You are here

Biztonságpiac

Subscribe to Biztonságpiac feed Biztonságpiac
A magyar biztonsági szakma hírportálja
Updated: 2 months 3 weeks ago

Moszkva Szu-35-ös harci gépeket ad el Kairónak

Thu, 03/21/2019 - 17:04
Oroszország mintegy kétmilliárd dollárért húsznál több Szu-35-ös típusú multifunkcionális nehéz harci gépet ad el Egyiptomnak – közölte a Kommerszant című orosz gazdasági napilap.

A légi harc eszközeivel felszerelt repülők egyiptomi megvásárlásáról a lap szerint 2018-ban állapodtak meg, a szállítás a tervek szerint már 2020-2021-ben megkezdődik. A Kommerszant forrásai szerint a megrendelés lehetővé teszi a gyártó kapacitások több évi teljes leterhelését Komszomolszk-na-Amúrban.

Az orosz légierő, amely idén és jövőre mintegy húsz Szu-35-öst kap, a lap szerint eddig tíz ilyen gépet állított hadrendbe.

Az amerikai kormányzat szeptemberben büntetőintézkedéssel sújtotta a védelmi technológiák beszerzésével foglalkozó Equipment Development Department (EDD) kínai hadiipari ügynökséget, amely Szu-35-ös vadászbombázókat és Sz-400-as légvédelmi rendszerhez tartozó felszereléseket vásárolt az orosz állami Roszoboronekszport vállalattól, megsértve ezzel a 2017 végén Oroszország ellen hozott amerikai korlátozásokat.

Washington akkor első ízben léptetett életbe szankciókat Oroszországtól fegyvert vásárló külföldi vállalat ellen.

Categories: Biztonságpolitika

Vége a menekültválságnak: gyakorlatilag leállt a migránsok érkezése Olaszországba

Thu, 03/21/2019 - 13:58
Több mint 94 százalékkal kevesebb migráns érkezett év eleje óta Olaszországba tavalyhoz képest, és négyszer annyi bevándorlót utasítottak ki az olasz hatóságok a római belügyminisztérium adatai szerint.

Az idén 335 migráns kötött ki az olaszországi partokon március 15-ig. Ez Olaszországban nagyon alacsony számnak számít, a korábbi tömeges migráció megállítását jelenti.

A tavalyi év ugyanezen időszakában 5945 személy érkezett, 2017 azonos periódusában pedig több mint 15 ezer. Az idén érkezettek többsége Tunéziából, Bangladesből, Algériából és Irakból érkezett Olaszországba.

Az idén, január elseje és március 15. között 1354 bevándorlót utasítottak ki Olaszországból: ebből 1248 személyt az olasz hatóságok rendőri kísérettel visszaszállítottak a kiinduló országokba, 106 migráns önként vagy az olasz állam biztosította anyagi támogatás fejében tért vissza hazájába.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter úgy kommentálta az adatokat, hogy most történt meg először, hogy a kiutasítottak száma jóval meghaladja az érkezőkét. “Ez eddig soha nem történt meg. Lehetetlen volt? Mi teljesítettük, és tovább is ezt tesszük” – írta Matteo Salvini közösségi oldalán.

A felmérésekben a legnagyobb olasz pártként szereplő Liga vezetője Matteo Salvini korábban kijelentette, hogy 2018-ig Olaszországot kormányzó “baloldal nem azért engedte be a migránsokat, mert jó és nagylelkű volt, hanem mivel (a befogadásuk) évi 6 milliárd eurós üzletet hozott”. Salvini arra utalt, hogy az olasz állam korábban ennyit költött évente az Olaszországba érkező bevándorlók ellátására, de mint kiderült, a források több esetben helyi politikusokat, civil szervezeteket vagy az olasz szervezett bűnőzést gazdagították.

Salvini hozzátette, képtelenség volt milliárdokat költeni “hamis menekültek hadseregének” fenntartására. Hangsúlyozta, Olaszország befogadja, aki háború elől menekül, de azt nem, aki “bűnözni jön hozzánk vagy azért, hogy léhűtőként éljen”.

Belügyminiszterként Olaszország határait és a lakosok biztonságát védem – mondta Salvini.

A Liga vezetője a március 24-én esedékes újabb olaszországi helyhatósági választási fordulóra készül a déli Basilicata tartományban. A Liga vezette jobbközép koalíció februárban Abruzzóban és Szardínia szigetén is megnyerte az itt rendezett tartományi választásokat.

Categories: Biztonságpolitika

A biztonsági öv használatát ellenőrizte a rendőrség

Thu, 03/21/2019 - 10:56
Az egyhetes ellenőrzés során több mint négyezer esetben tapasztalták a rendőrök a biztonsági öv használatának elmulasztását – közölte a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint az országos akcióban a rendőrök összesen 4363 alkalommal állapították meg a passzív biztonsági eszközök használatának elmulasztását.

A rendőrök 4266 alkalommal tapasztalták a biztonsági öv használatának elmulasztását, túlnyomórészt – 3511 esetben – a járművezető nem kapcsolta be a biztonsági övét. A gyermekbiztonsági rendszert 79-szer nem használták, míg 18-an bukósisak nélkül közlekedtek.

A rendőrség a TISPOL Operational Group (Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának Műveleti Csoportja) 2019. évi ellenőrzési terve alapján az európai kampány keretében ellenőrizte kiemelten a passzív biztonsági eszközök – a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszerek és a bukósisak – használatát.

