You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 21 hours 27 min ago

Fehérorosz válság: a lengyel külügyminisztérium szerint Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek

Thu, 09/24/2020 - 06:35
A szerdán szinte titokban beiktatott Aljakszszandr Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek – szögezték le a lengyel külügyi tárca Twitter-honlapján közzétett bejegyzésben.

“A nem demokratikus választásból kikerült elnököt” nem lehet legálisnak tekinteni, “függetlenül attól, hogy beiktatása titokban vagy nyilvánosan történik” – áll a varsói állásfoglalásban.

Lengyelország nem találta demokratikusnak az augusztus 9-ei fehérorosz elnökválasztást. Varsó az új, szabad és tisztességes szavazás megtartásától teszi függővé annak az “új Marshall-tervnek” nevezett, a fehérorosz gazdaság támogatását célzó, körülbelül egymilliárd eurót érő projektnek az elindítását, amelyet Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a visegrádi csoport (V4) nevében az európai uniós állam- és kormányfők jövő heti csúcstalálkozóján akar bemutatni.

Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint nyolcvan százalékával nyerte meg az augusztusi elnökválasztást. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaját tekinti államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

A fehéroroszországi állami hírügynökség (BeITA) szerdán jelentette, hogy Lukasenka letette a hivatali esküt. Az előre nem bejelentett és a jogszabályokkal ellentétben a közszolgálati televízióban nem közvetített szertartást a beszámoló szerint száz ember jelenlétében tartották meg Minszkben, a Függetlenség Palotájában.

The post Fehérorosz válság: a lengyel külügyminisztérium szerint Lukasenka nem tekinthető legális elnöknek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: a német kormány nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének

Thu, 09/24/2020 - 05:35
A német szövetségi kormány nem ismeri el Aljakszandr Lukasenkát Fehéroroszország elnökének – jelentették be Berlinben.

Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján kifejtette, hogy a fehéroroszországi választás nem volt sem tisztességes, sem szabad, és semmiben nem felelt meg a demokratikus követelményeknek. Ezért Lukasenka nem hivatkozhat arra, hogy demokratikus úton szerzett felhatalmazással tölti be hazája államfői tisztségét. Ebből pedig az is következik, hogy hiányoznak az elismerésének feltételei.

A szóvivő hozzátette: igencsak jellemző a minszki vezetésre Lukasenka titokban előkészített és a nyilvánosság kizárásával megtartott beiktatása.

A német kormány az augusztusi fehérorosz elnökválasztás óta azt az álláspontot képviseli, hogy annak eredményét nem lehet elismerni. Az állásfoglalásokban rendre kiemelik, hogy Berlin az ellenzéki tüntetők, a békét, a demokratikus részvételt és a politikai változásokat kívánó fehéroroszországi emberek mellett áll.

Hozzáteszik, hogy a belpolitikai válságot tárgyalásos úton, az úgynevezett nemzeti párbeszéd folyamatának megindításával kell kezelni. Ezt azt jelenti, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közreműködésével tárgyalásokat kell tartani, amelyekbe a minszki vezetés és az ellenzéki erők mellett a társadalom valamennyi csoportja bekapcsolódhat.

Lukasenka a hivatalos adatok szerint a szavazatok több mint 80 százalékával nyerte meg az augusztus 9-én tartott elnökválasztást, így megkezdheti sorban hatodik államfői ciklusát. Az ellenzék csalásra hivatkozva nem fogadja el az eredményt, és az időközben Litvániába menekült Szvjatlana Cihanouszkaját tekinti államfőnek. Az országban rendszeresek a tüntetések, amelyek nagyságrendje sajtójelentések szerint vasárnaponként százezres.

A fehéroroszországi állami hírügynökség (BeITA) szerdán jelentette, hogy Lukasenka letette a hivatali esküt. Az előre nem bejelentett és a jogszabályokkal ellentétben a közszolgálati televízióban nem közvetített szertartást a beszámoló szerint száz ember jelenlétében tartották meg Minszkben, a Függetlenség Palotájában.

The post Fehérorosz válság: a német kormány nem ismeri el Lukasenkát Fehéroroszország elnökének appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Film készül a brit egészségügynek milliókat gyűjtő százéves katonáról

Thu, 09/24/2020 - 04:35
Film készül Sir Tom Moore-ról, a brit hadsereg százéves veteránjáról, aki tavasszal csaknem 33 millió fontot gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.

A “Captain Tom”, vagyis Tom százados néven világszerte ismertté vált veterán – aki a második világháború idején az ázsiai hadszíntéren szolgált és századosi rendfokozatban szerelt le – azt vállalta, hogy századik születésnapja előtt százszor körbesétálja házának jókora kertjét. Ennek fejében azt kérte, hogy aki teheti, adományokkal támogassa az NHS által a koronavírus-járvány megfékezésére kifejtett áldozatos erőfeszítést.

Kezdeti célkitűzése az volt, hogy ezer fontot gyűjtsön össze az NHS-t támogató jótékonysági alap számára.

