A cégek életében rengeteg üzleti döntést kell meghozni. Ahhoz azonban, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen az egyes helyzetekre, elengedhetetlen, hogy elegendő információval rendelkezzünk. Ezért is lehet előnyös az, hogy ma már nemzetközi cégriportokat is könnyedén elérhetünk.
Mikor van szükség nemzetközi céginformációkra?Számtalan olyan helyzet adódhat, amikor fontos lehet az, hogy felmérjük egy másik ország piaci helyzetét. Ez ma már egyszerűen megoldható például a Credit Online nemzetközi cégriport szolgáltatásának a segítségével. Nemcsak a hazai vállalkozásokat találhatjuk meg a rendszerben, de emellett több, mint 430 millió vállalkozás céginformációi is elérhető a világ 200 országából. Mindez az irodánk kényelméből, percek alatt.
Nagy előnye, hogy online mód mellett offline is igényelhetjük az adatokat. Ehhez csak a szükséges űrlapot kell kitölteni, ami a rendszerben is megtalálható. Kiválasztjuk az országot, megadjuk a vállalkozás nevét vagy adószámát és el is indíthatjuk a megrendelést.
Persze felmerülhet a kérdés, hogy mégis mikor lehet szükség külföldi, nemzetközi cégriportokra? Ilyen például az, amikor egy új piacra szeretnénk belépni. Ehhez fel kell mérni az adott ország szereplőit, helyzetét, ki milyen teljesítménnyel rendelkezik.
A céginformációk alapján láthatjuk, hogy ki számít valóban konkurenciának, kinek a tevékenységére, működésére kell odafigyelni. Ez azonban fordított helyzetben is igaz: ha egy külföldi szereplő jelenik meg a hazai piacon, a nemzetközi cégriport segítségével azonnal megvizsgálhatjuk, hogy milyen eredményeket hoztak az elmúlt években, mennyire kell tartani a jelenlétüktől.
A partnereinket is megvizsgálhatjukA meglévő beszállítókat, partnereket is megvizsgálhatjuk, hogy hogyan teljesítenek nemzetközileg. Természetesen a növekedéshez is használhatjuk ezt a lehetőséget. Ha például egy új beszállítóra, partnerre van szükség nemzetközi piacról, akkor ezzel a módszerrel alaposan megnézhetjük ki milyen teljesítménnyel rendelkezik a gyakorlatban. Már az első tárgyalás előtt megvizsgálhatjuk, hogy kivel fogunk leülni egy asztalhoz.
Össze is hasonlíthatjuk az egyes cégeket, hogy biztosan a megfelelő döntést hozzuk meg az üzleti életben.
Minden fontos információt elérhetünk egy helyenEgy nemzetközi cégriport tartalmazza az alap cégadatokat, mint amilyen az alapítás éve, jogi forma, tevékenység és munkavállalók száma. Ezenkívül részletes rálátást kapunk a pénzügyi helyzetre, hogy mennyi volt az elmúlt években a vállalkozás árbevétele, üzleti eredménye.
Elérhetőségeket is találhatunk: cím, e-mail, weboldal, telefonszám. A kockázatosságról is részletes riportot kapunk, ami a cég kockázati besorolását tartalmazza rövid szöveges értékelésekkel.
Az információ az üzleti életben hatalmas erőt képvisel, ezért sem szabad kihagyni egyetlen lehetőséget sem, hogy plusz adatokhoz jussunk.
The post Nemzetközi céginformációval a jobb döntésekért appeared first on .
„Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert.
Az előretolt harccsoportok legfontosabb célja az, hogy rajtuk keresztül a NATO meggyőzze a szemben állókat: kész reagálni bármilyen fenyegetésre, és ha kell, megvédi a szövetség területének minden egyes négyzetcentiméterét – írták.
Szalay-Bobrovniczky arról is tájékoztatott, hogy ezen a héten Magyarországon járt a NATO nemzetközi katonai törzsének igazgatója, valamint a harccsoportot alkotó nemzetek több katonai képviselője, akik meggyőződhettek arról, hogy a Magyar Honvédség magas szinten együtt tud működni a többi nemzettel, a katonák elsajátították a NATO-eljárásokat, felkészültek a szövetség védelmének elősegítésére.
A közlemény szerint az Adaptive Hussars 23 elgondolása alapján a magyar haderő – a Magyarországra települt NATO-erőkkel és az állami közigazgatás, illetve védelmi igazgatás szerveivel – megszervezte Magyarország fegyveres védelmét, illetve előkészítette a Magyarország területén állomásozó és oda érkező, illetve az azon átvonuló NATO-csapatok fogadását, állomásoztatását, illetve továbbindítását.
„Ez a gyakorlat – realisztikus, nagy intenzitású és kihívást jelentő mozzanataival – maximálisan megfelelt a NATO elvárásainak, amelyet a szövetség védelmével kapcsolatban és az agresszió elrettentése érdekében megfogalmazott” — mondta a honvédelmi miniszter. A tárcavezető szerint bebizonyosodott, hogy a Magyar Honvédség képes egy folyamatban lévő műveletet, illetve az azokhoz tartozó erők vezetését átadni a Magyarországra települő NATO-szervezetnek.
„Ez az első alkalom, amikor a Magyar Honvédség teljes spektrumában felkészül a védekezésre, és elrettentés céljából megmutatja erejét” – fogalmazott Szalay-Bobrovnicky.
