Feed aggregator

Fődíjat ért az Európai Bizottság pályázatán, hogy öt és fél éve kitartóan magyarázzuk az Európai Uniót.

Daten sind eine zentrale, aber unterschätzte Voraussetzung für die Umsetzung der Agenda 2030. Obwohl technische Innovationen, etwa Smartphones oder das Internet der Dinge, in den vergangenen Jahren zu einer Explosion an Daten geführt haben, gibt es insbesondere in Entwicklungländern und in der Entwicklungszusammenarbeit (EZ) noch erhebliche Lücken in der Verfügbarkeit und Nutzung von Daten. Zu der Mehrzahl der 230 Indikatoren der Sustainable Development Goals (SDGs) kann bisher nicht regelmäßig berichtet werden.
Eine unabhängige Expertengruppe hat daher schon 2014 in ihrem Bericht an den UN-Generalsekretär A World that Counts nicht weniger als eine Datenrevolution gefordert, um die Umsetzung der SDGs zu unterstützen. Daten sind eine der wichtigsten Grundlagen für die Planung, Steuerung und Evaluierung von Projekten und Entwicklungsstrategien. Bei der Datenrevolution für nachhaltige Entwicklung geht es darum 1) Datenlücken unter Zuhilfenahme neuer Technologien und zusätzlicher Ressourcen zu schließen, 2) Data literacy global zu stärken, Datennutzung zu fördern und einen gleichberechtigten Zugang zu ermöglichen, 3) ein „Datenökosystem“, das globalen Standards folgt, zu schaffen, um die Datenqualität zu verbessern, Datenaggregation zu ermöglichen und -missbrauch zu verhindern.
Die Datenrevolution für nachhaltige Entwicklung ist eine Herausforderung für alle Länder. Sowohl in den Partnerländern als auch in allen deutschen Politikbereichen gibt es großen Nachholbedarf. In diesem Papier liegt der Fokus auf der deutschen EZ.
Insgesamt ist das Thema Daten in den Organisationen der deutschen EZ und ihren Vorhaben bisher wenig präsent und die Forderung nach evidenzbasierter und datenbasierter Arbeit wird oft auf die Evaluierung verengt. Es gibt keinen results framework für die deutsche EZ um die Portfoliosteuerung zu unterstützen. Das Monitoring auf Projektebene ist oft unzureichend, da die Datenqualität vielfach schwach ist und Kapazitäten fehlen. In den Partnerländern richten die Durchführungsorganisationen (DOs) häufig parallele Strukturen für Monitoring und Evaluierung (M&E) ein, um den Fortschritt der von ihnen durchgeführten Maßnahmen zu überwachen, statt so weit wie möglich nationale statistische Systeme zu nutzen und zu stärken. Erhobene Daten und Projektfortschrittsberichte werden in der Regel nicht veröffentlicht.
Aus der Analyse lassen sich folgende Empfehlungen ableiten:

• Die deutsche EZ sollte sich auf gemeinsame Datenstandards und Grundprinzipien in der Datennutzung einigen, wie z.B. Open Data by Default. Gleichzeitig sollten Persönlichkeitsrechte gewährleistet werden.
• Das Bundesministerium für wirtschaftliche Entwicklung und Zusammenarbeit (BMZ) sollte mit allen Akteuren der deutschen EZ (andere Ministerien, DOs, nichtstaatliche Akteure) eine Datenstrategie entwickeln, die die unterschiedlichen Datenquellen und -typen berücksichtigt, auf gemeinsamen Standards und Grundprinzipien aufbaut und darauf ausgerichtet ist, eine Datenkultur in allen Arbeitsbereichen der deutschen EZ zu fördern.
• Auf internationaler Ebene sollte sich die Bundesregierung aktiv in die Umsetzung und Weiterentwicklung des Cape Town Global Action Plan for Sustainable Development Data einbringen
• Deutschland sollte den finanziellen Beitrag zur Daten- und Statistikentwicklung in Partnerländern steigern, mittelfristig die Nutzung paralleler M&E-Systeme abschaffen und die Unterstützung nationaler statistischer Systeme in allen EZ-Maßnahmen fördern.