Tom százados április 30-án ünnepelte századik születésnapját, de a századik kört már két héttel korábban megtette kertjében egykori alakulata, a yorkshire-i ezred katonáinak díszsorfala között. Moore naponta tíz kört teljesített kerekes járókerete segítségével kertjének egy kijelölt, 25 méter kerületű része körül a délkelet-angliai Marston Moretaine községben lévő otthonában.

Az adományok azonban ezután is folyamatosan ömlöttek az NHS-segélyalap elkülönített számlájára, amelyen végül 32,8 millió font – 13 milliárd forint -, vagyis az eredeti célkitűzésben megjelölt ezer fontnak csaknem a 33 ezerszerese gyűlt össze.

A több mint másfél millió adományozó között volt Vilmos herceg, II. Erzsébet királynő unokája, aki majdan maga is az Egyesült Királyság uralkodója lesz.

A királynő – Boris Johnson miniszterelnök soron kívüli, egyedi felterjesztését jóváhagyva – a nyáron a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangra emelte a hatalmas adományt összegyűjtő veteránt. Szerdán bejelentették, hogy film készül Sir Tom életéről James Spring, Nick Moorcroft és Meg Leonard producerek közreműködésével. A producercsapat nevéhez fűződnek a Táncterápia (Finding Your Feet), illetve a Fisherman’s Friends című alkotások.

A BBC közszolgálati médiatársaság szerdán megkérdezte Tom századost, hogy melyik színészt tudná elképzelni élettörténetének megörökítőjeként. Sir Tom először tréfálkozva azzal hárította el a kérdést, hogy nem ismer egyetlen százéves színészt sem, de aztán hozzátette: véleménye szerint Sir Michael Caine vagy Sir Anthony Hopkins “nagyszerű lenne” ebben a szerepben, “feltéve, hogy készek hozzám öregedni”.

A forgatás a producerek tervei szerint jövőre kezdődik.

The post Film készül a brit egészségügynek milliókat gyűjtő százéves katonáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fővárosi Törvényszék: átadási letartóztatásba került egy francia állampolgár

Wed, 09/23/2020 - 16:35
A Fővárosi Törvényszék elrendelte egy francia állampolgár átadási letartóztatását, mivel hazájában megszegte a területelhagyási tilalom szabályait és a hatóságok előtti jelentkezési kötelezettségét. A férfi ellen európai elfogatóparancs volt érvényben terrorcselekmény megelőzése érdekében.

A Fővárosi Törvényszék keddi közleménye szerint a férfi egyéni hatósági ellenőrzés, illetve felügyelet hatálya alatt áll Franciaországban, mert a belügyminiszter álláspontja szerint komoly okkal feltételezhető, hogy magatartása különösen súlyos fenyegetést jelent a közbiztonságra és a közrendre. A férfi rendszeresen tartott fenn kapcsolatot terrorcselekményekben résztvevő, azt támogató, illetve arra felbujtó személyekkel, szervezetekkel, támogatta és széles körben terjesztette is ezen eszméket.

A tárgyaláson a terhelt hozzájárult az átadásához a specialitás elvének alkalmazásával, ami szerint átadása esetén a francia hatóságok kizárólag a jelen elfogatóparancsban szereplő ügyekkel kapcsolatban állíthatják bíróság elé. A Fővárosi Törvényszék a végzésében megállapította, hogy az elfogatóparancs teljesítésének feltételei fennállnak, így elrendelte a férfi letartóztatását és átadását a francia igazságügyi szerveknek.

A végzés kedden véglegessé vált, így a francia hatóságoknak tíz napjuk van arra, hogy a férfit átvegyék, mivel ennek hiányában az átadási letartóztatása megszűnik – írták a közleményben.

The post Fővárosi Törvényszék: átadási letartóztatásba került egy francia állampolgár appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

MÁV: egy hét alatt összesen 172 perces vonatkésés a maszkviselés hiánya miatt

Wed, 09/23/2020 - 12:10
A maszkviselés szabályainak megsértése az elmúlt héten tíz esetben, összesen 172 perces vonatkésést okozott – közölte a MÁV-Start Zrt.

Mint írták, hiába kötelező maszkot viselni a vonatokon, az elmúlt héten tíz esetben kellett intézkednie jegyvizsgálónak azért, mert néhány utas nem viselte a védőeszközt, így többek között négy elővárosi vonalon – a pusztaszabolcsi, a szolnoki, az esztergomi és a váci vonalon is – félórás késést okozott “néhány utas figyelmetlensége vagy nemtörődömsége”. Egy balatoni vonaton pedig az utast figyelmeztette a vezető jegyvizsgáló a maszkhasználatra, mire az utas megütötte a vezető jegyvizsgálót, ezért rendőri intézkedés történt és a vasúttársaság feljelentést tett. A jegyvizsgálónak orvosi segítségre volt szüksége, a vonat emiatt nem közlekedett tovább – írták.

