártásához szükséges műszaki ismeretek átadását is Tajvannak.
Kuperczkó Adrienn közölte: az őrzéssel és vagyonvédelemmel foglalkozó céghálózat “trükközött” az áfával és mintegy kétszáz dolgozó bére után nem fizette a járulékokat. Ezzel 150 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A megalapozott gyanú szerint a cégláncolat piramisrendszerben épült fel. A csúcson lévő társaság fogadta a rendszeres megbízásokat, a munkákat alvállalkozókra osztották.
Ugyan a dolgozókat bejelentették, a bevallásokat is benyújtották, adót és járulékot nem fizettek. A lebukás elkerülése érdekében az alvállalkozókat rendszeresen lecserélték, azokat “strómanok irányítására bízták” – ismertette a sajtóreferens.
Az őrző-védő szolgáltatás ellenértékéből az alvállalkozók feketén, készpénzben fizették az alkalmazottakat, levették a saját részüket és a többi pénz a “haszonhúzókhoz” vándorolt – mondta Kuperczó.
Mint felidézte, az akcióban először a két legveszélyesebb gyanúsítottat fogták el még 2017-ben a NAV kommandósai. A többi 15 előállított gyanúsított között visszaeső bűnözők is voltak, többen fegyvert, illetve riasztópisztolyt tartottak otthonukban. Mintegy harminc – többnyire baranyai és budapesti – helyszínen dolgoztak akkor a pénzügyi nyomozók, ingatlanokat és luxusautókat foglaltak le, illetve üzletrészeket zároltak.
A NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, számvitel rendjének megsértése, hamis magánokirat felhasználása és közokirat-hamisítás bűntettek miatt javasol vádemelést ellenük – tudatta.
A BfV tapasztalatai szerint átrendeződik a németországi szélsőjobb, erőszakot pártoló rétegében egyre csökken a nagyobb, “klasszikus” szerveződések befolyása, és a néhány emberből álló csoportok vagy egyedül tevékenykedő személyek válnak meghatározóvá.
Sokan alig néhány hónapja vagy pár éve kerültek be a szélsőjobboldali körökbe, vannak köztük “teljesen ismeretlen személyek”, olyan emberek, akik eddig nem voltak a belső elhárításért felelős látókörében – áll az elemzésben, amely szerint az új felépítésű színtéren zajló folyamatok szemmel tartása “jóval intenzívebb munkát és több embert igényel”.
Az újraszerveződő német szélsőjobb heterogén, sok áramlatból, irányzatból áll, szereplői között vannak például katonák, rendőrök és úgynevezett prepperek, a civilizáció összeomlására készülő emberek. A többnyire harminc év körüli férfiakból álló színtér lazán szervezett és gyakran egymásba fonódó hálózatokat alkot. A radikalizálódás és a kapcsolattartás első számú terepe az internet. A meghatározó témák a menekültügy, a migráció és az iszlám.
A lehetséges terrorakciókat tekintve vannak arra utaló jelek, hogy a színtér egy “polgárháborús forgatókönyv” megvalósulására, a közrend felbomlására készül. A mérlegelt cselekmények köre a késes támadásoktól a robbantásos merényletekig terjed. A szervezettség viszont igen alacsony szintű, “a tervek és a valóság között nagy rés tátong” a BfV értékelése szerint.
A Welt am Sonntag kiemelte, hogy az úgynevezett terrorista-iszlamista veszélyt közvetlenül hordozó – vagyis merényletre bármikor hajlandó – személyek nyilvántartásában szereplő mintegy 760 főhöz képest alacsony a szélsőjobboldali terrorveszélyt közvetlenül hordozó személyek száma, táboruk mindössze 33 főből áll, de gyorsan bővül, két éve még csak 22 embert soroltak a legveszélyesebb potenciális szélsőjobboldali terroristák közé.
A táblabíróság különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat. A vádlott és a sértett 2007 óta élettársi kapcsolatban nevelt Kecskeméten öt gyereket, négy közöset és az asszony előző kapcsolatából születettet. Viszonyuk 2016 őszétől egyre inkább megromlott, mert a vádlott féltékenykedett. A nő a rendszeres viták miatt el akart költözni, de a férfi ezt nem hagyta.
Féltékenységi rohamában a vádlott 2016 októberében arra kényszerítette a sértettet, hogy vallja be titkos kapcsolatát, mire az asszony félelmében beismert egy nem létező viszonyt. Ezután a férfi bottal ütötte a nő lábát, megégette az arcát, ollóval levágta a derékig érő haját, majd három milliméteresre lenyírta, mondván: így majd nem kell senkinek. A sértett félelmében nem mert orvoshoz fordulni.