The EU is one of the leading global players in international development, trade, peace and security. Therefore, a key part of the EU’s Multiannual Financial Framework (MFF) is the one reserved for action beyond EU’s borders. This budget heading is called ‘Global Europe’ (also referred to as Heading IV). Under the current budget for the period of 2014 to 2020, including the inter-governmental European Development Fund (EDF), over 90 billion euros are available for the EU’s external action. The lion’s share of this is reserved for development cooperation. In previous years, the EU has dealt with new challenges in external action mostly by creating specific initiatives and new financial instruments. At the start of the negotiations on the next MFF, Heading IV thus appears to be rather complex and fragmented compared to other headings.
In addition to the fragmentation of the instruments, the EU has also failed to make clear strategy level choices. Recent EU strategies create an impression that nearly everything is a priority, overstretching the EU’s financial as well as implementation capacity. This lack of a clear direction has allowed member states’ governments to put forward their own strategic interests (mostly related to migration and sec¬urity). Given the tight budget situation of the EU, a clear direction for Heading IV needs to be developed that helps to address a number of bottlenecks and trade-offs. These relate to (i) the overall volume, (ii) the thematic choices, (iii) the re¬cipients of EU funding and (iv) the architecture of Heading IV.
Concerning volume, it is important to acknowledge that the other, larger budget headings will determine the budgetary space for EU development policy. Despite discussions on increasing member state contributions, Brexit is likely to result in a smaller overall budget. New political priorities (such as migration and security) are expected to further squeeze funding for sustainable development. Choices thus need to be made in terms of issues and geographic focus.
As for the thematic choices, the short-term involvement in crisis response needs to be combined with a clear strategy for engaging with partners on the 2030 Agenda and SDGs through geographic and thematic programmes. The partners’ SDG strategies and the EU’s added value should guide this engagement.
Geographically, the EU needs to strike a balance between the cooperation with middle-income countries (MICs) and a focus on the poorest countries. This can only be achieved by focusing geographic allocations to LDCs, neighbouring countries and sub-Saharan Africa, while engaging with MICs in other regions through thematic programmes.
In addition, Heading IV needs to be strongly rationalised, both in terms of the number of instruments and initiatives and of the rules for managing these. A key prerequisite in this regard – also for the proposal of a single instrument in Heading IV – would be the ‘budgetisation’ of the inter¬governmental EDF, which would allow for a truly European development policy.

The question of how the EU should finance peacebuilding in developing countries has challenged policy-makers and pundits for many years. At one level this is a technical and legal issue of budget lines and financing rules. It nevertheless touches on the much deeper political and even moral issues of whether the EU should use development aid to finance security provision, how best the EU can respond to the legitimate needs of partners in conflict-affected countries and what kind of civil and/or military engagements the EU can support as part of its external relations. The question has come to resemble the proverbial can being kicked along the road by successive European Commissioners, Council working groups and parliamentary committees. It has come to a head again because intra-EU negotiations for the next Multiannual Financial Framework for 2021-2027 are starting in earnest. This time, a sensible proposal is on the table which can potentially provide a pragmatic and workable solution, at least for a while.
In December 2017, the European Council requested the Foreign Affairs Council to adopt a recommendation on a dedicated instrument for Capacity Building in Support of Security and Development (CBSD) for the post-2020 EU budget by the spring of 2018. In this context, the High Representative (HR) of the EU for Foreign and Security Affairs, Federica Mogherini, proposed that the EU create a European Peace Facility (EPF). While she did not provide any details, the general idea is that the EPF would be an ‘off-budget’ fund to finance peace support operations and the capacity building of partner countries’ security sectors.
The fact that HR Mogherini’s proposal sounds similar to another EU peacebuilding instrument – the African Peace Facility (APF) – is no accident. It is precisely due to problems experienced by the APF that the EPF is needed. Chief among these is the need to be able to provide stable, predictable funding to the African Union’s peacebuilding activities and peacekeeping missions. This has proved more difficult than it should have been because of a second problem: the legal restrictions on financing military activities from the EU’s budget. Overcoming this dilemma is only possible through an off-budget instrument which can meet the legitimate requirement of financing peace support operations while respecting one of the EU’s core principles.
The design of such an instrument presents political, legal and technical challenges for the EU’s decision-makers. The most promising model for the EPF is to set it up as a multi-donor trust fund, open for direct contributions from member states. This model has the advantages of flexibility regarding EU budget rules, additionality (it could finance a mixture of Official Development Assistance (ODA) and non-ODA eligible expenses, rather than diverting aid to security activities) and visibility, since the EPF can be a global instrument based on the proven logic of the APF.
The model has disadvantages as well, particularly that in the current crisis-driven climate there is strong pressure to use this kind of instrument for protecting Europe against real or perceived threats, such as terrorism or irregular migration. Some member states, and even parts of the Commission and EEAS, are highly likely to try to exempt the EPF from oversight by the European Parliament. The governance of the instrument is crucial, if it is to fulfil its mission of supporting developing countries’ efforts to provide a secure basis for development.