Kiemelték: ezekből az esetekből jól látható, hogy aki a felszólítás ellenére sem tartja be az előírásokat, nemcsak a maga és utastársai egészségét veszélyezteti, hanem felesleges, elkerülhető bosszúságot is okoz a vonaton közlekedőknek.

Hozzátették: a szeptember 18-án megjelent kormányrendelet értelmében szeptember 21-től a maszk használata már nemcsak a vonatokon, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik. Megjegyezték: ezek alapján kötelező a maszk használata a váróteremben, az aluljáróban, a zárt felüljáróban, a pénztárcsarnokban, valamint a budapesti fejpályaudvarok esetén a vágánycsarnokban.

A vasúttársaság a nyitott peronokon, továbbá a nyitott felüljárókon is javasolja mind saját, mind utastársaik egészségének védelmében a maszkhordást.

Kiemelték: a rendelet a hatodik életévét be nem töltött kiskorú kivételével mindenkire vonatkozik, és a vasúttársaság minden olyan utasát kizárja az utazásból, aki nem a rendeletben előírt módon viseli az orrot és a szájat eltakaró maszkot.

The post MÁV: egy hét alatt összesen 172 perces vonatkésés a maszkviselés hiánya miatt appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Trócsányi László a Magyar Jogász Egylet új elnöke

Wed, 09/23/2020 - 08:35
Trócsányi László egyetemi tanárt, európai parlamenti képviselőt választotta új elnökévé az 1879-ben alapított Magyar Jogász Egylet.

A közleményükben azt írták: a testület “elsöprő többsége” a volt igazságügyi miniszterre voksolt az elektronikus szavazáson. Az új elnök az egylet feladatának nevezte, hogy a jog szolgálata érdekében összetartsa a magyar jogászokat – tették hozzá. Trócsányi a tagsághoz írt nyílt levelében Vladár Gábor egykori igazságügyi minisztert idézve úgy fogalmazott: “a jog arra szolgál, hogy az emberek élete jobb legyen általa”. “A jog az emberért van, a jogász pedig a jogért, ez identitásunk egyik alapköve” – írta Trócsányi.

Az elnöki tisztség a 79 éves Sárközy Tamás jogászprofesszor 2020 februári halálával üresedett meg.

The post Trócsányi László a Magyar Jogász Egylet új elnöke appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Csaknem kétszáz, a darkneten illegális termékkel kereskedő bűnözőt állítottak elő

Wed, 09/23/2020 - 07:35
Csaknem kétszáz embert állítottak elő egy nemzetközi akció keretében, akik illegális termékekkel kereskedtek a darkneten, az internet különleges titkosító technológiákkal működő, főleg bűnözők által használt részén – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol).

A hágai székhelyi szervezet tájékoztatása szerint 197 bűnöző több tízezer illegális termékkel kereskedett. Több mint 6,5 millió dollárt foglaltak le készpénzben és különféle virtuális pénznemekben, mintegy ötszáz kilogramm kábítószer mellett többféle pszichoaktív anyagot vagy azokat tartalmazó gyógyszert koboztak el, valamint 64 lőfegyvert találtak.

Az Egyesült Államokban 121, Németországban 42, Hollandiában nyolc, az Egyesült Királyságban négy, Ausztriában három, Svédországban egy embert vettek őrizetbe, s számos vizsgálat továbbra is folyamatban van.

Az Europol rámutatott: az együttműködő országok hatóságainak műveletei nem pusztán az illegális piacterek megszüntetését célozzák, hanem megpróbálják felkutatni az illegális árukat kínáló, illetve az ilyen termékeket vásárló bűnözőket is.

The post Csaknem kétszáz, a darkneten illegális termékkel kereskedő bűnözőt állítottak elő appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Orosz hackerek miatt halhatott megy egy német beteg

Wed, 09/23/2020 - 06:35
Orosz hackerek hajthattak végre informatikai támadást a németországi Düsseldorf egyetemi klinikája ellen – jelentette a Deutschlandfunk német közszolgálati rádió.

A beszámolók szerint az észak-rajna-vesztfáliai igazságügyi minisztérium a tartományi törvényhozás (Landtag) illetékes bizottságának megküldött jelentésében azt írta, hogy a szeptember 11-re virradóra végrehajtott támadásban a DoppelPaymer nevű kártékony szoftvert vetették be, amelyet régóta használnak Oroszországban működő hackercsoportok.

A nyomozás előzetes megállapításai alapján a támadás egy “globális zsarolószoftver-művelet” része volt, amelynek egyedüli célja a haszonszerzés, az ügynek nincs politikai vonatkozása.

A támadásban a düsseldorfi Heinrich Heine egyetem klinikáján használhatatlanná vált harminc szerver. Az informatikai rendszer összeomlása megzavarta a kórház működését. Ezért nem tudtak fogadni egy sürgős ellátásra szoruló beteget, akit a Düsseldorf melletti Wuppertalba kellett szállítani. A beteg meghalt. Az eset miatt elindítottak egy második nyomozást is, gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával. Az eljárásban tisztázni kell, hogy a páciens túlélési esélyei jobbak lettek volna-e, ha el tudták volna látni a düsseldorfi klinikán.