Ezután a vádlott többször is bántalmazta az asszonyt, ököllel ütötte, késsel megszurkálta. November 11-én az egyik bántalmazásnak a gyerekek is szemtanúi voltak. Másnap a férfi a gyerekeket elvitette otthonról, és az asszonyt kézzel és vascsővel is ütlegelte, amikor pedig elájult, vízzel fellocsolta és tovább kínozta.
A vádlott végül a sérült asszonyt a kanapéhoz kötözte, hogy ne tudjon segítséget kérni, amíg ő elmegy dohányért. Később a vádlott felhívta lánytestvérét, akinek azt mondta, tragédia lesz, mert meg fogja ölni élettárását. A testvér értesítette a rendőrséget, majd a sértettet életveszélyes állapotban kórházba vitték. A szakértői vélemény szerint a nő orvosi ellátás nélkül 48-72 órán belül meghalt volna.
Hegedűs István bíró a Kecskeméti Törvényszék ítéletét helybenhagyó döntés indoklásakor azt mondta, hogy az elsőfokú ítélet inkább enyhének minősíthető, de mivel az ügyészség nem fellebbezett, az ítélőtábla súlyosabb büntetést nem hozhatott.
Papp Károly altábornagy emlékeztetett arra, hogy április 24. Szent Györgynek, a rendőrség védőszentjének, május 4. pedig Szent Flóriánnak, a tűzoltók védőszentjének a napja. Ezeket a jeles napokat a két szervezet évtizedek óta ünnepli; az idén kilencedik alkalommal közösen. A közbiztonsági főigazgató kiemelte: a megfelelő közbiztonság a polgárok alapvető igénye, a legfontosabb szükségleteik közé tartozik, áthatja a mindennapokat és a demokratikus társadalom működésének nélkülözhetetlen feltétele.
Azt mondta, hogy a közbiztonság az elmúlt évben is kiegyensúlyozott, szélsőségektől mentes volt, ezt támasztják alá a különböző felmérések is. Magyarországon egyetlen településén sem alakult ki közbiztonsági deficit, Magyarországon nincs no-go zóna, minden településre bemehetnek és be is mennek a rendőrjárőrök – szögezte le.
Papp egy friss felmérésre hivatkozva elmondta: a rendőrség munkájával a felnőtt lakosság 83,1 százaléka általánosságban elégedett, a felnőtt lakosság rendőrképe pozitív, a megkérdezettek 89 százaléka szerint a rendőrök teszik a dolgukat, 82 százalék szerint segítik az elesetteket. Kiemelte: 71,1 százalék szerint a rendőrök nem keltenek félelmet az emberekben. Tudjuk, nem mindig volt ez így – jegyezte meg a főigazgató. Hozzátette, hogy több tízezer rendőrnek sokmillió szolgálati órában, sok ezer rendőri intézkedés során kellett nap mint nap bizonyítania rátermettségét.
Szólt arról is, a bűnözéssel szembeni harcban minden nap új kihívásokkal szembesülnek, példaként a terrorizmust, a radikalizációt, a szervezett bűnözést, az emberkereskedelmet, a kábítószer-bűnözést, az illegális fegyverkereskedelmet, az illegális migrációt, az embercsempészetet és kiberbűnözést emelte ki.
A tűzoltókkal kapcsolatban Papp arról beszélt, a tűzoltók hosszú évek óta első helyen állnak a lakosság bizalmi indexét mérő felméréseken, és ez így volt 2018-ban is, a testület magas színvonalon végezte feladatát a tűzoltóság, polgári védelem területén. Papp hangsúlyozta: a tűzoltóság tavaly kimagaslót nyújtott a téli rezsicsökkentéssel kapcsolatos ellenőrzésekben és a hulladékszállítással kapcsolatos szervezési feladatok átvételében. A közbiztonsági főigazgató szólt arról is, hogy tavaly is biztosítottak voltak a költségvetési források a nyugodt, kiegyensúlyozott működéshez, folytatódott a felszerelések cseréje és új épületeket is átadtak.
Az ünnepségen Pintér Sándor belügyminiszter Az év rendőre és Az év tűzoltója miniszteri díjakon kívül Bátorságért érdemjeleket, Szent György-érdemjeleket, Szent Flórián-érdemjeleket, valamint A köz szolgálatáért érdemjelet adott át. Összesen több mint félszáz rendőr, illetve tűzoltó részesült valamilyen elismerésben.