Tag: maintien de paixc`est pas sorcier

A tíz évvel ezelőtti tavasz hat KC-135-ös légi utántöltő gépet hozott Budapestre. Az első három tanker 2008. március 24-én érkezett, a másik három pedig március 28-án települt Ferihegyre. Feladatuk az április 2-4. között megrendezett bukaresti NATO-csúcs támogatása volt a Noble Endeavour művelet keretében.

A KC-135-ösök ferihegyi áttelepülését több teherautó és egy C-17-es érkezése előzte meg, amelyek földi kiszolgáló eszközöket hoztak. Az amerikaiak csak a tankoláshoz és a repülőgépek őrzéséhez kértek segítséget továbbá irodahelyiségeket vettek igénybe. Ezután érkeztek a tankerek, amelyek a bulgáriai Burgaszban települő többi KC-vel a bukaresti NATO-csúcs huszonnégy órás légi biztosítását végző vadászgépek utántöltését végezték. A vadászőrjárat gerincét F-15C-k és F-15E-k adták, előbbiek Bulgáriából, Graf Ignatyevóból, utóbbiak Romániából, Campia Turzii (Aranyosgyéres) repülőteréről. Az amerikai légierő mindkét országban szerzett már tapasztalatot. A tankerek rendszeresen dolgoztak Burgaszból, kiszolgálva a közel-keleti műveleteket, az F-15-ösökkel és egy tankerrel pedig 2007-ben vettek részt egy romániai gyakorlaton. (Erről a gyakorlatról hazafelé repülve kellett kényszerleszállást végrehajtania Ferihegyen az egyik F-15-ösnek.)

A párás, fénytelen időben váltás indul Budapestről, ami azt is jelenti, hogy rövidesen visszatér egy másik tanker, így egy gép mindig ott van az utántöltési légtérben.

A Malév Fokker 70-esei előtt gurul el a feladatról visszatérő tanker.

A budapesti amerikai nagykövetség jóvoltából érkezésük után három nappal meglátogathattuk a kontingenst.

A 100. légi utántöltő ezred jelvényében a második világháborús elődök B-17-esét is megjelenítették. Idén lesz 75 éve, hogy a Flying Fortressek először indultak bevetésre Angliából. A kezdetben vadászkíséret nélkül repülő bombázók vesztesége rendkívül magas volt.

A tanker függőleges vezérsíkján díszeleg az ezrednek otthont adó RAF Mildenhall jelvénye a mottóval: Hogy a sasok repülhessenek

A román légtérben őrjáratozó F-15-ösök töltése a merev csöves rendszert igényelte, de Budapestre olyan tanker is érkezett, amelyet a hajlékony csöves-kosaras töltőrendszerrel szereltek fel. 

Amerikai tartálykocsik egy magyar lajstromú Il-76TD teherszállító gép mögé parkolva. A tartály feliratait leragasztották.