A támadók pénzt követeltek a szerverek működőképességének helyreállításáért. A rendőrség a zsarolólevélre válaszul közölte az ismeretlen elkövetőkkel, hogy műveletük minden bizonnyal célt tévesztett, hiszen egy kórház működését akadályozza. A támadók erre megadták a zsarolószoftver ártalmatlanításához szükséges kódokat. Azonban a informatikai rendszer még mindig nem állt helyre teljesen, így Észak-Rajna-Vesztfália tartomány fővárosának legnagyobb klinikáján továbbra sincs betegfelvétel a központi sürgősségi osztályon.

The post Orosz hackerek miatt halhatott megy egy német beteg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Yoko Onó nem bocsát meg

Wed, 09/23/2020 - 05:35
Mark David Chapman, John Lennon gyilkosa bocsánatot kért a néhai zenész özvegyétől, Yoko Onótól negyven évvel a halálos lövések eldördülése után – adta hírül a BBC News.

Chapman 1980. december 8-án este lőtte agyon John Lennont a házaspár New York-i otthona előtt. 1981-ben életfogytiglani börtönbüntetést kapott, és leghamarabb húsz év után kérhette feltételes szabadságra bocsátását. Múlt hónapban tizenegyedik alkalommal kérte feltételes szabadon engedését, de ismét megtagadták tőle. A férfi a New York állam nyugati részében fekvő Wende fegyházban raboskodik.

Az augusztus 19-én tartott meghallgatáson Chapman azt mondta, hogy “hírnevet” akart szerezni a 40 éves rocksztár megölésével, és hangoztatta, hogy halálbüntetést érdemelt volna. Hozzátette, hogy állandóan gondol “hitvány tettére” és elfogadja, hogy valószínűleg egész életét börtönben fogja tölteni.

“Csak meg akarom ismételni, hogy sajnálom az elkövetett bűncselekményt. Nincs mentségem. Saját hírnevemért tettem. Úgy vélem, hogy a legborzasztóbb bűncselekmény az, amelyet egy ártatlan ember ellen követnek el” – mondta a testület előtt.

“Nagyon híres volt. Nem a jelleme miatt öltem meg, vagy azért, amilyen ember volt. Egy családszerető ember volt. Egy ikon” – hangoztatta.

“Azért gyilkoltam meg, mert (Lennon) nagyon, nagyon, nagyon híres volt, és az egyetlen ok az volt, hogy én nagyon, nagyon, nagyon, nagyon szerettem volna hírnévre szert tenni, nagyon egoista voltam” – mondta.

“Ez egy borzasztóan önző cselekedet volt. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam Onónak. Mindig erre gondolok” – tette hozzá.

2015-ben a japán képzőművész, aki minden egyes alkalommal küzdött Chapman szabadon engedése ellen, egy interjúben elmondta, abban a félelemben él, hogy kiengedik őt a börtönből.

“Amit egyszer megtett, megteheti ismét, más ellen fordulva. Ez lehetek én, lehet Sean (Lennon és Ono fia), lehet bárki” – mondta akkor.

Az augusztusi meghallgatás dokumentumait az AP amerikai hírügynökség szerezte meg és hozta nyilvánosságra.

The post Yoko Onó nem bocsát meg appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger alatti energiahordozók kutatásáról

Wed, 09/23/2020 - 04:35
Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjében található energiahordozók kutatásának kérdéséről – közölte az ankarai államfői hivatal, azt követően, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök Angela Merkel német kancellárral és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével egyeztetett.

A közlemény szerint Erdogan a videokonferencián leszögezte, hogy kölcsönös lépésekre van szükség a feszültség csökkentése, a párbeszéd fenntartása érdekében, és jelezte, a tengerjogi tárgyalások felélénkítéséről szóló megállapodás előrehaladása szempontjából Athén lépései fontosak. Törökország mindig is a párbeszéd és a diplomácia jelentőségét hangsúlyozta, amiből még megannyi provokáció ellenére sem engedett – húzta alá, majd elismeréssel szólt Németország erőfeszítéseiről az Ankara és Athén közötti közvetítés terén.

Erdogan meggyőződésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy egy regionális konferencia megrendezése minden érdekelt fél javát szolgálná, beleértve a ciprusi török lakosságét is. Kiemelte azt is: nincs kétsége afelől, hogy a vámuniót, a vízumliberalizációt, illetve a migrációs egyezményt érintő jóindulatú és konkrét lépések újból “pozitív mederbe tudják terelni” a török-uniós kapcsolatokat.