Categories: Biztonságpolitika

Egyesület alakult a fiatalok biztonságos szórakozásáért

Thu, 03/21/2019 - 08:03
Megalakult a Székesfehérvári Zenés Szórakozóhelyek Egyesülete, amely a rendőrséggel és a katasztrófavédelemmel együttműködve biztonságos, drogmentes szórakozást kíván nyújtani a jövőben a város és a környék fiataljainak.

A témában tartott hétfői sajtótájékoztatón Kovács Antal, a Fezen Fesztivál és a Petőfi Kultúrtanszék főszervezője, ötletgazda rámutatott: igyekeznek minden tizennyolc év alatti fiatalt jó irányba terelni, ennek első lépéseként a szórakozóhelyeken és azok környékén igyekeznek ellehetetleníteni a kábítószerhez jutást. Mindezek mellett fontosnak tartják – baj esetén – a lehető leggyorsabb menekülés és tűzoltás biztosítását, ezért az egyesületi tagok vállalják, hogy klubjaik összes, szabadba nyíló ajtajára pánikzárat szerelnek, kamera- és fémdetektoros beléptető rendszert telepítenek, továbbá több tűzoltó készüléket helyeznek ki.

Az egyesület kiemelten kezeli a megelőzést is, ezért a tagok vállalják, hogy évente egy drogprevencióval kapcsolatos eseményt tartanak.

Categories: Biztonságpolitika

Újabb elrettentő ítélet: ököllel ütötte a testnevelőtanárt, felfüggesztettel megúszta

Wed, 03/20/2019 - 19:02
A Miskolci Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt, gyorsított eljárás keretében állított a Miskolci Járásbíróság elé egy 35 éves szendrői férfit, írja az ügyészség.

A férfi lánya az egyik miskolci általános iskola hatodik osztályos tanulója. A lányt az iskolában tanító testnevelőtanár 2019. február 8-án 11 óra körüli időben az iskola intézményvezetője elé akarta vinni, mert oktatási időben fegyelmi vétséget követett el – a kötelező úszásoktatáson nem akart részt venni, valamint többszöri tiltás ellenére rágógumizott -, azonban a lány nem volt hajlandó vele tartani.

Miután a szendrői férfi tudomást szerzett a történtekről, felháborodva az iskolába ment, majd mikor a gyermekekkel teli aulában meglátta a tornatanárt, odament hozzá és három alkalommal ököllel nagy erővel megütötte. Az első ütés állon találta a tanárt, a második és harmadik ökölcsapás csupán súrolta az arcát illetve a fejét. A bántalmazás következtében a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, azonban -érthetetlen módon- könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő a szülővel szemben.

A pedagógus a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott esetben – így az iskolai és kollégiumi nevelő és oktató munka, valamint a pedagógiai szakszolgálat ellátása során a gyermekekkel, tanulókkal összefüggő tevékenységével kapcsolatban – közfeladatot ellátó személynek minősül, akit a törvény fokozott büntetőjogi védelemben részesít, írja az ügyészség.

A bűncselekmény egy-öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Miskolci Járásbíróság a büntetlen előéletű férfit két év, végrehajtásában két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős.

Categories: Biztonságpolitika

Vádat emeltek egy volt brit katona ellen az észak-írországi “véres vasárnap” ügyében

Wed, 03/20/2019 - 16:56
Gyilkosság és gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek csütörtökön egy volt brit katona ellen, aki részese volt egy csaknem öt évtizeddel ezelőtti észak-írországi vérengzésnek.

A nyilvánosan nem azonosított, a vádiratban “F katonaként” szereplő vádlott az ügyészség szerint felelős két tüntető meggyilkolásáért, és további négy tüntető sérelmére elkövetett gyilkossági kísérletért. A vizsgálat összesen 17 volt brit katona ügyében folyt, a vádhatóság szerint azonban a másik 16 egykori ejtőernyős ellen nem sikerült elegendő bizonyítékot összegyűjteni.

Az észak-írországi felekezeti konfliktus egyik legtragikusabb, a történelembe véres vasárnap néven bevonult eseményének Londonderry volt a színhelye. Brit ejtőernyősök 1972 januárjában tüzet nyitottak az északír katolikus polgárjogi mozgalom által a bírósági végzés nélküli internálások ellen szervezett – a hatóságok által betiltott – tüntetés résztvevőire, és 13 felvonulót, köztük hat fiatalkorút megöltek, 17-et súlyosan megsebesítettek.

Az egyik sérült hónapokkal később, kórházban halt bele sebesülésébe, így a halálos áldozatok száma összesen 14. A korabeli első brit vizsgálat szerint a hadsereg csak viszonozta a tüzet, amikor a tüntetők közül az egykori legnagyobb észak-írországi britellenes fegyveres milícia, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) tagjai lőni kezdtek a brit katonákra.

Az 1998-ban kezdődött, 2010-ben befejeződött újabb hivatalos vizsgálat azonban – amely a leghosszabb és a legköltségesebb volt a brit politikatörténetben – megállapította, hogy a lelőtt tüntetők egyikénél sem volt lőfegyver, és az első lövést a helyszínre vezényelt brit ejtőernyős egység katonái adták le.