A kisebb kiszolgáló eszközöket raklapokon rögzítették. A mögöttük álló vontató valószínűleg a C-17-es fedélzetén érkezett Budapestre.

A kiszolgáló eszközök között számos világítóberendezést is láthattunk, takaros rendben letárolva.

„Ne használd, áttelepülésre előkészítve” – írta fel valaki az egészségügyi oxigén zöld palackjait szállító kocsira még az angliai bázison.

Az egyik boom operátor a töltés technikájáról tart egy rövid ismertetőt.

Az operátor hajózóruhájának bal karján szakmája jelvényét viseli. A pajzs alakú felvarró lényegre törő: a nemzeti színek mellett a merev töltőcső és az ezred száma látható.

A 351. légi utántöltő század 1958 óta érvényes jelvénye már többet mesél. A sötétkék és a sárga a légierő színei, a kék az eget, a sárga a Napot és a kiválóságot jelképezi, a pajzs és a felette lévő római sisak a századot. A bomba a század második világháborús bombázó tevékenységére, vörös színe a vérontásra utal, a jelvénybe illesztett két olívaág a béke jelképe. A század mottója: Pax Opus Nostrum – Hivatásunk a béke

A 2008-ban még újdonságnak számító, világos árnyalatú gyakorlót viselő műszaki a beszállólétrát készíti elő, hogy a fedélzetre mehessünk.

Amint a fedélzetre lépünk, a beszálló nyílásra rács kerül, nehogy beleessen valaki.

A létra a pilótafülkébe vezet. A kommunikációs és navigációs berendezéseket érintő Pacer CRAG (Compass, Radio And GPS) korszerűsítési program feleslegessé tette a navigátort. A legutóbbi módosítások már a pilótaülések kartámaszába épített kapcsolókat is tartalmazzák, így a pilótáknak már nem kell mindenért a műszerfalhoz nyúlniuk.

A tankeren utazók, például a műszakiak, elhelyezésére szolgáló ülések.

A gép két segédhajtóművének egyike.

Az oxigéntartályok rekesze mellett kétoldalt lehet lelépni a boom operátor munkahelyére.

Fekhelyek a pincében vagyis a boom operátor munkahelyén, a tehertér padlójának szintje alatt, a gép végében. A kezelő a középső helyet foglalja el, kétoldalt oktatók, megfigyelők vagy a sajtó szerencsés tagjai hasalhatnak.

Közben zajlik a nemzetközi repülőtér mindennapi élete. A Malév kékorrú Boeing 737-esei mögé a lengyel LOT egyik gépe sorol be.

Az elstartoló 737-esek után a LOT Embraer ERJ 170-ese áll a 31 bal pályára.

A régi 1-es terminál felől ugyancsak a 31 bal pályára igyekszik az ír Air Contractors ATR42-es teherszállítója…

…és a Cargolux Boeing 747-ese a másik irányból.

*

Ferihegyről kilenc évvel korábban már üzemeltek amerikai tankerek. Akkor a Pennsylvania légi nemzeti gárda KC-135E gépei települtek tartósan Budapesten, hogy az 1999. március 24-én megindított Allied Force műveletben bevetett repülőgépeket töltsék újra.

Keystone Lady a kerozinon kívül sok egyebet is elcipel, a rakodáshoz a nagyméretű ajtót nyitják ki.

Az USAF 1957-ben vette át az első KC-135-öst és 1965-ben az utolsót. Az öreg tankerek orrán hazafias nose art-ok díszelegnek. A közelebbi gépen látható jelvény a hadifoglyokra (POW) és az ütközetben eltűnt (MIA) bajtársakra emlékeztet.

Erről a tankerről Pennsylvania állam különböző korokat idéző őrei tekintenek le. 

A KC-135-ös E (Echo) változata a kecses Pratt & Whitney TF33-as hajtóművekkel repült.  

A merev töltőcső végére a hajlékony csöves rendszer kosarát szerelték olyan gépek utántöltésére, mint pl. az F/A-18 Hornet. A rövid hajlékony cső kevés mozgásteret adott a vadászgépek pilótáinak, akik között ez az Iron Maidennek nevezett rendszer sosem volt népszerű. 