A brüsszeli delegáció mellett a NATO Szövetséges Szárazföldi Parancsnokság parancsnokhelyettese, Nicola Zanelli altábornagy is ellátogatott Magyarországra az elmúlt napokban. Az altábornagy elismerően nyilatkozott arról, hogy az ország politikusai és katonai vezetői nagy hangsúlyt fektetnek az előretolt többnemzeti harccsoportokra – közölte a HM.
Böröndi Gábor vezérezredes büszkén emelte ki és vonta le a következtetést, hogy „erős, megbízható NATO-szövetségesek vagyunk, aki képes közös kiképzésre, felkészítésre és műveletekben történő részvételre a NATO többi tagországával”.
Közös lőgyakorlatot tartottak a magyar és az olasz katonák HajdúhadházonZanelli altábornagy is megtekintette a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport magyar és olasz katonáinak közös lövészetét Hajdúhadházon. A nemzetközi program részeként az MH Klapka György 1. Páncélosdandár honvédjei, valamint olasz ejtőernyős katonák szakharcászati foglalkozáson vettek részt, amely során éleslövészetet is végrehajtottak.
„Nicola Zanelli altábornagy elégedett volt azzal az eredményes kiképzéssel, amit a gyakorlat részeként a nemzetközi erők közösen folytatnak” — jelentette ki Jakab Zsolt alezredes, a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport parancsnokát.
„A magyar és az olasz katonák a szakaszszintű lőgyakorlaton megismerik egymás képességeit. A feladatvégrehajtás napnyugta után sem ér véget: harckocsizóink, illetve a légierővel együttműködve a felderítőink is egész éjszaka gyakorolnak” – mondta a közös foglalkozásról Bánfalvi Gergely őrnagy, a harccsoport parancsnokhelyettese.
Tiszai átkelést hajtottak végre a katonai konvojokKatonai konvojok haladtak át a Tiszasüly és Tiszaroff között kialakított alkalmi hídon, miközben a biztosító erők különböző szimulált támadásokat hárítottak el. Az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred katonái által koordinált vízi átkelést Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, valamint Kajári Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is megtekintette.
A részleteket ismertetve a honlapon azt írták, hogy a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport november 13-án az ország nyugati feléből áttelepült keletre, ennek keretében hajtottak végre vízi átkelést a Tiszán létesített ideiglenes pontonhídon. A katonáknak több szimulált támadással kellett megküzdeniük, de valamennyi alegység biztonságosan átért a túlpartra – tették hozzá.
Kiemelték, hogy az átkelés során a legfontosabb elem a különböző egységek közti hatékony és folyamatos kommunikáció biztosítása volt. A Tiszán átvezető hadihíd elemeinek összekapcsolását például a műszaki katonák az MH Ludovika Zászlóalj végzős tisztjelöltjeivel együtt végezték; a tiszaroffi tábor biztosításáért és őrzéséért pedig az úgynevezett Acélkocka képzésben részt vevő altisztjelöltek feleltek.
Mint írták, a gyakorlat az aktív és tartalékos katonák számára is jó tapasztalatszerzési lehetőséget jelent, ugyanakkor hozzájárul a tiszt- és altisztjelöltek oktatásához is, hiszen ők először szembesülnek az „éles” bevetés gyakorlati problémáival, amiről eddig csak elméletben tanultak az egyetemen falai között.
Tisztjelöltek is részt vesznek a hadgyakorlatonA Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán tanuló, valamint a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvéd tisztjelöltjei is részt vesznek az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos gyakorlaton és bekapcsolódnak az Interceptor elnevezésű légi műveleti gyakorlatba is. A tájékoztatás szerint a harmad- és negyedéves hallgatók Szolnokon, Szücs Péter alezredesnek, a zászlóalj parancsnokának az irányításával szereznek tapasztalatokat.
„A 400 tisztjelölt 16 katonai szervezettel együttműködve fontos ismeretekre tesz szert a különböző szintű gyakorlatok során szakaszparancsnok és kiképző altiszti feladatkörökben, illetve adminisztratív területen a zászlóalj- és dandártörzsekben” – idézi a weboldal a zászlóalj parancsnokát.
A Magyar Honvédség mobil laborja is kitelepült HajdúhadházraAz MH Egészségügyi Központ műveleti vezetési pontja mellé a Magyar Honvédség mobil laborja is kitelepült Hajdúhadházra az országos gyakorlat részeként. A katonaegészségügy egyik fontos feladatának nevezték a harckiszolgáló-támogató tevékenységet, amellyel a folyamatos hadrafoghatóságot biztosítják. A Hajdúhadházon lévő honvédek tervezik és koordinálják a gyakorlat egészségügyi biztosítását az érintett vármegyékben, garantálva ezzel a feladatokban részt vevő állomány azonnali egészségügyi ellátását.
Közölték, hogy az azonnali egészségügyi ellátás mellett a járványügyi kivizsgálást és elkülönítést, a gyakorlat helyszíneinek egészségügyi ellenőrzését is a központ szakemberei végzik.
Pereszlényi Csaba István őrnagy elmondta, hogy a telepíthető molekuláris biológiai labor laboratóriumvezető főtisztjét, aki elmondta, hogy a téli időszak beköszöntével a felső légúti fertőzések száma jelentősen növekedhet, így a sok katonával végrehajtott katonai gyakorlatokon kiemelten fontos nem csupán az esetlegesen fertőzöttek, de a kontaktok kiszűrése, elkülönítése, illetve a járványgócok felszámolása is.