David Cameron akkori konzervatív párti brit miniszterelnök a vizsgálat lezárulta után a londoni alsóházban, “a kormány és az ország nevében” elnézést kért a történtekért.

Londonderry az észak-írországi brit fennhatóság ellen küzdő katolikus mozgalom fellegvára. Ennek egyik jele, hogy a város félhivatalos közkeletű neve nem is Londonderry, hanem csak Derry. A Londonderry elnevezést az északír fővárostól, Belfasttól 110 kilométerre északnyugatra, az ír határ közelében fekvő településen sehol nem lehet látni.

Gavin Williamson védelmi miniszter a vádemelés csütörtöki bejelentése után közölte: a brit kormány minden jogi támogatást megad a megvádolt katonának, ennek jegyében fedezi a teljes perköltséget is.

Categories: Biztonságpolitika

Az izraeli katonai bíróság elítélt három katonát palesztinok bántalmazásáért

Wed, 03/20/2019 - 14:02
Az izraeli katonai bíróság vádalku keretében elítélt három katonát, akiket őrizetbe vett palesztinok fizikai bántalmazásával vádolnak – jelentette a The Jerusalem Post.

A három katona a vallásosokból álló Necah Jehuda nevű zászlóaljban szolgált. A katonai ügyészség vádirata szerint januárban két társukkal együtt megvertek két, általuk elfogott palesztint, egy ötvenéves férfit és tizenöt éves fiát. Az egyik megvert rabot kórházba kellett szállítani sérülései miatt, és még napokig nem tudták kihallgatni.

A Jediót Ahronót című izraeli újság internetes felülete szerint azért vették őrizetbe a palesztinokat, mert azzal gyanúsították őket, hogy egy decemberi merényletben segítséget nyújtottak az elkövetőknek. A katonák azért bántalmazták őket, mert ebben a merényletben életét vesztette két társuk.

A vádalku részeként beismerték és megbánták tettüket. Az ügyészséggel kötött megállapodás szerint – várhatóan vasárnap – 190 napos börtönbüntetést kapnak majd, és lefokozzák őket a legalacsonyabb katonai fokozatra. Az izraeli jogrend szerint csak az ítélethirdetés után, egy következő tárgyaláson közlik a vádlottakkal a büntetés mértékét, amit a bírók a vádalkuban megállapítotthoz képest módosíthatnak.

Egy negyedik katona, aki részese volt a palesztinok bántalmazásának, még nem kötött egyezséget az ügyészséggel. Amennyiben ez nem is történik meg, akkor az ő ügye a katonai bíróság elé kerül. Az ötödik katona az egység parancsnoka volt, aki ugyan nem vett részt a letartóztatottak megverésében, de nem is akadályozta meg. Amennyiben vele sem kötnek vádalkut, az ő sorsáról is bírósági eljáráson fognak határozni.

Categories: Biztonságpolitika

Stoltenberg: a Brexit nem változtat a NATO és Nagy-Britannia kapcsolatán

Wed, 03/20/2019 - 10:56
Az Egyesült Királyság európai uniós tagságának megszűnése (Brexit) kizárólag London és az Európai Unió viszonyát változtatja meg, de semmilyen szempontból sem alakítja át a NATO-hoz fűződő kapcsolatát, ahogy nem változtat a katonai szövetség és az Európai Unió kapcsolatán sem – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a katonai szövetség 2018-as éves beszámolójának ismertetésekor.

A főtitkár aláhúzta, Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnése (Brexit) úgy a szigetország, mint az Európai Unió és jövője szempontjából egy végtelenül fontos, nehéz és összetett kérdés. Az Egyesült Királyság fontos és jelentős partnere az észak-atlanti katonai szövetségnek, uniós tagságának megszűnését követően is stabil, erős és megbízható szövetséges marad.

Nagy-Britannia tagságának jelentőségét az is kiemeli, hogy az Egyesült Államokat követően a második, Európában az első legnagyobb hozzájáruló a katonai szövetség védelmi kiadásaihoz – húzta alá. A Brexitet követően a NATO a korábbinál fontosabb együttműködési fórum lesz az európai szövetségesek és Észak-Amerika között. Az Egyesült Államok jelenléte Európában jó az európai és az amerikai biztonság szempontjából is – tette hozzá Stoltenberg.

Kiemelte továbbá, hogy az Európai Unió a NATO egyik legfontosabb partnere, szoros együttműködést tartanak fent. Ennek része a biztonság közös biztosítása, benne a közelgő, május végén esedékes európai parlamenti választások tisztasága is. E tekintetben a NATO segítséget nyújt és rendelkezésre bocsátja kapacitásait az esetleges kibertámadások elleni küzdelem sikere érdekében.

A NATO elfogadhatatlannak tartja a beavatkozást egy másik ország belső folyamataiba kiber-, illetve hackertámadás vagy propaganda útján. A szövetség arra ösztönzi a tagállamokat, hogy javítsák és fejlesszék a demokratikus folyamatokat védelmező képességeiket.

Ezzel kapcsolatban újságírói kérdésre válaszolva Stoltenberg kijelentette, a katonai szövetség fontolóra veszi, hogy tegyen-e lépéseket a számos ország és az Egyesült Államok által sokat bírált Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat körül felvetődött biztonsági aggályok miatt. A NATO nagyon komolyan veszi ezeket az aggályokat, ezért a szövetségesek továbbra is egyeztetni fognak, megvizsgálják és értékelik, hogy a NATO szükség esetén tegyen-e, és ha igen, milyen lépéseket – húzta alá.

