You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 months 3 weeks ago

Trump megint egy kicsit rosszabbá tette a világot

Tue, 04/30/2019 - 08:04
Az Egyesült Államok kilép az ENSZ fegyverkereskedelmi egyezményéből – jelentette be Donald Trump az Országos Lőfegyverszövetség (NRA) indianapolisi konferenciáján.

Az ENSZ Közgyűlése által 2013-ban elfogadott egyezményt – a világ első olyan szerződését, amely szabályozza a hagyományos fegyverek globális kereskedelmét – az előző amerikai elnök, Barack Obama írta alá. Az amerikai szenátus azonban soha nem ratifikálta.

“Visszavonjuk aláírásunkat” – jelentette ki Trump az amerikai politikai életben is befolyásos fegyverlobbi konferenciáján. A résztvevők kitörő örömmel, tapssal és hurrázással fogadták a bejelentést.

Az NRA a kezdetektől fogva ellenezte a világszervezet egyezményét, amely nem csupán szabályozza a hagyományos fegyverek óriási üzletet jelentő világkereskedelmét, hanem egyúttal figyeli azt is, hogy ilyen fegyverek ne kerülhessenek emberi jogokkal visszaélők kezébe. Az amerikai lőfegyverszövetség álláspontja szerint azonban az egyezmény aláássa a belföldi fegyverkereskedelmet és ezzel a szabad fegyverviselés alkotmányban rögzített jogát.

Trump a konferencián mondott beszédében bejelentette azt is, hogy a kormány döntéséről értesítik az ENSZ illetékeseit is.

A bejelentés után több emberi jogi csoport is tiltakozását fejezte ki. Az Amnesty International amerikai szervezete például közleményében azt hangoztatta, hogy e döntéssel az amerikai kormányzat szabad utat enged a humanitárius megfontolásokat és emberi jogi kritériumokat nélkülöző fegyverkereskedelemnek.

2013 áprilisában az ENSZ 193 tagú Közgyűlése 154 támogató és három elutasító szavazattal fogadta el a fegyverkereskedelmet szabályozó egyezményt. 23 ország tartózkodott, köztük a legfontosabb fegyverexportőrök közé tartozó Oroszország és Kína is. Az egyezmény azt nem szabályozza, hogy a tagországok a területükön mire használhatják a fegyvereket, de a ratifikáló országoknak saját jogszabályt kellett elfogadniuk a hagyományos fegyverek, alkatrészeik és tartozékaik szállításáról, valamint a fegyverkereskedők működéséről.

Az egyezmény a kézifegyverektől a harckocsikon át a hadihajókig bezárólag szabályozza a hagyományos fegyverekkel történő globális kereskedelmet. Megtiltja a ratifikáló tagállamoknak a hagyományos fegyverek szállítását akkor, ha ezzel embargót sértenének, vagy népirtást, emberiesség elleni bűncselekményt segítenének elő, és tiltja a hagyományos fegyverek eladását akkor is, ha ezeket a polgári lakosság ellen, vagy úgynevezett civil épületek – kórházak és iskolák – ellen vetnék be.

Az egyezményt aláíró országoknak a fegyvereladások jóváhagyásakor mérlegelniük kell azt is, hogy a fegyvereket nem használhatják-e fel emberi jogok megsértésére, vagy nem kerülhetnek-e terroristákhoz, szervezett bűnözőkhöz.

Categories: Biztonságpolitika

Felfüggesztettel megúszta az index munkatársát bántalmazó biztonsági őr

Mon, 04/29/2019 - 19:02
Jogerősen tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy Erzsébet körúti gyorsétterem biztonsági őrét, aki megvert egy vendéget – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor a közleményében azt írta, 2017. október 15-én egy VII. kerületi étterem egyik vendége – kifejezett kérése ellenére – nem kapta meg a vásárlók könyvét, ezért szóváltásba keveredett az étterem két dolgozójával. Ekkor a harminc éves vádlott indokolatlanul megragadta a ruházatánál és az utcára rángatta, majd arcon ütötte a vendéget. Ezt követően a sértett kérdőre vonta a biztonsági őrt, aki tovább bántalmazta. A sértett az arcán nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban súlyosabb sérülés bekövetkezésének is fennállt az esélye – tette hozzá.

A vádlott súlyos testi sértés bűntettének kísérletében bűnösnek vallotta magát, a bíróság a férfit tíz hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Categories: Biztonságpolitika

Sebesült ukrán katonákat kezeltek a Honvédkórházban

Mon, 04/29/2019 - 17:05
Sebesült ukrán katonákat kezeltek a budapesti Honvédkórházban.

Kun Szabó István, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ parancsnoka pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón elmondta, 2014 óta a magyar állam – baráti országként tekintve Ukrajnára – segítséget nyújt. Azóta 39 katona gyógykezelését végezték el, pénteken három hagyhatja el gyógyultan az intézményt. Hozzátette: a Honvédkórház eddig is sok sérült katonán segített, s továbbra is kész erre. A kórház számos orvosa katonai műveleti tapasztalatokkal is rendelkezik.

Ljubov Nepop ukrán nagykövet megköszönte a magyar kormány segítségét, továbbá a kórház valamennyi dolgozójának a gondozást. Kiemelte: számítanak arra, hogy a továbbiakban is együttműködnek Magyarországgal abban, hogy erősebbé tegyék az európai platformot. Azt mondta: az orosz agressziónak nincs vége, majdnem mindennap vannak sebesültek, áldozatok, ezért a segítségre továbbra is szükségük lesz.

A nagykövet sajtóérdeklődésre jelezte, biztonsági okok miatt nincs lehetőség arra, hogy felvételt készítsenek az ukrán katonákról vagy interjút készítsenek velük.

Categories: Biztonságpolitika

Végre egy jó hír: minden rendben a banánokkal

Mon, 04/29/2019 - 13:58
Mind a biztonsági és minőségi szempontoknak, mind a nyomon követhetőségi és jelölési előírásoknak megfelelt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által vizsgált tíz üzletlánc polcairól származó egy “baby”, három bio és tíz hagyományos banán – közölte pénteken honlapján a Nébih.