A mobil labor telepítése nagyjából egy órát vesz igénybe, ezután képes a minták fogadására és elemzésére, a beérkezett mintákból pedig két órán belül azonosítani tudják a kórokozót. A gyors azonosítás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy egy esetleges tömeges fertőzés esetén a közegészségügyi szakemberek minél korábban megtehessék a következő lépést a járvány megállításáért.
A NASAMS légvédelmi rakétarendszer is szerepelt a gyakorlatonAz MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred MISTRAL alegységei mellett a két hete ünnepélyesen átadott NASAMS légvédelmi rakétarendszere is bekapcsolódik a hadgyakorlatba. Azt írták, hogy a NASAMS légvédelmi rakétaüteg katonái már „bevagonírozták” a technikai eszközöket a győri laktanyában.
Az új felszín-levegő rakétarendszerrel az utóbbi harminc év legnagyobb magyarországi hadgyakorlata során hajtanak majd végre „légvédelmi rakéta oltalmazási” feladatot hétfőtől Hajdúhadházon. Az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred tartalékos katonái is felkészültek az Adaptive Hussars 2023 hadgyakorlatra. A gyakorlat a tartalékosok intenzív részvételével zajlik, a Magyar Honvédség aktív és tartalékos állománya közösen teljesíti a feladatait.
A 101. Területvédelmi Zászlóalj katonái Békéscsabán forgalomszabályozó képzéssel, általános lőkiképzéssel, valamint a segítségnyújtás gyakorlásával készültek a hadgyakorlatra. A 46. Területvédelmi Zászlóalj katonái Tiszaszigeten eddigi felkészülésük alatt őrzés-védelmi feladatokat láttak el, valamint telepített Ellenőrző Áteresztő Pontot üzemeltettek.
Ejtőernyős ugrást hajtottak végre a NATO-harccsoport magyar, olasz és török katonáiEjtőernyős ugrást hajtottak végre hétfőn a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport magyar, olasz és török katonái a nyíregyházi repülőtéren. Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság vezetője azt mondta, hogy a többnemzeti harcászati légi deszant úgynevezett „mélységben lévő” objektumot foglalt el és biztosította a beérkező földi oszlop számára. Hozzátette: a NATO-harccsoport részvételével folyó műveletben a kijelölt alegység átcsoportosítást hajtott végre Újmajorból, amelynek része volt az ejtőernyős ugrás is. A behívott tartalékos erők, valamint a török század biztosította az úgynevezett dobási és érkezési zónát, ahova az olasz ejtőernyősök érkeztek.
„Összfegyvernemi szempontból az ejtőernyősök különlegesen képzett, könnyűlövész katonák, akik mind fizikailag, mind lelkileg felkészültek a feladatra, hogy nem teherautón, vagy harcjárművön, hanem légi úton jutnak el a célhoz. Mivel gyakran éjszaka ugranak, a precizitás alapvető fontosságú, hiszen a legkisebb hiba is súlyos sérülést okozhat. A dobás után felszerelésükkel együtt kell összegyűlniük az összpontosítási körletben, a valós feladatvégrehajtás pedig gyakran csak komoly távolságok megtételét követően kezdődik” — ismertette a dandártábornok.
Az oldalon még hétfő késő este megjelent összefoglalója alapján megérkezett öt Gripen vadászgép a sármelléki Hévíz-Balaton Repülőtérre, amelyek szintén a gyakorlaton vesznek részt. A konténerbázisra hétfő délelőtt érkeztek meg a kecskeméti vadászgépek, illetve a repülődandár személyi állományát átcsoportosító Airbus A319-es szállítógép is.
Szentesi Norbert alezredes, a Sármelléki Ideiglenes Kötelék táborparancsnoka a lap kérdésére elmondta, hogy a foglalkozássorozaton egy nem kiépített repülőtérre történő áttelepülés mozzanatait gyakorolják, felmérve, hogy milyen feltételek szükségesek a hibamentes üzemeltetéshez. „A gyakorlat egyik fő eleme, hogy úgynevezett gazdasági és anyagi szolgáltatások igénybevételével biztosítsuk az üzemanyag-ellátást” – mondta az alezredes.
Tiszaroffnál a Ludovikás tisztjelöltek a hídépítést, biztosítást és őrzést gyakoroltákA Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred Hídépítő Zászlóalj katonáinak irányítása mellett az MH Ludovika Zászlóalj végzős tisztjelöltjei is részt vesznek a műszaki szakfeladatokban, amelyek során egy PMP hadihíd elemeinek összekapcsolását végezték el, amivel nemcsak gyakorlati, de tervezési képességeiket is erősítették Tiszaroff térségében.
Magyar-olasz éleslövészetet tartottak HajdúhadházonÉleslövészetet tartottak az MH Klapka György 1. Páncélosdandár katonái, valamint ejtőernyős olasz katonák Hajdúhadházon. Schuh Dávid százados, a NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport harcvezetője elmondta: az éleslövészeten magyar BTR és olasz IVECO típusú harcjárművekkel gyakorolták a védelmi és előkészítési fázisokat. A gyakorlaton a katonák a Carl Gustaf páncéltörőt is használták.