Stoltenberg a NATO főbb műveleteiről beszélve kiemelte, hogy katonai szövetség 15 éves afganisztáni jelenlétének jövője a tálib felkelőkkel folytatott béketárgyalások eredményétől függ.

Mint hangsúlyozta, a körülmények változatlanul nehezek, amit a háborúskodás, a terrorizmus és az ország gazdasági helyzete okoz. A NATO jelenléte továbbra is fontos, véget kell vetni a fegyveres konfliktusoknak, de biztosítani kell, hogy nem tér vissza a tálib vezetés az ország élére.

A tálibok és az Egyesült Államok képviselőinek legutóbbi, 16 napig tartó dohai tárgyalása előrelépéssel ugyan, de megállapodás nélkül ért véget, így túl korai lenne megjósolni a tárgyalások eredményét – tette hozzá.

A főtitkár a szövetség éves beszámolóját bemutatva kiemelte, hogy valamennyi tagországhoz hasonlóan tavaly Németország is elkezdte növelni védelmi kiadásait, eleget téve ezzel a közös megállapodásnak, biztosítva a szövetségesek érdekét szolgáló biztonság fokozását.

Categories: Biztonságpolitika

Ismét egy nevelő hatású ítélet: felfüggesztett börtön közösség tagja elleni erőszakért és súlyos testi sértésért

Wed, 03/20/2019 - 07:56
Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Járásbíróság kedden azt a két korábbi fegyőrt, aki egy migránsnak vélt kubai származású férfit bántalmazott 2015-ben.

Az elsőrendű vádlottat közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés bűntettében, valamint súlyos testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság és ezért két év, öt évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A másodrendű vádlottat garázdaság vétsége és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt marasztalta el a bíróság és egy év, három évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta. Harmadik társuk 200 ezer forint pénzbüntetést kapott.

A három férfi – egyikük legénybúcsúját követően – 2015. július 18-án már ittas állapotban találkozott össze a későbbi sértettel Szegeden. A férfit az elsőrendű vádlott bőrszíne és faji hovatartozása miatt inzultálni kezdte, majd “büdös bevándorlónak” nevezte. A sértett erre azt válaszolta, magyarnak érzi magát, de a vádlott tovább szidalmazta.

A sértett barátnőjével és annak fiútestvérével elindult, de a társaság utánuk ment, és az elsőrendű vádlott megütötte a férfit, és a nőt is, mindketten földre kerültek, a nő eszméletét is elvesztette. A sértett, hogy barátnőjét megvédje a további bántalmazástól, többször megütötte az elsőrendű vádlottat. Ezt látva a vádlott társai is bekapcsolódtak a verekedésbe, többször megrúgva a sértettet. Az ismét földre kerülő sértettet több percig rugdosták, taposták és a nő testvérét is bántalmazták.

A bántalmazás következtében a nő súlyos sérüléseket szenvedett – járomcsontja több helyen eltört, több foga letört, kilazult – barátja és testvére könnyebben sérült meg. Az eljárás során az elsőrendű vádlott a bántalmazás tényét elismerte, de tagadta, hogy rasszista indíték vezérelte volna.

Az ügyész, a vádlottak és védőik három nap gondolkodási időt tartottak fent az esetleges fellebbezés bejelentésére.

Categories: Biztonságpolitika

Külföldi társaságokat és magánszemélyeket károsítottak meg 442 millió forinttal

Tue, 03/19/2019 - 19:05
Befejezte a rendőrség a nyomozást annak a hat férfinak az ügyében, aki a gyanú szerint 442 millió forinttal károsított meg külföldi gazdasági társaságokat és magánszemélyeket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A közleményben azt írták, a 41 éves budapesti férfi és öt társa 2015 szeptembere és 2016 júliusa között úgy károsított meg kilenc külföldi céget és két külföldi magánszemélyt, hogy feltörte az elektronikus levelezésüket, majd partnercégnek kiadva magukat arról tájékoztatták őket, hogy megváltozott a bankszámlaszámuk, az utalásokat a továbbiakban másikra küldjék.

Az elkövetők a számlájukra érkezett mintegy 442 millió forintot készpénzben felvették – tették hozzá.

Közölték, a nyomozók a hat férfit azonosították és pénzmosás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratot átadták az illetékes ügyészségnek.

Categories: Biztonságpolitika

Áder: Magyarország kiérdemelte a NATO-tagságot

Tue, 03/19/2019 - 17:01
Áder János köztársasági elnök szerint Magyarország húsz évvel ezelőtti csatlakozása a NATO-hoz egyszerre volt stratégiai, politikai, katonai és erkölcsi döntés, de egyben történelmi elégtétel is a Jaltát követő keserves évtizedekért, és elismerés a vasfüggöny átszakításáért.

“Kiérdemeltük, hogy a transzatlanti szövetséghez tartozhassunk. A NATO-tagságot mi akartuk” – jelentette ki a magyar államfő Prágában a Biztonságunk nem tekinthető adottnak elnevezésű nemzetközi konferencián. Csehországban ezzel a rendezvénnyel emlékeznek meg hivatalosan és ünnepélyesen arról, hogy az ország húsz éve csatlakozott a NATO-hoz.