A közlemény szerint a szakemberek a banáncsúcson és a gyümölcs húsában egyaránt elvégezték a penészvizsgálatot, továbbá banánonként több mint 350 növényvédőszer-maradék esetleges jelenlétét is mérték. A banánok mindkét vizsgálati irány esetében megfeleltek az előírásoknak. Hozzátették: a három bioként árusított gyümölcsnél nem volt kimutatható növényvédőszer-maradék. A többi tizenegy banán pedig ugyan tartalmazott szermaradékokat, de azok mennyisége minden esetben a megengedett határértéken belül volt.

Mindezek mellett mérték a gyümölcsök kalcium, kálium és összes cukor tartalmát is. A banánok kálium tartalma magasnak bizonyult, átlagosan kilogrammonként 3450 milligrammot tartalmaztak. A Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet OGYÉI tájékoztatása szerint a magyar ajánlás napi értéke 3500 milligramm – tették hozzá. A Szupermenta termékteszt kedveltségi vizsgálatán a tizennégy gyümölcs közül az első helyen az Excelban banán végzett, másodikként zárt a Natur aktiv bio banán, míg a harmadik helyre a az SCB Prémium banán került.

Categories: Biztonságpolitika

Furcsán sok sok halálozás történt januárban

Mon, 04/29/2019 - 10:58
Az előzetes adatok szerint 2019 első két hónapjában a születések száma 5,1 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 11 százalékkal több volt, mint 2018 azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 36 százalékkal, 3230 fővel nőtt 2018 január–februárjához képest – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal statisztikáiból.

2019 februárjában az élveszületések száma 4,7 százalékkal csökkent, a halálozásoké pedig 1,8 százalékkal nőtt az előző év azonos havi értékéhez képest. A születések száma csökkent, miközben a halálozásoké emelkedett, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. februári 5162-vel szemben 5695 fő volt, ez tíz százalékos növekedést jelent.

A házasságkötések száma lényegében változatlan maradt, 1872 pár lépett frigyre, ami 0,4 százalékkal, mindössze 7 házasságkötéssel kevesebb a 2018 februárinál.

Az idei év első két hónapjában összesen 13 891 gyermek jött világra, ami 745-tel, 5,1 százalékkal elmaradt a 2018. január–februári születésszámtól. Januárban 5,4 százalék, februárban 4,7 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma 2018 azonos hónapjaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,43 volt, az előző év első két hónapjára számított 1,49-hoz képest.

Betett az influenza
26 106-an haltak meg, 11 százalékkal, 2485-tel többen, mint az előző év azonos időszakában. A jelentős többlet a kiemelkedően magas januári elhalálozásból adódott, amelynek hátterében az idei évben a tavalyinál korábban tetőző influenzajárvány állhatott. 2019. januárban 20, februárban 1,8 százalékkal többen hunytak el, mint egy évvel korábban.

Az élveszületések számának csökkenése, valamint a halálozások számának jelentős emelkedése következtében a természetes fogyás a 2018. január–februári 8985-tel szemben 12 215 fő volt, ami 36 százalékos növekedést jelent. 3319 pár kötött házasságot, ami 2,1 százalékkal, 72 friggyel kevesebb volt az előző év azonos időszakához képest.

Ezer lakosra 8,8 élveszületés és 16,5 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, az utóbbi 1,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2018. január–februárinál, ennek eredményeként a természetes fogyás két ezrelékponttal, 7,7 ezrelékre emelkedett. 2019 első két hónapjában ezer élveszületésre 3,3 csecsemőhalálozás jutott, ez 0,4 ezrelékpontos növekedés az előző év január–februárhoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 2,1 ezrelékes értéke nem változott az egy évvel korábbihoz képest — írja a Biztositasiszemle.hu online biztosításszakmai újság.

Categories: Biztonságpolitika

Első alkalommal tartottak honvédelmi és rendvédelmi napot Csepelen

Mon, 04/29/2019 - 08:01
Hagyományteremtő céllal első alkalommal rendeztek honvédelmi és rendvédelmi napot Csepelen a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Weiss Manfréd Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma területén.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára köszöntőjében kiemelte: a rendezvény célja, hogy mindenki megismerhesse, a mindennapokban mit jelent a haza védelme, “a belső békénk, biztonságunk fenntartása”. Úgy fogalmazott: a békeidőben elvégzett hősies munkának lehettünk tanúi akkor, amikor a magyar tűzszerészek és hadihajózók a közelmúltban két egytonnás éles bombát kiemeltek Csepel és Budafok között a Dunából, majd hatástalanították és elszállították azokat.

Ahhoz, hogy öt-hat kilométeres sugarú körben az ott élő 3500 ember és a csepeli gyárakban dolgozó több száz munkás biztonságát garantálják, mintegy kilencszáz embernek – katonáknak, rendőröknek, polgári védelmiseknek és hivatalnokoknak – kellett a több hónapos előkészítő munka során összefogni – mondta az államtitkár.

György István fővárosi kormánymegbízott, a budapesti védelmi bizottság elnöke a társszervek közti együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Rámutatott: Magyarországon eltelt több évtized, amikor katonának vagy rendészeti dolgozónak lenni nem jelentett igazán komoly presztízst. Ezért a kormánymegbízott szerint “vissza kell hozni” a területen dolgozók iránti tiszteletet.

Az első alkalommal megtartott csepeli honvédelmi és rendvédelmi napra a honvédség mellett a társszervek is bemutatókkal készültek. Megtekinthető a NATO 70 éves és a magyar NATO-csatlakozás húszéves jubileumára készült vándorkiállítás, valamint ügyességi versenyek is várják a fiatalokat.

Categories: Biztonságpolitika

Harminckét millió forintot csalt ki három embertől egy kisvárdai csaló

Sun, 04/28/2019 - 18:57
Üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádol a Kisvárdai Járási Ügyészség egy kisvárdai férfit, aki egy nem létező szlovákiai pénznyereményre hivatkozással kért a sértettektől több mint 32 millió forintot, és a pénzt nem fizette vissza – tájékoztatta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség vezetője.