„Olasz részről a nyíregyházi repülőtéren ejtőernyős ugrást végrehajtó állomány csatlakozott az éleslövészethez. Ők is nagyon jó lehetőségnek tartják, hogy a NATO kötelékében együttműködünk, és felkészülünk az esetleges közös feladat-végrehajtásra” – fogalmazott a százados, hozzátéve, hogy az olasz és a magyar kiképzési rendszer sok elemében megegyezik, amely megalapozza a sikeres együttműködést.
Leopard harckocsikkal gyakorolták a vízi átkelést ÚjmajorbanLeopard 2 A4HU harckocsikkal gyakorolta a vízi átkelést Újmajorban az MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred és az MH Klapka György 1. Páncélosdandár.
A dinamikus mozgást és átcsoportosítást igénylő gyakorlati szituáció szerint a hátország egyik fontos útvonala a zord időjárás áldozatául esett, ezért a Leopard harckocsik nem tudták megközelíteni célállomásukat. A műszaki szakasz ekkor biztosította a vízi átkelést, így a tankok folytatni tudták az előrenyomulást, hogy végül elfoglalják a kijelölt védelmi terepszakaszt.
Patak Péter őrnagy, a tatai páncélosdandár Tarczay Ervin 11. Harckocsizászlóalj törzsfőnöke azt mondta: arra készülnek fel, hogy a Magyarországra telepített NATO-képességeket a magyar képességekkel együtt összekovácsolják, és ezzel biztosítják a későbbi sikeres feladat-végrehajtásokat.
Kiró Szilvia Kinga hadnagy, a műszaki ezred szakaszparancsnoka a vízi átkeléssel kapcsolatban közölte: tereprendezés után azt gyakorolták, mennyi idő alatt tudják „letenni a hidat”. Megjegyezte, a hadgyakorlat javítja az állomány reakcióidejét és képességét, valamint kiváló lehetőség arra, hogy az összes technikai eszközükkel gyakoroljanak és a közös munka során összekovácsolódjanak más fegyvernemmel is.
Kiképzési repüléseket hajtottak végre a GripenekKiképzési repüléseket hajtanak végre a Gripenek az Adaptive Hussars 23 többnemzeti országos hadgyakorlat keretében. A hadgyakorlat keretén belül a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kijelölt állománya JAS-39 Gripen típusú vadászgépekkel kiképzési repüléseket hajtott végre..
Tartalékosok is részt vettek a hadgyakorlatonSok tartalékos is részt vesz a hadgyakorlaton. A katonák közelgő átcsoportosításuk és feladataik előtt ismeretmegújító foglalkozásokkal készültek fel a hadgyakorlatra.
„Alapvetően területbiztosítási, illetve őrzés-védelmi feladatokra készítjük fel a tartalékos katonákat, amellett, hogy készen kell álljanak váratlan helyzetekre is” – idézték Kovács Imre ezredest, az MH 3. Területvédelmi Ezred parancsnokát. A szolnoki kiképzésen részt vevők Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád vármegyéből érkeztek, sokan közülük már 2017 óta tagjai az önkéntes területvédelmi tartalékos rendszernek. Akadnak olyanok is, akik az elmúlt években külföldön is bizonyítottak már, gyakorlatokon és missziós szerepvállalásban egyaránt.
A parancsnok hozzátette, hogy bár képzettségi szintben lehet eltérés egy hivatásos, aktív állományú és egy a civil szakmája mellett elkötelezetten szolgáló tartalékos katona között, de utóbbiak hatalmas lelkesedéssel és akarattal kívánnak tanulni, fejlődni és bizonyítani.
„Roppant büszke vagyok ezekre az emberekre, akik a tanulmányaik, munkájuk mellett, hétvégéiket, illetve szabadidejüket, szabadságukat sem kímélve csatlakoztak a Magyar Honvédséghez. Azért, hogy elsajátíthassák a különböző katonai készségeket és részt vegyenek a honvédség különböző feladataiban, és hogy védjék Magyarországot – közölte Kovács.
Gunda Mihály tartalékos főhadnagy, aki jelenleg a 68. Területvédelmi Zászlóalj első századának parancsnokhelyettese, az összegzés szerint azt mondta: bár a különleges erők tudásának csak egyes részeit tudják a tartalékosok elsajátítani, azokat viszont professzionális módon. Hozzátette, hogy mindhárom részt vevő zászlóalj már korábban kiképzett katonákat delegált a gyakorlatra, így nekik már inkább csak ismétlő foglalkozásokat kell tartani.
NATO-harccsoport gyakorlatozott ÚjmajorbanAz MH Böszörményi Géza Csapatgyakorlótér Veszprém vármegyei újmajori tábora ad otthont az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat egyik NATO-elemének, a többnemzeti zászlóalj harccsoportnak – közölte az MH Klapka György 1. Páncélosdandár. Azt írták, hogy a Magyar Honvédség alakulatai és a nemzetközi állomány mellett az újmajori táborban lesznek az MH Ludovika Zászlóalj végzős hallgatói és a területvédelmi ezredek katonái is. A lövész- és a harckocsiszázad harcalaki foglalkozásokat tart, illetve a rendszeresített fegyverzettechnikai eszközeit méri be, a török század pedig – a horvát egység vezetésével – elméleti és gyakorlati képzéssel készül a tábor őrzés-védelmére.
The post Adaptive Hussars 23: szövetségi szinten is felkészültünk Magyarország védelmére! appeared first on .
Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete és a Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) közös jelentése szerint az évente legkevesebb 11,4 milliárd euróra becsült nyereséget termelő európai kannabiszkereskedelem a kontinens legnagyobb kábítószerpiacává vált, megelőzve a kokaint.