A konferencián, amely a Prágai Vár Spanyol termében zajlott, többek között részt vett és beszédet mondott Milos Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel, Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök, valamint az Egyesült Államok és a NATO képviselői is felszólaltak. Csehország Magyarországgal és Lengyelországgal közösen 1999. március 12-én lépett be a NATO-ba, az 1989-es kelet-európai rendszerváltást követő első bővítési hullám keretében. Szlovákia öt évvel később, 2004-ben lett a NATO tagja.

Áder a beszéde elején rámutatott: a magyar nemzet szabadságharcai a múltban azért buktak el, mert nem voltak szövetségesei. Ez a tapasztalat is vezetett oda, hogy az 1997-es népszavazáson a NATO-tagságot a résztvevők 85 százaléka támogatta. “Az emberek megértették, hogy a sorstól olyan esélyt kaptunk, amelyet elmulasztani súlyos hiba lett volna” – vélekedett az államfő.

A csatlakozás óta eltelt két évtized alatt Magyarország bebizonyította, hogy nem csupán haszonélvezője a szövetségnek, hanem forrása és építője is.

“Megtanultuk, hogy a biztonság megőrzése nem passzív tevékenység, és egy szövetség célja nem a szemlélődés, hanem a cselekvés” – jegyezte meg Áder. Húsz év alatt megtanultuk, hogy a közös ügyért olykor a világ túlsó oldalán kell síkra szállnunk, és hogy a biztonságnak ára van – fejtette ki az elnök. Ezért teszünk lépéseket a magyar haderő megújítására, a honvédség ütőképességének fokozására – tette hozzá. “Két évtizeddel ezelőtti döntésünk helyesnek bizonyult: az elmúlt húsz évet békében és biztonságban éltük meg. Jó tudni, hogy végre nem vagyunk egyedül” – szögezte le a magyar köztársasági elnök prágai beszédében.

Categories: Biztonságpolitika

Szolgálatba állt az F-16-os vadászgépekből álló első román repülőraj

Tue, 03/19/2019 - 14:04
A múlt héttől F-16-os vadászgépek is védik a román légteret, miután szolgálatba állt a tizenkét F-16-os Fighting Falcon harci repülőgépből álló első román repülőraj.

Az alkalomból szervezett ünnepségen részt vett Viorica Dancila román miniszterelnök és Gabriel Les védelmi miniszter. A repülők már két éve megérkeztek Romániába, de bevetésük nem volt, mert ki kellett képezni a pilótákat.

Az 53-as számú vadászraj a dél-romániai Calarasi megyei Borcea községben levő légi bázison állomásozik. Az ott megszervezett ünnepségen Viorica Dancila miniszterelnök kiemelte, hogy a korszerű gépek szolgálatba állítása jelentős előrelépést jelent a román légierő számára, amely ezáltal megerősítette védelmi képességét. A miniszterelnök szerint ez hozzájárul ahhoz, hogy “eltántorítsanak a térségből érkező bármilyen ellenséges szándékot”. Jelezte: a román kormány továbbra is megad minden támogatást a román légi erő korszerűsítéséhez. Románia 15 éves NATO-tagságának évfordulóján ez a fejlesztés is bizonyítja, hogy az ország felelős és komoly partnere az észak-atlanti szövetségnek és a fekete-tengeri térség “valódi stabilitási pillére” – mondta Dancila.

Gabriel Les védelmi miniszter azt emelte ki, hogy a korszerű gépek szolgálatba állításával a román légteret még hatékonyabban fogják védeni, ezzel a lépéssel pedig Románia közelebb kerül a NATO szabványainak teljesítéséhez.

Les elmondta, hogy a tavalyi év végén tárgyalásokat folytattak további öt használt F-16-os vadászgép megvásárlásáról. Kifejezte reményét, hogy ezeket Romániában fogják felújítani. A miniszter a múlt héten a román közszolgálati televízió egyik műsorában közölte, hogy Románia további 36 F-16-os vadászgépet szeretne vásárolni.

Bukarest 2013-ban állapodott meg Portugáliával a tizenkét használt repülőgép megvásárlásáról, ezeket a nyugat-európai országban újítottak fel. A tranzakció értéke 628 millió euró volt.

A román légierő jelenleg izraeli segítséggel felújított – orosz gyártmányú -, MiG-21 Lancer típusú vadászgépeket használ. A korábban 110 vadászgépből álló flottában mára körülbelül harminc-negyven harcképes gép maradt. Az utóbbi két évtizedben a román légierő több mint húsz MiG-21-ese hajtott végre kényszerleszállást, vagy zuhant le.

Categories: Biztonságpolitika

Washington állandó katonai jelenlétet ajánlott Varsónak

Tue, 03/19/2019 - 10:57
Az amerikai védelmi minisztérium azt ajánlotta Varsónak, hogy állandóvá tenné a Lengyelországba telepített amerikai fegyveres erők egy részének jelenlétet – írta a Rzeczpospolita lengyel napilap.

Washington legalább ezer fővel növelné lengyelországi katonai jelenlétét, de “sokkal többről is lehet szó” – írja a jobbközép, a jelenlegi lengyel kormány felé inkább távolságtartó, de egyes témákban jól értesült Rzeczpospolita. A lap szerint az amerikai jelenlét “teljesen új jelleggel” bírna, az alakulatok egy része – elsősorban a parancsnoki egységek, a hírszerzés, a felszerelésről és a lőszerről gondoskodó egységek, valamint a légierők is – állandó jelleggel állomásozna Lengyelországban.