Az Európai Unió “egészséges” együttműködése Törökországgal hozzájárul a térség gondjainak megoldásához – húzta alá a török államfő, majd elégedettségét fejezte ki, amiért Merkel és Michel egy “pozitív napirend megteremtésén” fáradozik Ankara és Brüsszel között.

Törökország az EU-tag Görögországgal és Ciprussal már régóta vitázik a tengeri határokról, de a Földközi-tenger keleti medencéjében az utóbbi években felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban még inkább kiélezték a feszültséget. A török kutató- és fúróhajók a haditengerészet támogatásával próbafúrásokat végeznek a vitatott területen. Görögország és Ciprus is szuverenitása megsértésének tekinti a tevékenységet.

Az Európai Parlament múlt csütörtökön arra szólította fel Ankarát, hogy azonnal állítsa le “illegális fúrásait”, tartózkodjon a görög és a ciprusi felségvizek megsértésétől, és hagyjon fel a “nacionalista háborúra uszító retorikával”. Az EP felkérte az uniós tagországok kormányait képviselő tanácsot, hogy álljon készen további célzott szankciók kidolgozására, olyanokra, amelyek nincsenek káros hatással a török népre és az ország területén tartózkodó menekültekre.

Ankara előzőleg visszahívta egyik kutatóhajóját a vitatott hovatartozású térségből, azonban egy fúróhajója és később egy másik kutatóhajója küldetését is meghosszabbította október közepéig.

The post Törökország és Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger alatti energiahordozók kutatásáról appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Perpatvar: egy csapásra, három sebesült

Tue, 09/22/2020 - 16:35
Gáz-riasztófegyverrel sebesített meg egy nő három embert Gyöngyösön – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Soltész Bálint közölte: az 59 éves nő ellen a Gyöngyösi Rendőrkapitányság indított büntetőeljárást felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt, fegyverét lefoglalták. A tájékoztatás szerint a gyanúsított szombat este, feltehetőleg a hangos zenét kifogásolva, veszett össze szomszédnőjével és két férfival.

A szóváltás hevében elővette engedéllyel tartott gáz-riasztófegyverét, és több lövést is leadott a szomszédokra, akik könnyebb sérüléseket szenvedtek.

The post Perpatvar: egy csapásra, három sebesült appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint a ricint küldte a Fehér Házba

Tue, 09/22/2020 - 12:10
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba — jelentette több amerikai médium is.

A nőt, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, a kanadai határon, a New York államban fekvő Buffalo mellett vették őrizetbe az amerikai határőrizeti szervek. Fegyverrel a kezében akart belépni az Egyesült Államokba. Az amerikai hatóságok további részleteket egyelőre nem közöltek.

A ricint szombaton küldték levélben, s a postabélyegzőből kiderült, hogy Kanadában adták fel. A levél címzettje kifejezetten Donald Trump volt, de az NBC televízió értesülései szerint már a Fehér Házba küldött levelek és küldemények első ellenőrzésén fennakadt.

A kanadai rendőrség már szombattól szorosan együttműködött az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI). A ricin már kis mennyiségben is halált okozó méreg, amelynek nincs ellenszere.

Két évvel ezelőtt az amerikai haditengerészet egyik veteránját tartóztatták le ugyanilyen bűncselekményért. Az illető be is vallotta, hogy ricin tartalmú levelet küldött Trumpnak és az amerikai kormányzat több tagjának. A levelek akkor is fennakadtak az előzetes ellenőrzésen, így senkiben nem okoztak kárt. 2014-ben a déli Mississippi államban 25 év börtönbüntetésre ítéltek egy férfit, mert ricines levelet küldött Barack Obama akkori amerikai elnöknek.

The post Letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint a ricint küldte a Fehér Házba appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Iratkaranténba kerülnek az ügyészségen a papíralapú dokumentumok

Tue, 09/22/2020 - 08:35
A koronavírus-járvány miatt az ügyészségre érkező papíralapú, illetve egyéb, nem elektronikus küldeményeket az esetleges fertőzésveszélyre tekintettel két napra úgynevezett iratkaranténba kell helyezni – áll az ügyészség közleményben.

Mint írták, szeptember kilencedikétől visszavonásig csak a kétnapos “iratkarantén” után lehet foglalkozni a további ügykezeléssel. Ezért azt kérik, hogy – lehetőség szerint – mindenki elektronikus úton forduljon az ügyészséghez. Az elektronikus ügyintézés lehetőségeiről és szabályairól az említett honlap E-ügyintézés menüpontjában lehet tájékozódni.

The post Iratkaranténba kerülnek az ügyészségen a papíralapú dokumentumok appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Üvegekkel dobálta a külföldieket, három éve van lehiggadni

Tue, 09/22/2020 - 07:35
Nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt a bíróság egy férfit, aki ittasan egy villamosvezetőre támadt, majd üvegekkel dobált meg nigériai állampolgárokat tavaly novemberben Budapesten – közölte a fővárosi főügyész.