Míg a kannabisznövény és a gyanta továbbra is uralja az uniós piacot, Európában a kannabisztermékek egyre változatosabbak lettek. Számos természetes, félszintetikus és szintetikus kannabinoidot tartalmaznak, amelyek a legkülönbözőbb formában kaphatók. Európában a legfrissebb becslések szerint 22,6 millió 15 és 64 év közötti ember fogyasztott kannabiszt az elmúlt évben – írták.
A hágai székhelyű uniós ügynökség szerint a legfrissebb vizsgálatok a kannabisz „hatásának jelentős növekedését” tárták fel, megállapították, hogy a kábítószer tetrahidrokannabinol-szintje (THC) sokkal magasabb a korábbinál. A kannabisznövény átlagos hatékonysága összességében 57 százalékkal emelkedett 2010 és 2021 között, míg a növényen található mirigyek (trichomák) által termelt gyantáé csaknem 200 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban.
Kiemelték továbbá, hogy új biztonsági kockázatot jelent a kannabiszkereskedelemmel foglalkozó bűnbandák együttműködésének megerősödése. Céljuk, hogy teljes körű, „a termeléstől a forgalmazásig terjedő szolgáltatásokat nyújtsanak” – írták. A kannabisz szállításának módszerei is változatosabbá váltak, a csempészek már drónokat, helikoptereket vagy vezető nélküli hajókat használnak az illegális tevékenységhez – tették hozzá.
Az EU-ban található kannabisznövény nagy részét a nyugat-balkáni régióban termesztik, de a kannabiszgyanta legnagyobb európai szállítója az Europol szerint továbbra is Marokkó maradt. A kannabisz illegális termesztése a jelentős vízfelhasználás és a vegyszerek szennyező hatása miatt káros a környezetre – emelte ki közleményében az uniós szervezet. Számításaik szerint mintegy 500 kannabisznövény beltéri termesztéséhez legalább 1,6 és 2 millió liter közötti víz felhasználása szükséges évente. Az EU-ban létesített kannabisz beltéri termesztésére felhasznált villamos energia nagy részét lopják – emelték ki.
Az unió területén lefoglalt kannabisznövény és a kannabiszgyanta mennyisége évtizedes rekordot döntött 2021-ben, 256 tonnát, illetve 816 tonnát tett ki. Ezenkívül a vizsgált évben több mint 4,3 millió kannabisznövényt fogtak el az uniós tagországok illetékes hatóságai.
Közölték azt is: globális politikai vita zajlik a kannabiszpiac és a kannabiszhasználat szabályozásáról és ellenőrzéséról. Ez idáig öt uniós tagállam – Csehország, Németország, Luxemburg, Málta és Hollandia – vezetett be vagy tervez bevezetni „új megközelítést” a rekreációs célú kannabisz használatának szabályozására. Ez év elején a nem EU-tag Svájc is megkezdte a legális kannabiszértékesítés próbaidőszakát.
The post Europol: egyre erősebb a kannabisztermékek hatóanyaga Európában appeared first on .
Nagyon sok KKV a mai napig is próbálkozik a consumer kategóriával, de szerencsére egyre többen jönnek rá, hogy egy használt üzleti laptop sokkal jobb választás! Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy miért érdemes inkább ez utóbbiak mellett dönteni.
Miért nem jó választás egy KKV-ban a consumer?Ahhoz, hogy megértsük, miért dönt egyre több KKV (nagyon helyesen) a használt notebook mellett, először is nézzük, milyen egyéb lehetőségük van! A piacon található legtöbb alsó vagy középkategóriás (ezeket nevezzük consumernek) műanyag laptop egyszerűen túl gyenge.
Hiába lehet őket megvásárolni már akár 100.000 forinttól is, sem a teljesítményük, sem az anyagminőségük nem megfelelő. Így hiába várjuk, hogy tartósak, időtállóak legyenek. Hamar megfigyelhetünk majd rajtuk kopásokat, karcolásokat, akár repedéseket is. Zörögni és nyikorogni kezdenek, kilazulnak a zsanérjaik. Emellett a gyengébb minőséget támasztja alá az is, hogy intenzív használat mellett hamar túlmelegszenek, zajossá válnak. Sőt, ez a működésükre is kihat, mert elkezdenek akadozni. És akkor ne is beszéljünk a nehézkes karbantartásukról, valamint a korlátozott alkatrész-utánpótlásukról.
Egy munkahelyi környezetbe nem választhatunk ilyen gyenge minőségű készülékeket, mert nagyon hamar felmondhatják a szolgálatot. Így az olcsónak tűnő informatikai befektetés a javításokkal vagy cserékkel végül sokkal drágább lesz, mint elsőre gondoltuk. Nem beszélve arról, hogy amíg szervizben vannak a gépek, hátráltatva vagyunk a munkánkban. Ezt egy KKV nem engedheti meg magának!
Miért a prémiumkategóriás üzleti laptop a jó választás?Ezeket a készülékeket olyan anyagokból és úgy gyártották, hogy a lehető legtovább és a maximális teljesítményt nyújtva tudjanak működni. Maximálisan megbízhatóak, időtállóak, stabilak, támogatják a produktív munkát. Minden tekintetben az üzleti igényekre lettek szabva. Nem ritka, hogy minden komolyabb gond nélkül is, napi 8-12 órás munka mellett is képesek 8-10 évet működni.