Martossy György megbízott főügyész közleményében azt írta: a szintén csalás miatt kapott börtönbüntetéséből 2012-ben kiszabaduló vádlott rendszeresen kijárt Szlovákiába, ahol sportfogadásokat kötött, de nem nyert sokat. Szabadulása után két évvel ismerkedett meg egy szintén kisvárdai lakossal, akinek azt hazudta, hogy Szlovákiában nagyobb összeget nyert, de a lehívásához pénzre van szüksége.

A sértettől – 92 millió forintot ígéretével – 2017 májusáig részletekben több mint 26 millió forintot csalt ki a vádlott, aki ezt a pénzt fogadásokra és egyéb célokra elköltötte – ismertette a főügyész. Másik két sértettől ötmillió és másfél millió forintot kért a nem létező nyereményre hivatkozva, és azt a pénzt is elköltötte.

A bűncselekmények elkövetését tagadó vádlottra az ügyészség börtönbüntetést kiszabását érte a bíróságtól.

Categories: Biztonságpolitika

Megújul a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának egyik laboratóriuma

Sun, 04/28/2019 - 17:02
Megújul a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ moduláris katasztrófa-egészségügyi képességét támogató háttérlaboratóriuma – közölte a Honvédelmi Minisztérium.

A közleményben azt írták, az esetleges ipari katasztrófákat követő kár elhárításakor használt laboratórium fejlesztésével a Magyar Honvédség fenntartja a jelenlegi, katasztrófavédelmi közreműködőképességeit, bővíti azok kapacitását, valamint új képességekkel is gazdagodik.

A projekt célja, hogy pontosabban meg tudják határozni a katasztrófa méretét, csökkentsék a személyi és a vagyoni veszteségek mértékét, és növeljék a mentési és mentesítési feladatok támogatásának mértékét – tették hozzá.

A 650 millió forint vissza nem térítendő uniós forrásból megvalósuló projekt várhatóan 2020 tavaszáig tart majd.

Categories: Biztonságpolitika

A világ legrégebbi bombáját tárhatták fel Kínában

Sun, 04/28/2019 - 13:59
Vasból készült, csaknem 700 éves robbanószerkezetet tártak fel kínai régészek az ország délnyugati részén fekvő Csungking városnál folytatott ásatások során – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A szakértők szerint a Szung dinasztia idejéből (960-1279) származó bomba maradványai Kínában és talán az egész világon eddig feltárt legkorábbi robbanószerkezethez tartozhattak.

A maradványok egy Szung-kori kormányzati hivatal romjai közül kerültek elő, mely a kutatók szerint egy a 13. században a mongol és a Szung-seregek között zajló háborúban fontos védelmi szerepet betöltő, Tiaojü nevű városban állt.

Jüan Tung-san, a csungkingi kulturális örökségek intézetének igazgatóhelyettese elmondta: a vasból készült bomba az egyik legfontosabb lelet, amely Tiaojü város romjai közül előkerült. Ez a kor legfejlettebb fegyvere, ami az akkori legkorszerűbb technológia felhasználásával készült – tette hozzá.

A bombamaradvány 11 centiméter széles és 9,7 centiméter magas, 0,8 centiméter vastag héjjal rendelkezik, és egy gyújtózsinórral robbantható.

Csung Sao-ji, a kínai néphadsereg hadtudományi akadémiájának kutatója elmondta: a világ legkorábbi vasból készült robbanószerkezete egy 1341-es költeményből ismert úgynevezett Vaságyú volt az ókori Kína legjelentősebb hadtudományi fejlesztése, de eddig nem létezett megbízható tárgyi bizonyíték a létezésére, ezért a mostani lelet kulcsfontosságú a hadtörténeti kutatások szempontjából.

Categories: Biztonságpolitika

Az agyhártyagyulladás ellen csak a védőoltás nyújt védelmet

Sun, 04/28/2019 - 11:01
Az agyhártyagyulladás ellen egyedül a védőoltás nyújt hatékony védelmet – közölte a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerdán, az agyhártyagyulladás világnapján.

Póta György azt mondta, van védőoltás a betegség B- és a C-típusa ellen is, de mivel az egyik nem ad védelmet a másikra, érdemes mind a kettőt beadatni.

Az agyhártyagyulladások kétharmada a gyerekek első három és fél évében, főleg egy-másfél éves korban jelentkezik. A betegséget kiváltó meningococcus baktérium először a torokflórába kerül be, majd onnan a véráramba jut. A felnőtt szervezet már képes ezt meggátolni, de a kisgyerekek szervezete nem elég erős hozzá, ezért nagy veszélyt jelent rájuk – ismertette.

Az esetek hatoda, ha időben felismerik is, halállal végződik, a túlélők pedig nagy valószínűséggel egész életre kiható, maradandó károsodást (például járászavar, elbutulás) szenvednek – mondta Póta.

Categories: Biztonságpolitika

Új eszközöket kaptak a honvédségi tűzszerészek

Sun, 04/28/2019 - 07:56
Új eszközöket, köztük járőrautókat és védőruházatot kaptak a Magyar Honvédség tűzszerészei.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter az ünnepélyes átadáson elmondta: a tűzszerészek évente mintegy 2500 riasztást kapnak, vagyis naponta öt-hat járőrt kell helyszínre küldeni szerte az országban. A Magyar Honvédség hadikikötőjében tartott rendezvényen Benkő Tibor közölte: még mindig számtalan feltárt és feltáratlan hely van Magyarországon, ahol a tűzszerészek munkájára van szükség.

A tűzszerészek naponta járják az országot, hogy az előkerült bombák, robbanószerkezetek ne veszélyeztessék a magyar állampolgárok biztonságát. Mégis – a miniszter szerint – méltatlanul keveset szólnak arról, hogy milyen áldozatvállalással végzik munkájukat a tűzszerészek minden nap. Benkő megemlékezett arról is, hogy az elmúlt húsz évben 11 katona halt meg tűzszerész feladatok ellátása közben.