Ibolya Tibor közleménye szerint a 35 éves férfi az esti órákban a 41-es villamoson ütni kezdte a jármű ablakát, megrángatta az egyik utast, majd mellkason lökte a villamosvezetőt, amikor az leszállította a járműről. A férfi még egyszer a villamos üvegébe ütött, majd felszállt a 17-es villamosra, ahol belekötött négy nigériai állampolgárba. Egyiküket fejen akarta ütni, egy másik sértett felé pedig üveget dobott, de a támadásokat elhárították.

A férfi a villamosról leszállva továbbra is erőszakos, garázda magatartást tanúsított, végül a rendőrök elfogták.

A Budapest XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfi ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, több rendbeli, felfegyverkezve elkövetett közösség tagja elleni erőszak és más bűncselekmények miatt vádat emelt. A bíróság a férfit egy rendbeli súlyos testi sértés kísérlete miatt felmentette, de három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, valamint ügyészi indítványra fenntartotta bűnügyi felügyeletét – olvasható a közleményben.

The post Üvegekkel dobálta a külföldieket, három éve van lehiggadni appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Fehérorosz válság: Cihanouszkaja szerint csak nemzetközi segítséggel nyerhetnek

Tue, 09/22/2020 - 06:35
Csak nemzetközi segítséggel nyerhetjük meg harcunkat, ezért kérünk minden országot, hogy szólaljanak fel a népünk védelmében. Hiszem, hogy Fehéroroszország fontos a világnak – jelentette ki Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető hétfőn Brüsszelben, David Sassolival, az Európai Parlament elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki politikus elmondta, hogy hazája mély politikai válságot él át, a fehéroroszok többsége immáron 44 napja harcol a szabadságért, az új jövőért, valamint a szabad és tisztességes választások kiírásáért.

“Mi próbáljuk kezelni a válsághelyzetet, de Lukasenka úr nem akar tárgyalni. Azzal fordulunk a nemzetközi közösségekhez, hogy ne ismerjék el Lukasenkát mint legitim vezetőjét Fehéroroszországnak, mert állampolgáraink szemében, ő nem az” – mondta.

David Sassoli parlamenti elnök emlékeztetett, hogy “ezreket kínoznak meg a hatóságok saját hazájukban már több mint két hónapja, csak azért mert szabadon akarnak választani”. Felszólította továbbá Minszket, hogy haladéktalanul engedje szabadon a fogvatartott tüntetőket, és kezdje meg a párbeszédet a koordinációs bizottsággal és a népképviselettel. Hozzátette: az Európai Parlament múlt hetén nagy többséggel szavazta meg azt a határozatot, amely az emberi, politikai és polgári jogok tiszteletben tartására szólítja fel a Lukasenka rezsimet és támogatja a szankciók bevezetését az erőszakos fellépések elkövetői ellen.

“A fehérorosz nép kell saját sorsát irányítania. Az egyetelen járható út a békés hatalomátadás” – hangsúlyozta.

Már több mint két hónapja hogy nagyszabású tüntetések folynak Minszkben, Fehéroroszország fővárosában, Aljakszandr Lukasenka távozását követelve. A fehérorosz ellenzék azzal vádolja Lukasenkát, hogy elcsalta az augusztus 9-i elnökválasztást.

The post Fehérorosz válság: Cihanouszkaja szerint csak nemzetközi segítséggel nyerhetnek appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A tizennyolcadik elfogatóparancs után sikerült elfogtak egy csaló

Tue, 09/22/2020 - 05:35
Elfogták azt a harmincéves férfit, aki ellen – csalás miatt – tizennyolc elfogatóparancs volt érvényben – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az írták, a férfi álneveken regisztrálta magát a legnépszerűbb közösségi oldalon, majd faházat vagy autóalkatrészeket kínált megvételre. A hirdetés iránt érdeklődők egy számlaszámra átutalták a kért, alkalmanként 25-205 ezer forint közötti összeget, a termék azonban nem érkezett meg, eladójuk elérhetetlenné vált.

Előfordult, hogy egy nap alatt hat vevőt több mint félmillió forinttal vert át – tették hozzá. A jelenleg 16 rendbeli csalás bűntettével, valamint ötrendbeli csalás vétségével megalapozottan gyanúsítható férfi néhány hónap alatt csaknem kétmillió forintot csalt ki áldozataitól.

A csaló ellen a Dabasi Rendőrkapitányságon kívül több Pest megyei, fővárosi, valamint vidéki rendőrkapitányság is eljárást folytat. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezik letartóztatását – áll a közleményben.

The post A tizennyolcadik elfogatóparancs után sikerült elfogtak egy csaló appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pompeo Európát bírálja

Tue, 09/22/2020 - 04:35
Az európaiak “a kisujjukat sem mozdítják” az iráni fegyverkereskedelem megakadályozására – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában.

Az amerikai diplomácia irányítója arra reagált, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának többségi álláspontja mellett a brit, a francia és a német külügyminiszter, valamint Josep Borrell az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is közleményben utasította el, hogy az Egyesült Államok visszaállítja az ENSZ-szankciókat Iránnal szemben. Az amerikai kormány szombaton jelentette be, hogy visszaállított minden ENSZ-szankciót Irán ellen.