De hogy ne csak az előnyökről beszéljünk, nézzük, mi a hátránya. Miért nincs minden KKV-nál ilyen készülék? Ennek egyszerű oka van: az ára. Egy-egy ilyen minőségi új laptop ára körülbelül 400.000 forintnál kezdődik, de nem ritka a 700-900 ezer forintos darab sem. Igen, ezek maximálisan kielégítik egy vállalkozás minden igényét. De sajnos kevés KKV engedheti meg magának, hogy ennyire magas összeget fizessen ki egy-egy számítógépért.
A megoldás: használt üzleti laptop!Nem véletlenül fordulnak egyre többen a használt piac felé. Itt megtalálhatóak azok a kiváló minőségű, időtálló üzleti gépek, melyeket egy felújítás után töredék áron lehet beszerezni. A PC Aréna például még garanciát is vállal az eszközökre.
Mivel ezeket az üzleti gépeket jellemzően pár év használatot követően leselejtezik a nagy cégek, így hozzájuk lehet jutni alacsony áron. Gyakorlatilag a consumer termékek áráért megkaphatjuk azt a profi minőséget és megbízhatóságot, amit egy üzleti laptop nyújt. Ezt kár lenne kihagynia egy KKV-nak!
The post KKV-k: Miért érdemes consumer helyett használt üzleti laptopot vásárolni? appeared first on .
Egyre több ingatlantulajdonos dönt egy állandó, süllyesztett kerti medence mellett, hiszen élményben és látványban is jóval többet nyújt, mint egy ideiglenes megoldás, ráadásul a medencefedések révén kényelmes is.
Egy kültéri medence akkor használható ki igazán, ha a fürdési szezon minél hosszabb, a karbantartási igénye pedig minél alacsonyabb, de az sem hátrány, ha mindezek mellett dekoratív fedéssel rendelkezik, amely tökéletesen illik a környezetébe.
Nem szeretnél tetőt a medencére, mert kitakarná a lélegzetelállító panorámát vagy a gyönyörűen kialakított kert látványát? Nem kell aggódni, van megoldás, válassz modern, szuper alacsony medencefedést!
Medencefedés = kevesebb gondÉrdemes már a medence telepítésekor a fedést is megrendelni, de utólag is kialakítható, viszont mindenképp tervezz vele, ha rendszeresen használnád a kültéri medencét! Kérdés esetén vedd fel a kapcsolatot a Polikinggel, tudj meg minden lényeges részletet, mielőtt megrendeled!
Egy kültéri medence karbantartása költség- és időigényes feladat, amelyet nem lehet megúszni, hiszen hiányában használhatatlan, fürdésre alkalmatlan lesz a víz. A vízkezelés több okból szükséges: megelőzi az algásodást, kiszűri, ártalmatlanítja a szennyeződéseket.
Senki sem fürdik szívesen olyan medencében, ami tele van levelekkel, bogártetemekkel és más szennyeződésekkel, illetve zöld színű és szagos. Ezek a problémák könnyen megelőzhetők, ha rendszeresen kezeled a vizet, és jóval kevesebb vegyszert és időt igényelnek, ha használaton kívül lefeded a medencét.
Milyen előnyökkel jár a medencefedés?Egy süllyesztett kültéri medence komoly veszélyforrás lehet, ha kisgyerekek, háziállatok használják a kertet. Azonban, ha polikarbonát medencetetővel látod el, nyugodt lehetsz afelől, hogy ha véletlenül rá is lépnek, esnek, kibírja a súlyukat, nem esnek a vízbe.
De a medencefedés megakadályozza a víz algásodását, szennyeződését, továbbá felmelegíti és melegen tartja, így a fürdési szezon költség- és energiahatékonyan akár 2-4 hónappal is kiterjeszthető. És egy nyári napon, esős, szeles időben is használható marad a medence, ugyanis a legtöbb fedéstípus alatt fürdeni, úszni is lehet. Ha ilyen terveid vannak, alaposan tanulmányozd az egyes típusokat, mielőtt választasz!
Klasszikus vs. modern medencefedésekA már korábban is létezett íves, kosárgörbe formák tekinthetők klasszikusnak, míg az utóbbi években megjelent szögletes fedés típusok modern környezetbe nagyszerűek. Azonban ma már a szuper alacsony fedések közül is választhatsz nemcsak szögleteset, hanem íves vonalvezetésűt is, amennyiben az épület, a környezet stílusához az jobban illik.
Ezek vázszerkezete is extra erős alumínium profilból készül, továbbá viharbiztonsági rendszerrel ellátott, azonban kizárólag prémium kategóriás 4 mm-es tömör, üvegszerű hatású polikarbonáttal választható. A lapos fedés nem vesz el a kert, a panoráma látványából, dekoratív, modern hatású, így tökéletes választás azoknak, akiknek ez számít.
The post Modern formavilágú, szuper alacsony medencefedést keresel? appeared first on .
Biztosan veled is előfordult már az, hogy végre megtaláltad a karórádat az éjjeli szekrényben, amit viselni szerettél volna, de sajnos az elem felmondta benne a szolgálatot. Ez egy rendkívül frusztráló szituáció, amelyet kétféleképpen lehet megoldani: visszateszed az órát a helyére, és nem szívesen, de lemondasz a viseléséről, vagy elviszed a legközelebbi órásboltba, ahol egy szakember kicseréli benne az elemet.