A tanker-sor előtt az USAF Ferihegyre érkező C-37A gépe gurul el. 

A C-37-es a Grumman Gulfstream V katonai változata. A hosszútávú repülésekre alkalmas géppel elsősorban az USAF tábornokai utaznak.

* * *

Fotó: Szórád Tamás (2008) és Air Base archív (1999)

Je vous l'avais signalé (ici), j'ai participé la semaine dernière au 10ème festival de Géopolitique de Grenoble. Les organisateurs ont enregistré la conférence et mis en forme, la voici prête à être visionnée, 1heure (et 6 secondes) sur l'Allemagne et ses raports avec les Etats-Unis.

La vidéo de la conférence

O. Kempf

Le lieutenant-colonel de gendarmerie est mort des suites de ses blessures lors de la prise d’otage de Trèbes.

Mon éditorial demandant la démission de Martin Selmayr pour le bien même de l’Europe est ici.

Mon article de ce jour sur le chantage au suicide Jean-Claude Juncker pour se sortir du piège dans lequel il est tombé est là.

«A l’ère Trump-Pompeo, l’Europe doit-elle apprendre à se passer de l’Amérique?», par Frédéric CharillonFrédéric Charillon 22 mars 2018 à 13h08
Article rédigé pour : Toujours la même méthode brutale pour humilier ses collaborateurs, toujours la même impression de désordre déguisée en reprise en main, et au final un repli sur une garde rapprochée après avoir échoué pendant un an à rassurer et à rassembler : la nomination de Mike Pompeo au secrétariat d’Etat (et son corollaire, le limogeage de Rex Tillerson) souligne une fois de plus le choix d’une ligne dure par le président Donald Trump. Cela ne sera pas naturellement sans incidence sur la France et l’Europe.Le secrétaire d’Etat sortant constituait un point de repère et un interlocuteur pour les Alliés, dans un climat de désorganisation peu rassurant par ailleurs, marqué par une grande instabilité dans les équipes. Surtout, contrairement à la Maison Blanche, il était sur la même ligne que Paris au regard de plusieurs dossiers importants : Tillerson était favorable au maintien des Etats-Unis dans l’accord de Paris sur le climat, souhaitait préserver l’accord sur le nucléaire iranien et aurait préféré une ligne moins imprudente que celle de Trump sur la brouille entre le Qatar et l’Arabie saoudite. Son départ n’est pas une surprise totale tant son isolement devenait visible, mais son remplacement par Pompeo, et la nomination de Gina Haspel à la tête de la CIA, ouvrent une période difficile pour la relation transatlantique.En premier lieu parce qu’il est toujours difficile pour les Alliés de gérer une équipe américaine impopulaire, et celle-là le sera probablement : l’implication de Gina Haspel dans des programmes de prisons secrètes après 2001, la ligne dure de Mike Pompeo ont tout pour ramener la relation aux tensions des années 2000. Or l’allié américain est déjà assez difficile à gérer comme cela, de l’Otan à l’ONU, de l’Iran à la Syrie, du climat au commerce, de Jérusalem à Pyongyang, pour ajouter encore à ces contraintes extérieures les réactions allergiques, en interne, d’opinions publiques européennes encouragées dans l’anti-américanisme. Pompeo existera-t-il par lui-même au-delà de sa fidélité à Trump, avec des bonnes surprises possibles, comme certains aux Etats-Unis semblent l’espérer, à l’image de Henry Kissinger ? Ou sera-t-il, comme son chef, le visage de l’Amérique que le monde aime détester ?Grande Stratégie. Surtout, la vision du monde selon Trump, esquissée dans la campagne de 2016 et qui triomphe aujourd’hui, est la négation d’une Grande Stratégie américaine en place depuis 1945, dans laquelle l’Europe jouait un rôle fondamental, et qui se serait parfaitement articulée avec les premiers discours de politique étrangère d’Emmanuel Macron. Cette Grande Stratégie américaine, quelle était-elle ? Une Grande Stratégie – terme qui fait l’objet de nombreuses études actuellement aux Etats-Unis mais nullement en Europe – peut se résumer à la formulation des principaux intérêts d’un pays dans le monde, à la définition des actions à mener pour les défendre, et au rassemblement des moyens nécessaires pour ce faire.
Lire la suite dans : 

Az Európai Unió konzultációra hazahívja a moszkvai nagykövetét az angliai merénylet miatt, Orbán Viktor lehetett az egyik, aki kezdeményezte a lépést.