Fontos, hogy méltó módon elismerjék a katonák mindennapi helytállását és szolgálatát – jegyezte meg a miniszter, kiemelve: kötelességük, hogy a legjobb, legkorszerűbb, a legnagyobb biztonságot nyújtó eszközöket adják nekik. Ezzel együtt viszont fontos a katonák megfelelő kiképzése is, a katonák megfontolt gondolkodása, felkészültsége. Benkő elmondta, a most és a közelmúltban átadott új eszközök mellett további terveik vannak arra, hogy a tűzszerészeket még jobban ösztönözzék.

A rendezvényen kiosztott sajtóanyag szerint a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében az elmúlt időszakban több hasznos eszközt: buszokat, tehergépjárműveket, járőrautókat, védőruházatot, generátoros robbantógépeket, aknakutató műszereket, önjáró tűzszerész felderítő robotokat, búvár felszereléseket kaptak a katonák.

Tavaly összesen több mint 36 ezer robbanótestet találtak Magyarországon. Idén, április közepéig 552 bejelentés érkezett a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. Ebből több mint százszor soron kívül kellett intézkedniük a katonáknak. Eddig összesen több mint 3300 robbanótest került elő.

Április 10-én például a fővárosi BAH-csomópontnál egy 203 milliméter átmérőjű, száz kilogrammos szovjet gyártmányú rombológránátból szerelték ki a gyújtószerkezetet, amit a helyszínen meg is semmisítettek. Hatástalanítottak egy ötven kilogrammos magyar gyártmányú bombát, valamint elszállítottak több különböző típusú és nemzetiségű robbanótestet és gyújtószerkezet maradványt.

Categories: Biztonságpolitika

Áder János dandártábornoknak nevezte ki Terdik Tamást

Sat, 04/27/2019 - 18:58

Papp Károly rendőr altábornagy, a BM közbiztonsági főigazgatója (b), Pintér Sándor belügyminiszter (b2), Áder János köztársasági elnök (k) Balogh János rendőr vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány (j) Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitány (j2) dandártábornoki kinevezésén, a Sándor-palotában 2019. április 24-én. MTI/Máthé Zoltán

Categories: Biztonságpolitika

Lavrov: nagyon nagy ára lehet a Moszkva és a NATO közötti katonai kapcsolatok hiányának

Sat, 04/27/2019 - 17:03
Nagyon nagy ára lehet egy hibának vagy egy tévedésnek, amikor nincsenek katonai kapcsolatok Oroszország és a NATO között – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szedán a 8. Moszkvai Nemzetközi Biztonsági konferencián.

“Kitartóan arra ösztönözzük (nyugati) partnereinket, hogy vessék el a konfrontációt, és tartsák tiszteletben azt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) és a NATO-Oroszország Tanács csúcstalálkozóin vállalt kötelezettségüket, hogy nem mások rovására törekednek saját biztonságukat megerősíteni” – mondta Lavrov.

“Olyan körülmények között, amikor a Nyugat szeszélyéből nincsenek rendszerszerű orosz-NATO kapcsolatok, elsősorban katonai vonalon, a véletlen hiba, az egyszerű félreértés ára nagyon nagy lehet” – tette hozzá.

Lavrov sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a globális és a regionális biztonság “azok geopolitikai játékainak túszává vált, akik bármi áron egyeduralomra törnek, nem elismerve a kialakulóban lévő, az ENSZ Alapokmányára támaszkodó, többközpontú világrend realitását”.

Az orosz diplomácia vezetője azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy egy sor egyezmény felmondása után most az atomsorompó egyezmény létét kockáztatja. Lavrov egyebek között azt is hangsúlyozta, hogy az ENSZ égisze alatt komoly, átfogó terrorellenes frontot kell létrehozni.

Hangsúlyozta: Oroszország arra számít, hogy az új ukrán vezetés maradéktalanul végre fogja hajtani minszki megállapodásokat. Szavai szerint Németországra és Franciaország komoly szerep hárul annak megakadályozásában, hogy revideálják az Ukrajna délkeleti részén kialakult válság rendezését célzó, az ENSZ BT által jóváhagyott egyezségeket, amelyek valóra váltásáért az EBESZ-nek is egyre nagyobb a felelőssége.

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a tanácskozáson arra figyelmeztetett, hogy Moszkva asszimmetrikus ellenintézkedéseket fog életbe léptetni a NATO-nak az Oroszország határainál megnövekedett katonai tevékenységére reagálva. Kifogásolta, hogy a szövetség meghatározó politikájává vált az a törekvés, hogy Oroszországot a Nyugattal szembeni fő kockázatként állítsa be.

Felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államok rögzítette: rakétavédelmi rendszere Oroszország (és Kína) feltartóztatására irányul. A miniszter szerint a szerződéseket felmondó és a nemzetközi jogot szerinte semmibe vevő Washingtonnal szemben Moszkva maradéktalanul betartja a fegyverzetcsökkentési egyezményeket.

Gennagyij Geraszimov orosz vezérkari főnök szerint a “globális és a regionális biztonságra az Egyesült Államok és szövetségesei agresszív irányultságú politikája által meghatározott szubjektív természetű tényezők gyakorolják a legnagyobb hatást”. Tagadta azokat a sajtóban megjelent állításokat, amelyek szerint Oroszország katonai előkészületeket hajt végre. Azt hangoztatta, hogy Oroszország egyelőre nem tervez nagyszabású hadgyakorlatot tartani az északi sarkvidéken, mert a térségben nincsen számottevő fenyegetés, de figyelemmel követi a NATO ottani tevékenységét.