Ha viszont a Buywatch.hu napelemmel működő Citizen óráinak egyikét választod, akkor a fentebb felvázolt kellemetlen forgatókönyvek egyikének sem kell megtörténnie. Az Eco-Drive napelemes meghajtásnak köszönhetően ugyanis ezeknek az óráknak elég egy kis idő az ablakpárkányon vagy az éjjeli lámpa villanykörtéje alatt, és ismét használhatóak lesznek.
Ha attól félnél, hogy ez a fajta energiaellátás az esztétikát illetően változtat valamin, akkor szeretnénk megnyugtatni, hogy maga a töltőrendszer rendkívül vékony kivitelezésű, amelynek köszönhetően az Eco drive órák teljesen úgy festenek, mint a hétköznapi társaik.
A napelemes karórák történeteAz első napelemes karóra, a Synchronar 2100 az 1970-es években látott napvilágot, ami abban az időben több volt, mint csupán egy futurisztikus darab. A számlap jelenlegi helyén elhelyezett két napelem mellett ugyanis egy oldalsó digitális LED-kijelző is gondoskodott az időtlen dizájnról.
Aztán jött a Citizen márka, amely megalkotta a Synchronar 2100 órához képest dizájban számottevően előrelépő Crystron 4 karórát. A napelemek ugyanis ebben az esetben már a klasszikus analóg számlap részei voltak. Ezt nevezték el Eco drive technológiának, amelyet később több neves cég is átvett, és elkezdett továbbfejleszteni.
Köztük volt például a Seiko is, amely 1978-ban dobta piacra az AQ-S800W-1BVEF jelöléssel ellátott, digitális kijelzővel rendelkező Tough Solar órát, amelynek a dizájnja emlékeztet néhány retro Casio órára.
Nem bízol a napenergiás technológiában?Itt az ideje elfelejtened az özönvíz előtti, „barna csíkos“ napelemes számológépeket, mivel azóta a napenergiás technológia is kézzelfoghatóan jobbá vált. A beépített lítium-ionos akkumulátor kapacitása és a napfényt elektromos energiává változtató szilíciumos fotovoltaikus elemek hatékonysága drámai módon megnőtt, így a karórák képesek akár 3175 napig tartó működésre, ami több, mint nyolc év.
Folyamatos az energiaellátásNem kell tehát rendszeresen egy erős fényforrás vagy teljes napfény alatt tartanod őket, hanem a viselésük során szüntelenül töltődni fognak majd. Ami pedig a megbízhatóságukat illeti, semmiben sem maradnak el a hagyományos quartz karóráktól, sőt bónuszként még a környezettel is kíméletesebbek, így véleményünk szerint mindenképpen érdemes megfontolnod a választásukat.
The post A napenergiával működő karórák már számodra is elérhetőek appeared first on .
A pergető orsók kiválasztása egyszerre fogós kérdés, ugyanakkor izgalmas feladat. Egy vérbeli horgásznak szinte már viszket a tenyere attól a pillanattól, hogy elképzeli, vajon melyik kivitel segíthetné őt leginkább a pergetés sikerében.
Ami bizonyosan állítható, hogy a tudatos keresés rendszerint eredményekkel párosul. Innentől kezdve nem is lehetett kérdés, hogy magát a témakört is ebből az aspektusból fogjuk megközelíteni. Máris következnek tehát a leginkább javasolt szempontok a kiválasztáshoz.
Pergető orsók esetében mennyit számít a méret?Értelemszerűen sokat, de nem feltétlenül úgy, mint más műfajok esetében. Lényeg, hogy a szerkezet kellően könnyű legyen, pont ideális mérettel. Így tudja támogatni a horgász dolgát, akár a száznál is több dobás és pergető akció ideje alatt.
Ez lehet egyfajta kiindulópont, például ha a Fishinda pergető orsók kategóriáját szemléli az ember. Nagyon finom pecákhoz az 1000-es méret is elképzelhető, de a közepesen erős pergetéshez a 2500-as, 3000-es vagy 4000-es méret kellhet.
A kivitel sem mindegy. Gyakorlott pergetők akár a multiplikátoros típusokkal is eredményesek lehetnek. Ha pedig valaki inkább a hagyományos kivitelt preferálja, egy gyorsnak számító elsőfékes rendszer szintén nyerő választás lehet.
A jónak számító pergető orsók néhány fontos jellemzőjeMivel sok száz, vagy sokkal inkább több ezer dobást kell kibírniuk ezeknek a szerkezeteknek, ezért az anyagminőség elképesztően lényeges. A dob, a fékrendszer, minden illesztés, vagy akár a legkisebb alkatrész is legyen minőségi!
Azontúl, hogy oda kell figyelni a rendszeres karbantartásra, már a beszerzés pillanata is sok mindent meghatároz a hosszabb távon való hasznosulást illetően. Fékrendszert tekintve a csapágyszám helyett inkább a szerkezet precizitása a lényeges.
Minél könnyebb maga az orsó, annál kevésbé fog megterhelést jelenteni a karnak peca közben. Fontos, hogy az embernek kézre álljon, lehetőleg a bottal együtt. A dob mérete pedig el kell hogy bírja a rá felcsévélt fonott, flurocarbon vagy egyéb zsinórt.