“Sok minden történne, ha nem állítottuk volna vissza az ENSZ Biztonsága Tanácsa szankcióit” – jelentette ki Pompeo. Kifejtette, hogy e büntető intézkedések visszaállítása nélkül Teherán “fegyvereket, páncélozott járműveket, légvédelmi rendszereket vásárolt volna. Hozzáfűzte: e vásárlásokra “heteken belül” sor került volna. “És az európaiak nem csatlakoztak hozzánk ebben a kérdésben” – szögezte le a miniszter. Konkrétumok említése nélkül közölte, hogy több európai politikus “magánúton” támogatásáról biztosította Washingtont. “Tudják, hogy igazunk van” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az európaiak “fel sem emelték az ujjukat”.

Pompeo bírálta az európai döntés esetleges következményeit, és példaként Libanont hozta fel.

“Mindenki azt akarja, hogy Libanonban jobban menjenek a dolgok. De azok a fegyverek, amelyeket Irán elad majd, a Hezbollah kezében végzik, és ezzel tragikusan rosszabbá válik a libanoniak élete” – hangoztatta. Utalva Emmanuel Macron francia államfőre, aki aktív diplomáciát folytat Libanonnal kapcsolatban, leszögezte: “Macron kezdeményezése ellenére sem csatlakoztak az európaiak hozzánk, hogy véget vethessünk az iráni fegyverkereskedelemnek”.

Vasárnap délelőtt Pompeo egy texasi templomban szólva, politikai változásokat szorgalmazott Iránban. “Imádkozunk az iráni népért, hogy olyan kormánya legyen, amelyet megérdemel, amely tiszteletben tartja az iráni életeket” – mondta.

A külügyminiszter harmincnappal ezelőtt jelentette be, hogy Washington újra bevezetné Irán ellen azokat az ENSZ-szankciókat, amelyek fokozatos feloldása az Iránnal 2015-ben megkötött atomalkuban szerepel. Az amerikai kormány álláspontja szerint ugyanis Teherán megszegte a megállapodásban vállalt kötelezettségeit. Washington el is indította a szankciók visszaállítását célzó mechanizmust, és ennek értelmében szombat este bejelentette, hogy – mivel a Biztonsági Tanács nem hosszabbította meg az Iránnal szembeni fegyverszállítási embargót -, újra életbe léptette a büntetőintézkedéseket.

The post Pompeo Európát bírálja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Milliós értéket vittek el a gyanútlan nyugdíjastól

Mon, 09/21/2020 - 16:35
A Miskolci Járási Ügyészség indítványa alapján a bíróság elrendelte két férfi letartóztatását, akik óvatlanságát kihasználva kifosztottak egy idős férfit Miskolcon.

A nyomozás adatai szerint, a két gyanúsított 2020. augusztus 22-én délután megjelent az egyedül élő, idős sértett Miskolc egyik peremterületén lévő lakásánál. Miután csengetésükre a férfi ajtót nyitott közölték vele, hogy használati cikkeket akarnak ingyenesen átadni neki. A sértett a gyanúsítottaktól átvett egy terméket és visszament a lakásába. A elkövetők egyike azonban utána ment és felajánlotta neki, hogy az autójukban lévő összes tárgyat megvásárolhatja 120 ezer forintért. A sértett ebbe beleegyezett és a gyanúsított jelenlétében elővette a pénzkazettáját, abból készpénzt vett ki, majd a kazettát a szobában lévő ágyra tette. Ekkor már a másik elkövető is a lakásban tartózkodott, társával együtt a bűncselekmény felismerésére koránál fogva korlátozottan képes sértett figyelmét különféle kérdésekkel elterelték, majd ezt kihasználva egyikük a pénzkazettát az abban tárolt 1 280 000 forint készpénzzel, arany nyaklánccal és egy női pénztárcával együtt magához vette és távoztak a sértett lakásából.

A Miskolci Rendőrkapitányság a két férfit társtettesként elkövetett kifosztás bűntettével gyanúsítja, mely bűncselekmény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Miskolci Járásbíróság az ügyészi indítványban foglaltakkal egyezően állapította meg, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll a szökés, a bűnismétlés valamint az idős sértett befolyásolásán keresztül a bizonyítás megnehezítésének veszélye, ezért elrendelte a letartóztatásukat.

The post Milliós értéket vittek el a gyanútlan nyugdíjastól appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Navalnij-botrány: bocsánatot kért a novicsok egyik létrehozója

Mon, 09/21/2020 - 12:10
Bocsánatot kért Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikustól a novicsok előállításáért a Dozsgy rendszerbíráló online televíziónak nyilatkozva Vil Mirzajanov, akit a sajtóban az idegbénító méreganyag “atyái” között szoktak emlegetni.