A Rzeczpospolita arra a bizalmasnak kezelt jelentésre hivatkozott, amelyet a Pentagon miniszterhelyettese, John Rood által vezetett küldöttség mutatott be szerdán varsói tárgyalásán.

A napilap az amerikai kongresszus alsóházában szerdán lezajlott meghallgatást is említi, amelyen a Pentagon egy másik tárcavezető-helyettese közölte: Lengyelországnak egy “nagyon komoly, igényes ajánlatot tettek, közösen dolgoznak a részleteken”, a tárgyalások az ez ügyben kötendő megállapodásról még 6-12 hónapig tartanak.

Ugyanezen a meghallgatáson Curtis Scaparrotti, az amerikai fegyveres erők európai főparancsnoka a Rzeczpospolita szerint elmondta: a Lengyelország és az Egyesült Államok között fennálló kapcsolatok jellegére, valamint az amerikai katonák által betöltött lengyelországi misszióra való tekintettel szükség van egy “az eddiginél állandóbb jellegű” bázis létesítésére Lengyelországban.

Scaparrotti szerint a bázis létesítése, az erre szánt eszközök folyósítása két-három évet vehet igénybe.

A Rzeczpospolita értesülései szerint Lengyelországnak ezt megelőzően korszerűsítenie kellene az amerikai erők rendelkezésére álló infrastruktúrát. “Szó van különösen a (nyugat-lengyelországi) Zagan környéki gyakorlóterekről, valamint (az északnyugat-lengyelországi) Torun és Bydgoszcz városok közelében építendő teljesen új létesítményekről” – írják.

Lengyelországban 2017-től állomásozik mintegy 4,5 ezer amerikai katona úgynevezett állandó rotációs jelleggel, féléves ciklusokban váltva egymást többek között a Zagan közelében telepített amerikai páncélos dandárnál, valamint a NATO nemzetközi, amerikai parancsnokságú, Északkelet-Lengyelországba telepített zászlóaljánál.

A lengyel kormány az amerikai katonai jelenlét állandósítására és növelésére törekszik. Az állandósítást, akár egy lengyelországi bázis formájában, szorgalmazta Andrzej Duda lengyel elnök is, amikor tavaly szeptemberben Donald Trumppal együtt aláírták a stratégiai együttműködésről szóló megállapodást.

Categories: Biztonságpolitika

Wolters tábornok lesz a NATO európai erőinek új főparancsnoka

Tue, 03/19/2019 - 08:01
Tod Wolters amerikai tábornok lesz a NATO európai erőinek új főparancsnoka. Patrick Shanahan ügyvezető amerikai védelmi miniszter jelöltjét a NATO politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács elfogadta.

A NATO katonai vezetője mindig amerikai katonatiszt, mert a szervezet főtitkárát mindig Európa jelöli. A jelenlegi NATO-főtitkár a norvég Jens Stoltenberg. Wolters jelenleg az Európában és az Afrikában állomásozó amerikai légierő tábornoka, korábban vadászpilótaként négy iraki hadműveletben is részt vett.

Az új kinevezett Curtis Scaparrotti tábornokot váltja az európai erők főparancsnoki posztján. A váltás néhány héten belül történik meg.

A szövetséges erők belgiumi székhelyű európai főparancsnokságának első vezetője az amerikai Dwight Eisenhower volt, aki 1950 és 1952 között látta el ezt a posztot. Eisenhower a második világháborúban az Egyesült Államok Európában harcoló csapatainak főparancsnoka, majd 1953-tól 1961-ig az Egyesült Államok elnöke volt.

Categories: Biztonságpolitika

Újabb elrettentő ítélet: felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy rendőrt megütő tüntetőt

Mon, 03/18/2019 - 19:01
Négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy tüntetőt, aki arcon ütött egy sorfalban álló rendőrt a budapesti Kossuth téren 2017 áprilisában – közölte a fővárosi főügyészhelyettes.

Fürcht Pál a közleményben azt írta, a 44 éves férfi egy délutáni, rendőrök által biztosított tüntetésen vett részt, ahol a Parlament lépcsősora előtt a tömeg előrenyomulásának megakadályozásában részt vevő, szolgálatban lévő egyik rendőrt arcon ütötte.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat. A bíróság a férfit a vádban bűnösnek mondta ki, és nem jogerősen egy év négy hónap, két év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Categories: Biztonságpolitika

Szíria: a török és az orosz haderő is járőrszolgálatot kezd Idlíbnél

Mon, 03/18/2019 - 14:01
A török és az orosz haderő is járőrszolgálatot kezd pénteken az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban, amelyet túlnyomórészt továbbra is szélsőséges csoportok tartanak megszállva – jelentette be Hulusi Akar török védelmi miniszter az Anadolu török állami hírügynökségnek adott interjújában.

Akar kifejtette: a tartomány peremén egy 15-20 kilométer széles demilitarizált övezet található, amelyben Ankara 12, Moszkva pedig 10 megfigyelőponttal rendelkezik. A február 14-én Szocsiban tartott orosz-török-iráni csúcstalálkozó nyomán született megállapodás értelmében az orosz katonák Idlíben kívül, míg a török katonák a demilitarizált övezetben teljesítenek majd őrjáratot – közölte, hozzátéve, hogy ez fontos lépés a tűzszünet fenntartása, valamint a térség stabilitásának biztosítása szempontjából.