Ideiglenesen felmentik az európai uniós cégeket az amerikai védővámok alól. Az uniós kormányfők állandó kivételt kérnek.

Bonn, 23.03.2018. An diesem Freitag treten die von den USA beschlossenen Strafzölle auf Stahl- und Aluminiumimporte in Kraft. Die amerikanische Handelspolitik war im ersten Jahr der Präsidentschaft von Donald Trump von einer aggressiven Rhetorik geprägt, der allerdings erst einmal kaum Taten folgten. Einzig der Austritt der USA aus der Transpazifischen Partnerschaft (TPP) am ersten Amtstag von Donald Trump und die erzwungene Nachverhandlung der Nordamerikanischen Freihandelszone (NAFTA) sorgten für Aufregung. Die massiven Zollerhöhungen auf Stahl- und Aluminium und die gestern angekündigten Maßnahmen gegen China haben das Potenzial eine protektionistische Eskalation in Gang zu setzen. Welche Auswirkungen dies auf Entwicklungsländer haben wird, hängt maßgeblich von den Reaktionen der anderen Handelsmächte, vor allem der Europäischen Union (EU) und dem Schwellenland China, ab. Die kurzfristigen Auswirkungen der Zollerhöhungen auf Entwicklungsländer – sieht man von den großen Schwellenländern ab – dürften gering sein. Die USA erhöhen die Zölle zwar auf alle Stahl- und Aluminiumimporte, allerdings sind Entwicklungsländer hiervon kaum betroffen, weil ihr Anteil am weltweiten Stahlhandel gering ist. Es sind vor allem die Industrie- und Schwellenländer, die von den Zollerhöhungen der USA betroffen sind. Daher war es auch folgerichtig, dass die G20-Finanzminister das Thema bereits auf dem G20-Gipfel in Hamburg und diese Woche in Argentinien diskutiert haben – gleichwohl mit mäßigem Erfolg. Eigentlich wäre die G20 der richtige Rahmen für Verhandlungen. Denn die Handelsproblematik steht im Zusammenhang mit Überkapazitäten (vor allem in China) und makroökonomischen Politiken (vor allem den massiven deutschen Leistungsbilanzüberschüssen). Diese Situation erfordert Zugeständnisse auf allen Seiten, wenn ein offenes Handelssystem auf kooperativer Grundlage erhalten werden soll. Besorgniserregender für Entwicklungsländer sind jedoch die mittel- bis langfristigen Auswirkungen der US-Zollerhöhungen. Entwicklungsländer sind tief in die globalen Wertschöpfungsketten eingebunden, an deren Spitzen Unternehmen aus Industrie- und zunehmend auch Schwellenländern stehen. Mit dem Ziel günstiger und effizienter produzieren zu können, spalten große und mittlere Unternehmen seit den 1990er Jahren Produktionsprozesse zunehmend auf. Um am Welthandel teilnehmen zu können, müssen sich Unternehmen aus Entwicklungsländern auf einzelne Aufgaben in globalen Wertschöpfungsketten spezialisieren, anstatt zu versuchen das gesamte Produkt selbst herzustellen. Eine Zollspirale, die sich zwischen den USA, der EU und China nach oben schraubt, hätte demnach auch negative Auswirkungen auf Entwicklungsländer, die durch die Wertschöpfungsketten übertragen werden. Denn in den Produkten europäischer und chinesischer Unternehmen, die nicht mehr auf dem amerikanischen Markt abgesetzt werden können, stecken auch Zwischenprodukte aus Entwicklungsländern. Vergleicht man die Wirkung von Zöllen auf globale Wertschöpfungsketten mit einem fahrenden Zug, so ist jeder Aufprall an der Spitze des Zuges auch im letzten Waggon noch zu spüren. Entwicklungsländer würden auch von der Schwächung des