Az Egyesült Államokban élő Mirzajanov úgy vélekedett, Navalnijnak körülbelül egy évre lesz szüksége ahhoz, hogy az egészsége helyre álljon. Mint mondta, 1993-ban találkozott egy novicsokmérgezést túlélt emberrel, akinek hasonló tünetei voltak, mint Navalnijnak, és aki egyebek között arra panaszkodott, hogy nem tudott a táblára írni, ami a vegyész szerint az agy és a funkcionális szervek közötti jelátadás megszakadásának jele.

Navalnijnak “türelmesnek kell lennie, végül meg fog gyógyulni” – nyilatkozott a volt szovjet vegyész.

Leonyid Rint biokémikus, akit az orosz sajtó gyakran szólaltat meg a novicsok egyik fejlesztőjeként, a RIA Novosztyi hírügynökségnek nyilatkozva ugyanakkor azt mondta, hogy Mirzajanov sohasem volt a harci mérget kidolgozó csoport tagja.

“Neki semmi köze sincs a biokémiához. Ő egy egyszerű kromatográfus. Ő nem volt a csoportunkban, a csatornák ellenőrzésével foglalkozott, azzal, ami az üzemből kifolyik, vagy a kéményből kiszáll. A novicsok létrehozásához semmi köze sincs” – nyilatkozott.

Rink úgy vélekedett, hogy Mirzajanov nem ismerheti a novicsokmérgezés tüneteit és biológiai hatásmechanizmusait, most pedig megrendelésre nyilatkozhatott. Hozzátette: a Navalnijnál észlelt tüntetek és pusztán az a tény, hogy életben maradt, kizárják ennek a méregnek a jelenlétét.

A biokémikus korábban is állította már az orosz médiában, hogy Mirzajan feladata annak idején a novicsok környezetbe való kijutásának megakadályozása volt.

The post Navalnij-botrány: bocsánatot kért a novicsok egyik létrehozója appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ankara: elfogadhatatlan az EP állásfoglalása

Mon, 09/21/2020 - 08:35
A török külügyminisztérium csütörtöki közleményében elfogadhatatlannak, valamint a valóságtól elrugaszkodottnak minősítette az Európai Parlament néhány órával korábban megszavazott állásfoglalását, amelyben felszólította Ankarát, hogy azonnal állítsa le “illegális fúrásait” a Földközi-tenger keleti részén.

A török tárca egyúttal úgy vélekedett, hogy az indítvány “összeegyeztethetetlen a jóindulattal és a józan ésszel”. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy sem az Európai Parlament, sem az Európai Unió, sem a tagállamok nem illetékesek “harmadik országok” határainak vagy joghatósági területeinek kijelölésében.

Törökország az EU-tag Görögországgal és Ciprussal már régóta vitázik a tengeri határokról, de az utóbbi években a Földközi-tenger keleti medencéjében felfedezett hatalmas földgázmezők a közelmúltban még inkább kiélezték a feszültséget. A török kutató- és fúróhajók a haditengerészet támogatásával vizsgálódnak energiahordozók után a vitatott területen. Görögország és Ciprus is szuverenitása megsértésének tekinti a tevékenységet.

Az EP képviselői csütörtöki indítványukban arra szólították fel Törökországot, hogy tartózkodjon a görög és a ciprusi felségvizek megsértésétől, és hagyja abba a “nacionalista háborúra uszító retorikát”. Hangot adtak aggodalmuknak, miszerint a Földközi-tenger keleti térségében zajló konfliktus katonai fellépésbe torkollhat, és felhívták a figyelmet, hogy a feszültségeket csak “jóhiszemű diplomáciai párbeszéden” keresztül lehet enyhíteni.

Az uniós állásfoglalás felkérte a tagországok kormányait képviselő Tanácsot, hogy álljon készen további célzottabb szankciók kidolgozására, olyanokra, amelyek nincsenek káros hatással a török népre és az ország területén tartózkodó menekültekre.

A török külügyminisztérium reagálásában rámutatott: az unió intézményeinek békítő hozzáállást kéne tanúsítaniuk, előítélet nélkül kéne közelíteniük a tagjelölt Törökországhoz, az országok közötti vitás ügyekben pedig a méltányosság pártján kéne állniuk, nem az egyik fél oldalán.

Recep Tayyip Erdogan telefonon beszélt Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével. A török államfői hivatal beszámolója szerint Erdogan arra szólította fel az Európai Uniót és annak tagállamait, hogy legyenek objektívek, következetesek, és a provokációk se tévesszék meg őket. A török elnök az egyeztetés során ismételten hangsúlyozta, hogy országa olyan megoldás híve, amely őszinte párbeszéden és méltányosságon alapul, illetve megóvja minden érdekelt fél jogait.

Ankara a héten visszahívta egyik kutatóhajóját a vitatott hovatartozású térségből, azonban egy fúróhajója küldetését meghosszabbította.

The post Ankara: elfogadhatatlan az EP állásfoglalása appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.