Az adatok szerint a 2017-es 11 014-ről 19,6 százalékkal, 8854-re csökkent a regisztrált bűncselekmények száma tavaly a megyében, ami az ország területén regisztrált bűncselekmények 4,7 százalékát tette ki. Több mint hét százalékkal mérséklődött a közterületen elkövetett bűncselekmények száma és huszonegy százalékkal csökkentek a kiemelten kezelt bűncselekmények. Emberölés miatt 2018-ban hat, 2017-ben pedig öt esetben zárt le nyomozást a rendőrség.
A 2017-es adatoknál kedvezőbb volt tavaly a testi sértések aránya, számuk húsz százalékkal 780-ról 623-ra csökkent. A két évvel ezelőtti adatokhoz képest kevesebb tulajdon elleni szabálysértést, lakásbetörést és garázdaságot regisztráltak tavaly Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Tavalyelőtt negyvenöt rablás történt a megyében, ez 2018-ban huszonhatra csökkent, a lopások száma pedig 23 százalékkal, 3822-ről 2946-ra mérséklődött – olvasható a határozatban.
A megyei rendőrség nyomozáseredményességi mutatója a 2017-es 65,8 százalékról tavaly 74,4 százalékra emelkedett.
A beszámoló kitér arra is, a megyei rendőr-főkapitányság területén az illegális migrációhoz kapcsolódó jogellenes cselekmények száma tizenhárom százalékos emelkedés után 6626-ra nőtt 2018-ban. A 2017-es harmincról tavaly hatvanötre nőtt az illegális határátlépők száma, többségében iráni, török, afgán, szír és mongol állampolgárok próbálkoztak meg a zöldhatáron átszökni.
A beszámoló szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye határszakaszán tavaly több mint 497 ezer doboz, csaknem 583 millió forint értékű csempészett cigarettára bukkantak a rendőrök.
Nőtt a határátkelőhelyek forgalma, a határrendészeti kirendeltségek 2018-ban több mint 12,5 millió utazót és 4,3 millió gépjárművet ellenőriztek, az átlépő magyar állampolgárok száma két, a külföldieké pedig tizennégy százalékkal növekedett. Az átkelőhelyek közül a csengersimai magyar-román határállomáson bonyolódik az összes átlépő személyforgalom harmada.
A tavalyi statisztikák szerint a megyében csaknem nyolc százalékkal, 1001-re nőtt a személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetek száma – áll a beszámolóban. A halálos balesetek száma huszonötről huszonnégyre csökkent, de több súlyos és könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset (278, illetve 699) történt az utakon; ezek hetven százalékát a személygépkocsi-vezetők, 15 százalékát a kerékpárosok, három százalékát pedig a gyalogosok okozták.
A San Franciscó-i öbölben fekvő Sunnyvale-ban történt szándékos balesetnek halálos áldozata nincs, de nyolc sérültet kórházban kezelnek. Egyikük, egy 13 éves kislány súlyos agysérülésekkel kómában fekszik. A baleset még a múlt héten történt, de a rendőrség csak egy nappal az eset után tájékoztatott róla. Az elkövetőt azonnal letartóztatták, és már bíróság elé is állították a Santa Clara-i megyei bíróságon.
A 34 éves Isaiah Joel Peoples nem mutatott megbánást. A rendőrség közlése szerint tettét az motiválta, hogy a járdán sétáló emberek ázsiaiak voltak, és azt gondolta róluk, hogy muszlim hitűek. Több rendbeli gyilkossági kísérlet miatt emelnek vádat ellene. Jay Boyarski helyettes ügyész szerint a vádpontokat gyűlölet-bűncselekménnyel is kiegészíthetik. Boyarski szerint Peoples akár életfogytig tartó börtönbüntetést is kaphat.
Sunnyvale polgármestere, Larry Klein közleményben ítélte el a történteket. “A mi közösségünk egységesen lép fel a gyűlöletből fakadó erőszakos cselekmények ellen” – fogalmazott a polgármester. Majd hangsúlyozta azt is, hogy a város büszke a közösséget gazdagító etnikai és vallási sokszínűségére, és ezen semmi sem változtathat.
Phan Ngo, a város rendőrfőnöke sajtótájékoztatóján közölte: folyik a nyomozás, a rendőrség azon igyekszik, hogy részletesen feltérképezze az elkövető személyét és hátterét. Mint mondta: Peoples 2005-ben és 2006-ban Irakban teljesített katonai szolgálatot, és azóta többször is kezelték őt poszttraumás stressz szindrómával.