A moszkvai tanácskozáson 111 ország több mint ezer képviselője vesz részt, 35 delegáció élén védelmi miniszter áll, további 19-et pedig tárcavezető-helyettes vagy vezérkari főnök vezet. A NATO-országok a Moszkvában akkreditált attaséi hivatalok vezetői és munkatársai révén képviseltetik magukat. Az észak-atlanti szövetség, amely a szervezők szerint meghívást kapott a fórumra, szervezetként nem vesz részt a tanácskozáson.

Categories: Biztonságpolitika

Egyre többen kerülnek előzetes letartóztatásba Németországban

Sat, 04/27/2019 - 14:05
A bűnözés csökkenését jelző adatok ellenére egyre több embert helyeznek előzetes letartóztatásba Németországban egy szerdán ismertetett felmérés szerint.

A Nordeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) adatai alapján kimutatta, hogy 2014 és 2018 között 25 százalékkal nőtt az előzetes letartóztatásba helyezettek száma, holott ebben az időszakban csökkent a regisztrált bűncselekmények, a bűncselekménnyel gyanúsítottak, az elítéltek és a letöltendő szabadságvesztésre ítéltek száma.

Az NDR a tartományi igazságügyi minisztériumoktól kért felvilágosítást a jelenségről. A 16 tartományból befutott válaszok szerint a növekedés több lehetséges tényező összhatása: szerepe lehet annak, hogy emelkedik a külföldi állampolgárságú gyanúsítottak száma, a rendőrség erősebben küzd a bűncselekmények bizonyos típusai ellen, és hosszú ideig tartanak az eljárások.

A közszolgálati médiatársaság beszámolójában kiemelte, hogy az előzetes letartóztatás nem előrehozott büntetés, hanem a nyomozás és az esetleges bírósági eljárás lefolytatásának biztosítását szolgáló intézkedés, amelyet gyorsan meghoz az illetékes bíró, ha jelentősnek tartja a szökés, elrejtőzés vagy bűnismétlés kockázatát.

Hozzátették: az előzetes letartóztatásba helyezett külföldiek száma 2017-ben 26 százalékkal meghaladta a 2014-es szintet, az előzetesben lévő német állampolgárok száma viszont nyolc százalékkal csökkent 2014-hez képest. A hamburgi tartományi bíróság szóvivője, Kai Wantzen ezzel kapcsolatban elmondta: olyan külföldi gyanúsítottakról van szó, akik a helyi társadalomhoz fűződő kötelékek – családi, baráti, szomszédsági, munkatársi kapcsolatok – és állandó lakóhely nélkül élnek Hamburgban vagy általában véve Németországban, így “kézenfekvő, hogy eltűnnének és nem állnának rendelkezésre az eljárás folytatásához”, ha szabadlábra helyeznék őket.

Hamburg igazságügyi szenátora – a tartományi rangú város vezetőségének igazságügyért felelős tagja -, Till Steffen kiemelte: az előzetesben lévők számának emelkedését az is magyarázza, hogy a rendőrség erőteljesebben lép fel a betörők és az utcai drogterjesztők ellen. Amikor pedig “valóban eredményes ez a munka, sok esetben indokolt az előzetes letartóztatás, mert igen mobilis elkövetőkről van szó, akiknél fennáll a szökés veszélye” – mondta Zöldek politikusa.

Az eljárások időtartamával kapcsolatban az NDR kimutatta, hogy 2014 óta 25 százalékkal emelkedett mindazok száma, akik 6 hónapnál hosszabb ideje vannak előzetes letartóztatásban. Hozzátették, hogy a nyomozások és büntetőeljárások egyre hosszabbak és összetettebbek, és nem ritka, hogy a gyanúsítottakat egészen a jogerős ítéletig előzetesben tartják.

Christine Morgenstern, a greifswaldi egyetem büntetőjoggal foglalkozó kutatója kiemelte, hogy más tényezők is befolyásolhatják az előzetes letartóztatásba helyezett emberek számának alakulását. Az arányosság elvét ugyan érvényesíteni kell – meg kell vizsgálni, hogy elég súlyos-e az adott ügy a szabadságot korlátozó intézkedéshez -, de az illetékes bírók mozgástere jelentős, és van szerepe külső hatásoknak, például a nyilvánosság nyomásának – fejtette ki a szakértő, hozzátéve, hogy a göttingeni egyetem kutatásai szerint megfigyelhető egy hullámzó mozgás, vagyis időnként gyakrabban, máskor ritkábban rendelnek el előzetes letartóztatást Németországban.

Categories: Biztonságpolitika

Cáfolja a brit elektronikus figyelőszolgálat, hogy Obamának kémkedett volna a Trump-kampány ellen

Sat, 04/27/2019 - 11:04
Éles hangvételű közleményben cáfolta szerdán az elektronikus kommunikáció lehallgatására szakosodott brit figyelőszolgálat (GCHQ), hogy segített volna Barack Obama akkori amerikai elnök kormányának a 2016-os elnökválasztási kampány idején a republikánus jelölt, Donald Trump és kampánystábja elleni kémkedésben.

A jelenlegi amerikai elnök szerdán közzétett Twitter-üzenetében az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egy volt elemzőjére hivatkozva vádolta meg a brit hírszerzést azzal, hogy segített az Obama-kormánynak az ellene folytatott kémtevékenységben. “Már csak idő kérdése, hogy kiderüljön az igazság, és ha ez megtörténik, az gyönyörűséges lesz” – áll Trump szerdai Twitter-bejegyzésében.

Az amerikai elnök által idézett egykori CIA-alkalmazott, Larry Johnson a Daily Mirror című baloldali brit napilap online kiadásának szerdai beszámolója szerint már több mint negyedszázada távozott a CIA kötelékéből, és azóta számos, hamisnak bizonyult nyilvános kijelentéséről, vádaskodásairól vált hírhedté.

A GCHQ szóvivője szerdai nyilatkozatában “képtelen és egészen nevetséges” állításnak nevezte a Trump ellen folytatott kémkedés vádját. A brit szolgálat szóvivője szerint ezeket az állításokat egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni. A GCHQ illetékese utalt arra is, hogy a szolgálat nem először kénytelen cáfolni hasonló vádaskodásokat.