Az Anadolu hírügynökség információi szerint a török járőrszolgálat vonala Idlíb északi része és Aleppó tartomány déli része között húzódik.

Akar pénteken emellett arról is beszámolt, hogy a pénteki nappal fel lett oldva az a Törökországgal szembeni korlátozás, amely tiltotta Idlíb tartomány, valamint az északabbra fekvő, török ellenőrzés alatt álló Afrín körzet légterének használatát. Ez szintén Ankara és Moszkva rendkívül előrehaladott együttműködésének a jele – húzta alá a védelmi miniszter.

A szíriai rendezésben érdekelt Ankara és Moszkva tavaly szeptember 17-én állapodott meg abban, hogy 15-20 kilométer széles sávban létrehoz egy demilitarizált ütközőövezetet Idlíbben, a kormánycsapatokat és a lázadókat elválasztó demarkációs vonal mentén. A megállapodás célja az volt, hogy elejét vegyék a damaszkuszi vezetés akkoriban tervezett nagyszabású offenzívájának.

A Törökországgal határos Idlíb tartomány az egyetlen olyan jelentősebb terület Szíriában, amely túlnyomórészt továbbra is a kormányellenes erők kezén van. 2017-ben ott hozták létre az északi feszültségcsökkentési övezetet, ahová azokat a militánsokat szállították át családjaikkal, akik nem voltak hajlandók letenni a fegyvert és békét kötni Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerével.

A tartomány nagy részét az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő ernyőszervezet, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista szövetség tartja fennhatósága alatt. Ankara eddig mindent elkövetett annak érdekében, hogy betartsák a tűzszünetet Idlíbben, egyebek mellett azért, hogy megelőzzön egy Törökország felé induló menekültáradatot, de a kormányerők az utóbbi hetekben mégis tűz alá vették a térséget, amire a dzsihadisták a rezsim hadállásai elleni támadásokkal válaszoltak.

Az Anadolu adatai alapján a szíriai kormányerők Idlíb ellen végrehajtott támadásaiban az éve eleje óta 111 civil meghalt, 335 pedig megsebesült.

A török védelmi miniszter a pénteki interjúban kegyetlennek nevezte a bombázásokat, és jelezte: egyeztetéseket folytatnak Moszkvával a légicsapások leállíttatása érdekében.

Míg Oroszország és Irán a Bassár el-Aszad vezette szíriai kormányt támogatja, Törökország az Aszad megbuktatásáért harcoló mérsékelt lázadókat látja el fegyverekkel.

Categories: Biztonságpolitika

Szíria: Votel tábornok szerint a körülmények nem kedveznek a gyors csapatkivonásnak

Mon, 03/18/2019 - 10:56
A körülmények jelenleg nem kedveznek a gyors csapatkivonásnak – fogalmazott egy képviselőházi meghallgatáson Joseph Votel tábornok, az amerikai hadsereg Közel-Keletet felügyelő Középső Parancsnokságának vezetője.

A tábornok leszögezte egyúttal azt is, hogy nincs rajta nyomás az amerikai katonák Szíriából történő gyors kivonása érdekében, sőt a kivonulásnak pontos időrendje sincs.

Votel hangsúlyozta: az amerikai katonák fő küldetése Szíriában az Iszlám Állam nevű terrorszervezet legyőzése és az amerikai katonák védelme. Fontosnak mondta, hogy a kivonulás úgy történjék meg, hogy az ne sodorja veszélybe se az amerikai, se a szövetséges haderő biztonságát.

“Pillanatnyilag semmiféle nyomás nem nehezedik rám a kivonulás ügyében” – szögezte le a tábornok a képviselőház fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának meghallgatásán.

Donald Trump decemberben jelentette be, hogy szerinte sikerült legyőzni az Iszlám Államot, ezért a mintegy kétezer fős amerikai kontingenst kivonják Szíriából. Pontos menetrendet ugyan nem vázolt fel, de leszögezte: ez a lehető leghamarabb megtörténik. Bejelentését felháborodás fogadta az Egyesült Államok szövetségesei és az amerikai politikusok körében egyaránt, és részben ennek következményeként nyújtotta be lemondását Jim Mattis védelmi miniszter is. Az elnököt később tanácsadói valószínűleg meggyőzték, mert finomított álláspontján. Közölte, hogy mintegy kétszáz amerikai katona mégis Szíriában marad, és csatlakozva az európai szövetségesekhez részt vesz a Szíria északkeleti vidékén tervezett biztonsági övezet kialakításában. Emellett további kétszáz amerikai katona a jordániai határnál lévő egyik katonai bázison marad.

Az Egyesült Államok politikusai körében vita van arról, hogy milyen mértékben sikerült legyőzni az Iszlám Államot. Votel tábornok a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottság tagjai előtt kifejtette: a terrorszervezet egyáltalán nem hátrál meg és radikalizálódott. Mint fogalmazott: a terroristák “a megfelelő időre várnak, hogy ismét támadjanak”.

A tábornok hangsúlyozta: az egyelőre szétszóródott szervezet terroristái elleni offenzívát fenn kell tartani.