multilateralen Handelssystems betroffen sein. Sowohl Brüssel als auch Peking haben angekündigt gegen die Zollerhöhungen Washingtons in der Welthandelsorganisation (WTO) vorzugehen. Grundsätzlich ist es richtig, Handelskonflikte im Rahmen eines unabhängigen und regelbasierten Systems auszutragen. Allerdings ist der Ausgang des internationalen Schiedsverfahrens offen. Dies liegt vor allem an der Begründung von Präsident Trump: Zollerhöhungen auf Stahl- und Aluminiumimporte sind notwendig, weil ansonsten die nationale Sicherheit der USA bedroht ist. Gerade der Ausnahmetatbestand der nationalen Sicherheit ist allerdings im WTO-Regelwerk nur schwammig definiert. Sollte diese Begründung in einem WTO-Verfahren Erfolg haben, dürften sich auch Unternehmen aus anderen Sektoren und Ländern ermuntert sehen, auf Zollschranken im nationalen Sicherheitsinteresse zu drängen. Dieser legalisierte Protektionismus würde auch Sektoren treffen, die für Entwicklungsländer wichtig sind. Sollten die USA in den Schiedsverfahren unterliegen, dürfte Washington dies zum Anlass nehmen, auch den letzten Nagel in den Sarg zu schlagen, in dem die WTO zu Grabe getragen wird. Seit seinem Amtsantritt hat Präsident Trump mit seiner Abneigung gegenüber der WTO nicht hinterm Berg gehalten und blockiert aktuell die Besetzung zentraler Richterstellen beim Berufungsgericht der WTO. Eine weitere Schwächung der WTO wäre vor allem für Entwicklungsländer fatal, denn gerade die Schwachen im Welthandelssystem sind auf eine Institution angewiesen, in der Regeln maßgeblich sind und nicht der Wille des Mächtigen. Die Situation scheint verfahren. Mit welcher Härte die Trumpschen Schutzzölle auf das Handelssystem durchschlagen, hängt davon ab, wie die anderen großen Handelsmächte reagieren. Direkte Gegenmaßnahmen im Stahl und Aluminiumsektor sind gerechtfertigt, um sich vor Überkapazitäten zu schützen und Arbeitsplätze zu sichern. Weitergehende Vergeltungsmaßnahmen sind dagegen kontraproduktiv. Sie würden nur den nächsten Gegenschlag der USA provozieren. Diese Eskalation muss verhindert werden – auch im Interesse der Entwicklungsländer.

Committee meetings, Brussels

Source : © European Union, 2018 - EP

Az uniós országok vezetői közös nyilatkozatban állítják: nincs más hihető magyarázat, mint hogy Moszkva áll a merénylet mögött.

Felmentést kapunk az acél és alumíniumvámok alól, de még nem tudjuk, hogy mit kér cserébe Amerika.

Fehér szalagot viseltek az uniós vezetők a csütörtöki tanácskozáson. A belga miniszterelnök délelőtt megemlékezést tartott a metróállomáson, ahol a merénylet történt.

Dauer des Videos : 47'
Sie können dieses Video manuell herunterladen im WMV (438Mb)-Format

Haftungsausschluss : Die Verdolmetschung der Debatten soll die Kommunikation erleichtern, sie stellt jedoch keine authentische Aufzeichnung der Debatten dar. Authentisch sind nur die Originalfassungen der Reden bzw. ihre überprüften schriftlichen Übersetzungen.
Quelle : © Europäische Union, 2018 - EP

Length of video : 149'
You may manually download this video in WMV (1.7Gb) format

Disclaimer : The interpretation of debates serves to facilitate communication and does not constitute an authentic record of proceedings. Only the original speech or the revised written translation is authentic.
Source : © European Union, 2018 - EP