Az állítás, hogy Obama megbízásából a brit figyelőszolgálat a 2016-os amerikai elnökválasztási kampány idején lehallgatta volna Trump és kampánystábja telefonjait, először 2017 márciusában az amerikai Fox News hírtelevízió egyik kommentátorától hangzott el, majd Sean Spicer, a Fehér Ház akkori szóvivője is szó szerint idézte nem sokkal későbbi sajtótájékoztatóján.

A GCHQ akkori – a szerdaival gyakorlatilag megegyező hangvételű – közleményében “képtelenségnek” nevezte az állítást, és közölte, hogy a Fox News kommentátorának “mérhetetlenül nevetséges” kijelentéseit “egyszerűen figyelmen kívül kell hagyni”.

Annak idején a brit kormány is szót emelt az ügyben Washingtonnál, és biztosítékokat kapott arra, hogy ez az állítás hivatalos amerikai részről nem hangzik el többé. A mostani újabb incidens előtt alig egy nappal jelentették be Londonban, hogy Donald Trump június 3-án állami látogatásra, vagyis II. Erzsébet királynő vendégeként háromnapos látogatásra érkezik a brit fővárosba.

A meghívást Theresa May brit miniszterelnök adta át az uralkodó nevében 2017. januári washingtoni látogatásán, alig egy héttel Trump elnöki beiktatása után. A nagy-britanniai állami látogatásra meghívott külföldi államfők hivatalosan az uralkodó vendégei, és a királynő valamelyik rezidenciáján, a Buckingham-palotában vagy a windsori kastélyban szállásolják el őket. Az állami látogatás része az is, hogy az uralkodó és vendége díszes hintón végighajtat a Buckingham-palotához vezető, vörös aszfaltjáról híres Mall sugárúton.

Az udvar évente csak egy-két alkalommal hív meg külföldi államfőket, és a brit diplomáciai gyakorlatban komoly megtiszteltetésnek számít egy ilyen meghívás.

Categories: Biztonságpolitika

Egyelőre kevéssé elterjedt az interszexuális embereknek bevezetett “harmadik nem” Németországban

Sat, 04/27/2019 - 07:59
Az interszexuális – sem nőként, sem férfiként meg nem határozható – emberek becsült számához képest egyelőre kevesen jegyeztetik be magukat Németországban az úgynevezett harmadik nem tagjaként egy friss felmérés szerint.

A legnagyobb német városok önkormányzataitól kapott adatok alapján legfeljebb néhány tucatnyira tehető mindazok száma, akik az új jogintézmény bevezetésének első hónapjaiban kérelmezték, hogy a nő vagy a férfi helyett a különböző, különféle jelentésű divers kifejezés szerepeljen anyakönyvi kivonatukban.

A nem a teljesség igényével készült, szúrópróbaszerű kutatás alapján januártól április közepéig Berlinben kérelmezték a legtöbben – kilencen – a divers nem bejegyeztetését. A második helyen Köln áll hat kérelemmel, majd Nürnberg következik öt, és Regensburg három kérelemmel. Erfurtban, Essenben, Hamburgban, Lipcsében és Münchenben két-két ilyen kérelmet nyújtottak be. Több nagyvárosban egy kérelem érkezett, sokhelyütt még nem regisztráltak kérelmet – jelentették német hírportálok.

A szövetségi parlament (Bundestag) a kormány javaslatára tavaly decemberben módosította a személyi állapotról szóló jogszabályt, aminek révén az anyakönyvekben a nem megjelölésére a nő és a férfi mellett a divers kifejezés is használható. A kérelemhez a főszabály szerint mellékelni kell egy orvosi szakvéleményt, kivételes esetekben eskü alatt tett nyilatkozat is elégséges.

A kormány szerint a reform méltóságot és pozitív önazonosságot ad mindazoknak, akik úgy érzik, hogy nem tartoznak az eddig bevett nemek valamelyikéhez. A kormány és a Bundestag az alkotmánybíróság egy 2017 novemberében hozott döntése alapján hajtotta végre a törvénymódosítást. Az alkotmánybíróság egy interszexuális ember ügyében döntött, aki az anyakönyvi hivatalnál kérelmezte, hogy anyakönyvi kivonatában a nő megjelölést helyettesítsék a köztes/többféle vagy a többféle kifejezéssel. A hivatal elutasította a kérést, arra hivatkozva, hogy a német személyiségi jogi szabályozás csak azt engedi meg, hogy valakit nőként vagy férfiként anyakönyvezzenek, vagy ne jelöljék meg a nemét.

Az alkotmánybíróság szerint a nemnek ez a “negatív” meghatározása nem megfelelő, lehetővé kell tenni, hogy mindenki “pozitív” módon bejegyeztethesse nemét. Kiemelték: nem igazolható mások érdekeivel, hogy a hatályos személyiségi jogi szabályozásban nincs lehetőség “egy harmadik nem pozitív bejegyzésére”, hiszen senkit sem akadályozna alkotmányos jogainak gyakorlásában, ha lenne ilyen lehetőség. Továbbá egy újabb nem bejegyeztetésének lehetősége “önmagában nem kényszerít senkit arra, hogy ehhez a nemhez sorolja magát” – hangsúlyozta a német alkotmánybíróság.

Az alkotmánybíróság a döntés indoklásában arra is hivatkozott, hogy becslések szerint nagyjából 160 ezer interszexuális ember él Németországban.

Categories: Biztonságpolitika

Elrettentő ítélet: eltüntetett 20 millió forintot, 300 ezerre büntették

Fri, 04/26/2019 - 18:56
Közel húszmillió forintot kísérelt meg igazolni fiktív számlákkal, a kerületi ügyészség eredményes vádemelése folytán jogerősen elítélték.