Categories: Biztonságpolitika

Újabb elrettentő ítélet: vétlen sofőrt vert, egy év felfüggesztett börtönnel megúszta

Sun, 03/17/2019 - 19:00
Súlyos testi sértés miatt jogerősen egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Nagykátai Járásbíróság gyorsított eljárásban egy férfit, aki rátámadt egy teherautó vezetőjére februárban Nagykátán – közölte a Pest Megyei Főügyészség.

A közlemény szerint az eset azután történt, hogy a vádlott keresztfia kiszaladt az úttestre és nekirohant a teherautónak. A gyermek a baleset után a lábát fájlalta. A sofőr hívta a mentőket, a gyermek édesanyja pedig értesítette a rokonait, köztük a vádlottat is a történtekről.

A férfi autójával a helyszínre hajtott és ütni kezdte a teherautó vezetőjét. A bántalmazás következtében a sofőr nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett: eltörött az orrcsontja, az arca zúzódott, a szemöldöke pedig felrepedt.

Categories: Biztonságpolitika

Száz légicsapással válaszolt az izraeli hadsereg a Tel-Avivra lőtt két rakétára

Sun, 03/17/2019 - 17:04
Az izraeli légierő mintegy száz célpont ellen intézett légicsapással válaszolt a csütörtök este a Gázai övezetből Tel-Aviv felé indított két Fadzsr-rakétára.

Izrael a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamászt tekinti felelősnek a Tel-Avivra célzott rakétákért, noha a Hamász és az Iszlám Dzsihád is tagadta a támadást. Az ellentámadás célpontjai között volt a Hamász tengerparti támaszpontja, föld alatti rakétakészítő üzeme és raktára, egyik kiképző központja és gyakorló pályája. A létesítményekben nem tartózkodtak emberek, mert számítottak az izraeli hadsereg válaszcsapására.

A célpontokról az éjjel egykor befejezett, Benjámin Netanjahu miniszterelnök vezetésével tartott rendkívüli értekezleten döntöttek a hadsereg Tel-Aviv-i főhadiszállásán a katonai és polgári vezetők. A hajnali légicsapások idején a Gázai övezetből rakétákat lőttek a határon fekvő Szderot városra és a környező izraeli településekre, de a Vaskupola védelmi rendszer megsemmisítette azokat.

A rádió politikai elemzői szerint a Hamász azért lőtte a rakétákat Tel-Aviv irányába, mert elégedetlen volt az egyiptomi közvetítéssel zajló tárgyalásokon az izraeli ajánlattal, amelyet Jeruzsálem az övezet határán zajló tüntetések leállításáért, valamint az onnan izraeli területre irányított léggömbös robbanószerkezetek indításának beszüntetéséért ígért.

Categories: Biztonságpolitika

Két rakétát lőttek ki Tel-Avivra a Gázai övezetből

Sun, 03/17/2019 - 13:59
Két rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Tel-Aviv irányába, de az izraeli hadsereg Vaskupola légvédelmi rendszerének rakétái a levegőben megsemmisítették őket – jelentette esti híradásában a 13-as kereskedelmi tévécsatorna.

A tévé szakértői szerint az esti órákban két iráni gyártmányú Fadzsr rakétát indítottak az iszlamista Hamász mozgalom által irányított Gázai övezetből. Tel-Avivban és környékén megszólaló légvédelmi szirénák hangjára a közel félmilliós izraeli nagyváros lakói védett szobákba vagy más fedezékekbe menekültek, majd két robbanás hallatszott.

A Gázai övezetből származó források, valamint az izraeli hadsereg illetékesei is megerősítették, hogy nem téves riasztás történt, hanem a 2014-es Erős Szikla hadművelet óta először rakétákat lőttek ki Izrael legsűrűbben lakott, központi részére. Ron Huldai, Tel-Aviv polgármestere közleményben tudatta, hogy a közeli órákban megnyitják a nyilvános óvóhelyeket a városban, hogy a védett betonszobával nem rendelkező, régi épületek lakói oda meneküljenek újabb rakétatámadás esetén.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök rendkívüli biztonsági értekezletet hívott össze a Tel-Aviv-i katonai főhadiszállásra, amely egy órával a két rakéta kilövése után megkezdődött. A megbeszélésen várhatóan értékelik a helyzetet, és az izraeli válaszról döntenek.

A televízió értesülései szerint az utóbbi napokban a színfalak mögött egyiptomi közvetítéssel élénk tárgyalások folytak az izraeli kormány és a Hamász között az övezet határán zajló tüntetések leállításáról, valamint az onnan Izraeli területre irányított léggömbös robbanószerkezetek indításának beszüntetéséről.

Az egyiptomi küldöttség a tévé szerint az esti rakétatámadás után, a Hamász váratlan támadása miatt dühödten távozott. Az izraeli kormány egyik magas rangú, név nélkül nyilatkozó tisztségviselője szerint nem a Hamász, hanem egy másik palesztin szervezet lőtte ki a rakétákat, hogy ezzel megtorpedózzák a tárgyalásokat.

Ronen Manelis, a hadsereg szóvivője a tévének azt nyilatkozta, hogy szemben a korábbi hírekkel, a Vaskupola védelmi rendszer nem lőtt ki ellenrakétákat, de a gázai lövedékek nem okoztak károkat. Közölte, hogy nem vezetnek be semmilyen különleges polgári védelmi előírást, s nem kérik a lakosságot készültségének növelésére.

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.