A vádirat szerint az ügy vádlottja, egy 37 éves férfi az alapításától, 2014. január 7-étől elnöke volt egy politikai pártnak. A párt a Parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt nem érte el, a választásra a Magyar Államkincstártól 149 millió forint támogatást kapott. Az elnök ebből az összegből közel húszmillió forinttal nem tudott elszámolni, ezért egy külföldi cég nevében kiállított, fiktív számlákat állított be a párt könyvelésébe, és az Állami Számvevőszék felé valótlan nyilatkozatot tett.

A férfi ellen a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség költségvetésből származó pénzeszközökkel kapcsolatban előírt elszámolási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bíróság által tartott előkészítő ülésen a vádlott a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt kemény 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, amelyet meg nem fizetése esetén háromszáz napi szabadságvesztésre kell átváltoztatni.

Az ítélet jogerős.

Categories: Biztonságpolitika

Fehéroroszország leállította az üzemanyag-exportját: a szennyezett nyersolaj elérte Lengyelországot

Fri, 04/26/2019 - 17:01
Fehéroroszország felfüggesztette a Lengyelországba, a balti államokba és az Ukrajnába irányuló benzin- és dízelolaj-kivitelét, mert az Oroszországból érkező nyersolaj-szállítmányok szerves klórvegyülettel szennyezettek – közölte Szergej Grib, a Fehérorosz Olajvállalat (BNK) vezérigazgató-helyettese kedden Minszkben.

Az oroszországi olajimport minőségének hirtelen romlásáról a Belnaftahim fehérorosz olajfeldolgozó és -szállító vállalat számolt be, egyúttal korlátozva az exportszállításokat. Orosz partnere, a Transznyefty megerősítette a probléma létezését – a szennyezés forrását Szamara megyében találták meg – és megígérte, hogy azt április 22-re vagy 23-ra elhárítják.

Minszk arra kérte a Transznyeftyet, hogy növelje az olajszállítást a Barátság vezeték északi ágán, ahol a nyersanyag minősége megfelel a szabványoknak. Andrej Verigo, a Gomletransznyefty Druzsba vállalat főmérnöke hétfőn úgy vélekedett, hogy – a csővezeték hosszát figyelembe véve – a fehérorosz olajfeldolgozó üzemek nyolc-tíz nap múlva kaphatnak ismét minőségi nyersolajat Oroszországból.

Vlagyimir Szizov, a Belnaftahim elnökhelyettese kedden közölte, hogy a magas szerves klórvegyület-tartalmú kőolaj a fehérorosz-lengyel határon vett minta szerint elérte az EU-tag Lengyelország, valamint Ukrajna területét. Mint mondta, Minszkben mérlegelik, hogy mekkora kárt okozhatott az olajfinomítók berendezésében a szennyezett olaj. A fehérorosz fél korábban említést tett egy több százmillió dolláros, Oroszországnak benyújtandó kártérítési igény lehetőségéről.

Grib egyébként azt is elmondta, hogy Fehéroroszország az év végig szeretné megtalálni az orosz olajimport alternatíváit, a balti államok vagy Ukrajna kikötőin keresztül. A BNK vezérigazgató-helyettese kijelentette, hogy az Ukrajnába irányuló kőolajtermék-export június elején esedékes leállatása esetén Fehéroroszországnak lehetősége van arra, hogy a kieső sötét olajtermékek egy részét helyettesítse és hogy egyebek között bitument szállítson az Oroszországgal konfliktusban lévő szomszédos országba.

Categories: Biztonságpolitika

Megvan a terv az építőanyagoktól származó sugárterhelés csökkentésére

Fri, 04/26/2019 - 14:00
Az elmúlt néhány évtizedben nemzetközi epidemiológiai vizsgálatok bebizonyították, hogy a közönséges talajokban, illetve építőanyagokban viszonylag csekély mennyiségben jelen levő természetes eredetű radioaktív izotópok bomlásából származó radon megjelenik a lakóépületek belsejében is, amelynek következménye, hogy a népesség minden tagja a teljes élettartamára ki van téve radontól eredő belső sugárterhelésnek.

Egyértelmű összefüggés van a lakások légterében mérhető radon-aktivitáskoncentráció és a tüdőrák gyakorisága között. E tudományos eredmények ismeretében az Európai Unió Tanácsa a 2013/59/EURATOM irányelvében nagy hangsúlyt fektetett a radonnal szembeni, valamint a természetes eredetű forrásokból származó egyéb sugárterhelések elleni védekezésre, amelynek központi eleme egy nemzeti cselekvési terv kidolgozása a beltéri radontól, valamint az építőanyagoktól származó sugárterhelés kockázatának hosszú távú csökkentése érdekében.

A kormány a lakosság egészségének védelme érdekében és egyben megfelelve az Európai Unió Tanácsa a 2013/59/EURATOM irányelvében foglaltaknak, elkötelezett a természetes sugárforrásokból származó expozíció hosszú távú csökkentése mellett. A feladat teljesítése érdekében az Emberi Erőforrások Minisztériuma koordinálásával kidolgozásra került Magyarország Nemzeti Radon Cselekvési Terve (NRCST).

Amikor a radon bomlása a levegőben történik, az először keletkező polónium a levegőben lebegő porszemcsék (aeroszolok) felületére tapad ki. A levegővel belélegezett porszemcsék a tüdő hörgőinek a falára ülepednek ki és így a szemcsékre tapadt leányelemek radioaktív izotópjai közvetlen közelről, nagy intenzitással sugarazzák be a tüdő hámsejtjeit, amelyet a radioaktív izotóp szervezetbe kerülése miatt belső sugárterhelésnek nevezünk. A tüdő hámszövetének besugárzása pedig a besugárzás dózisával arányosan megnöveli a tüdőrák kialakulásának a kockázatát. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) európai, észak-amerikai és ázsiai epidemiológiai vizsgálatokra alapozott számítása alapján a tüdőrákos megbetegedések 3-14 százalékáért a radon felelős, és mint ilyen, manapság a dohányzás után a második legjelentősebb kockázati tényezőnek minősül.

Az Európai Közösség Joint Research Center-e (EC JRC) által készített európai beltéri radon térkép szerinti éves átlagos radon szint 100 Bq/m³ Magyarországon az eddigi felmérések szerinti átlag csak csekély mértékben haladja meg ezt, és földrajzilag is csak néhány térségben lehet számítani magasabb értékre. Jelenleg mindössze csak néhány olyan kis kiterjedésű földrajzi területről van tudomásunk, ahol nagyobb lélekszámú lakosság él és kiugróan magas beltéri radon-koncentrációk mérhetők (pl. a mátrai Mátraderecske és a mecseki Kővágószőlős-Kővágótöttös térsége). Munkahelyek vonatkozásában három olyan intézmény ismert, ahol a munkavállalók radon-expozíciója olyan mértékű, amely már hatósági felügyelet alá esik: a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpont, a Tapolcai Deák Jenő Kórház és Rendelőintézet, és szintén a tapolcai tavasbarlangokban gyógybarlangot üzemeltető Hungest Hotel Pelion szálloda.

Figyelembe véve az állampolgárok egyenlő életesélyhez, a jó egészségi állapothoz, valamint az egyenlő bánásmódhoz fűződő alkotmányos jogait, nem indokolható semmi olyan, az állampolgárok szempontjából negatív diszkriminatív elv, amely megengedné, hogy valaki akár a munkahelyén, akár egy középületben történő megjelenés során a végzetes kimenetelű tüdőrákos megbetegedésnek egy magasabb kockázatát legyen kényszerű elviselni ahhoz képest, mint ami a saját lakásában is éri. Ezek alapján Magyarország stratégiai alapelve az, hogy nem tehető különbség a lakáscéllal, középületként, illetve munkahelyként hasznosított környezetből származó radon és építőanyagból származó expozíciók között, ezért az ország egészére nézve egyenletesen törekedni kell e kockázatok minél kisebb szintre történő csökkentésére.

A fentiekre tekintettel Magyarországon a beltéri radon-koncentráció vonatkoztatási szintje az Irányelvben foglalt maximális értéken, azaz 300 Bq/m³ éves átlagos aktivitáskoncentrációban került meghatározásra mind lakó- és középületekben mind pedig munkahelyek tekintetében, amelyet e nemzeti cselekvési terv szerinti országos radon-felmérés eredményeire alapozva legalább öt naptári évente felül kell vizsgálni.

Az építőanyagokból származó beltéri külső gamma-sugárterhelés vonatkozásában a magyarországi szabályozás szintén átvette az irányelv erre vonatkozó rendelkezéseit, amely szerint az építőanyagok által kibocsátott beltéri külső gamma-sugárzás vonatkoztatási szintje a kültéri külső sugárterhelésen felül nem haladhatja meg az évi egy mSv-et. Továbbá tiltásra került azon építőanyag-típusok forgalmazása, amelyek beépítése a vonatkoztatási szintnél nagyobb dózist eredményezhetnek.

Kutatások szerint a genetika csak öt-tíz százalékban felelős a rák kialakulásáért – mondta Gundy Sarolta kutató. Az örökletes rákszindrómák elmondása szerint jellemzően nagyon fiatal korban jelennek meg, a rákot gyermekkorban az ivarsejtek mutációja, fiatalkorban pedig hajlamosító gének okozzák. Elmondta: a daganatos megbetegedések száma folyamatosan nő, és a legnépesebb munkavállalói korosztályba tartozók, a 40 és 59 év közöttiek közül többen halnak meg rákban, mint szív- és érrendszeri megbetegedésben. Gundy hangsúlyozta: a kutatások szerint rák kialakulásáért 90 százalékban környezeti ártalmak okolhatók. A környezeti ártalmak egyik legveszélyesebbike a dohányzás – fűzte hozzá.

Categories: Biztonságpolitika

Vége a fűtési szezonnak, de a veszély nem múlt el

Fri, 04/26/2019 - 11:00
Április 15-ével hivatalosan is lezárult az év eleji fűtési szezon, ez azonban nem jelenti azt, hogy elmúlt volna a szén-monoxid-mérgezések veszélye.

Sokan tévesen a fűtési szezonnal hozzák kapcsolatba a veszélyes gáz kialakulását, holott létrejöttének kockázata egész évben fenyeget. A fűtési időszakban valóban megemelkedik a mérgezéses esetek száma, de a fűtés mellett más napi rutintevékenység is végződhet tragédiával, ha valaki nem figyel oda a szén-monoxid veszélyére.

A mérgezéssel járó esetek fele a fürdőszobában történik. Az otthoni fürdők és zuhanyzók általában kis méretű helyiségek, ezért kevés bennük a levegő is. A nyílt égésterű vízmelegítők, kazánok, cirkók, bojlerek működés közben elhasználják a fürdőszoba levegőjét. Aki zárt ajtó mellett sokáig engedi a meleg vizet, és nincs semmilyen szellőzés a helyiségben, az életével játszik. A víz melegítése során mérgező gáz is keletkezik, ha nem biztosított a levegő cseréje, akkor a felhalmozódó szén-monoxid veszélyes helyzetet teremt, magas koncentrációban egy-két percen belül halált okoz. Miután színtelen és szagtalan, ezért lehetetlen érzékelő nélkül észrevenni.

Három egyszerű módszerrel megelőzhetőek a tragédiák:
– Biztosítani kell a nyílt lánggal égő vízmelegítők, kazánok, cirkók, bojlerek levegő-utánpótlását! Nem elég kinyitni az ajtót vagy az ablakot, egy résszellőzőt kell beszereltetni az ablakba. Tilos letakarni, vagy megszüntetni a szellőzőnyílásokat.
– A vízmelegítőt évente egyszer szakemberrel kell ellenőriztetni.
– Egy megfelelő minőségű szén-monoxid-érzékelő életet menthet, hiszen jelez, ha veszélyes mennyiségű szén-monoxid keletkezik. Ezen a linken érhető el az érzékelők pozitív és negatív listája.

Idén már 261 esetben riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 191 ember szenvedett mérgezést, nyolc emberen pedig már nem lehetett segíteni.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.