Mennyibe kerül egy minőségi pergető orsó?Trükkös kérdés, mivel egyrészt anyagi lehetőségek, másrészt elvárások szempontjából sincs két egyforma horgász. Annyi biztos, hogy jó érzékkel választva akár 10-20 ezer forintért is már lehet találni megbízható kivitelt.
Mindig jó kiindulási alap, ha egy-egy bevált gyártó termékeit keressük. Ilyen lehet példának okáért a nem véletlenül népszerű Shimano, a Delphin, a Daiwa vagy a Trabucco. Ezekkel a brandekkel nem nagyon lehet melléfogni.
Természetesen józan paraszti ésszel végig kell gondolni, hogy mennyit leszünk a vízparton, mennyire komoly volument és terhelést kell majd bírnia a felszerelésnek. Ennek megfelelően könnyebb azt eldönteni, hogy mennyit invesztálunk a beszerzésbe.
The post A pergető orsó néhány fontos jellemzője appeared first on .
Mindenki fél egy kicsit az érettségitől, ami teljesen rendben van. Más kérdés, hogy mi van akkor, ha az izgalom túlzott, ami rámehet a teljesítményre. Aki most tesz vizsgát, az egész eddig tanult, egész eddig arra készült, hogy most végre megmutatja, mire képes valójában. A túlzott stressz és aggodalom viszont rányomhatja a bélyegét az eredményre, így nem árt stresszkezelést alkalmazni.
Ebben a cikkben arról írunk részletesebben, hogy mire figyelj annak érdekében, hogy pszichésen is felkészült legyél.
Induljon időben a felkészülés!Az első és legfontosabb, hogy sose hagyj semmit az utolsó pillanatra! A Rubicon Történelem Érettségi Mesterkurzusára akár most is jelentkezhetsz, így mindent időben kézhez kapsz ahhoz, hogy eredményesen teljesíthess. Legyen szó közép vagy emelt szintről, minden esetben megkapod a kész vázlatokat, a fogalmakat, az egyéb tudnivalók listáját. Neked már csak annyi dolgod lesz, hogy egy kicsit kidolgozod az anyagot, majd elkezdheted a felkészülést.
Egyik tárgy sem olyan, főleg nem a történelem, amit pár hét alatt be lehetne magolni. Hozzá kell tenni, hogy amennyiben eddig minden órára felkészülten mentél, akkor most sem lesz nehéz dolgod. Minden bizonnyal emlékezni fogsz a legfőbb eseményekre, hiszen valahogy eljutottál eddig a szintig, átmentél minden évben, így az ismereteidnek van alapja. A mesterkurzus segít abban, hogy folyamatosan ellenőrizhesd a tudásodat, hiszen minden anyag végén egy-egy feladatsorral tesztelheted magadat.
Fontos, hogy ellazulj!Amennyiben időben elkezdted a felkészülést, akkor nem lehet gond. Senki sem emlékszik minden egyes tényre, fogalomra, személynévre vagy évszámra, így ne stresszeld magad, ha nem tudod felsorolni az elmúlt négy év minden anyagát. Az sem jó, ha ezt elvárják tőled, hiszen sokszor még a tanároknak is felkészülésre van szükségük, hogy megtartsanak egy-egy órát.
Az érettségihez már a józan eszedre is szükséged lesz, közel sem lesz elég bemagolni minden egyes anyagot. Ez azoknak lehet jó hír, akiknek amúgy sem erősségük ez a tanulási módszer. Ahhoz, hogy nyugodtan mehess a vizsgára, nem árt az utolsó hetekben átolvasni mindent még egy alkalommal, hogy a tudásod biztos lehessen. A stressz nem túl jó társ az érettségi során.
Tréning és relaxAhogy a sport során, úgy itt is agyban dől el minden. Tanulás közben képzeld el, hogy ott vagy a teremben, előtted a vizsgáztatók. Hagyj magadnak pontosan annyi felkészülési időt, amennyit ott is kapnál, majd vágj bele! Ha szükséges, akkor adj magadnak segítséget, tegyél fel kérdéseket, így tényleg olyan lesz, mintha már régen megcsináltad volna az érettségit. Ezzel csökkented a szorongásodat a vizsga előtt, könnyebben lenyugszol, tudsz egy kicsit relaxálni.
Ha tudod, hogy izgulós vagy, akkor már biztosan tiszta ideg vagy. A legjobb, ha ezt a családoddal is tudatod, hiszen rájuk most nagy szükséged lesz. A nyugalmat csak önmagadban találhatod meg, de nem árt, ha ilyenkor nem idegesítenek tovább.
The post Így készülhetsz fel az érettségire pszichésen is appeared first on .
2024-ben számos olyan jog és díjszabási változás lesz a magyar utakon, amik akár még az utazási szokásainkra is kimutatható hatással lehetnek. Ezek közül foglaltuk össze az alábbi cikkben a legfontosabbakat.
Matrica egy napraAz Európai Unió jogszabály-módosításának köszönhetően jövőre megjelenik az egynapos autópálya-matrica a kínálatban, méltányosságból, az átutazókra és az alkalmi fizetősút-használókra való tekintettel.
Bár sok autósnak az Autopalyamatrica.hu által kínált éves matrica elővásárlás még mindig a legjobb opció, de a kezdeményezés jogos, hiszen nem igazságos pár órányi úthasználatért a jelenleg legrövidebb időtartamra szóló 10 napos matricát vásároltatni. Az Unióban az útdíj beszedésének jogalapja az okozott szennyezés mértéke, így az utazás időtartama fontos tényező, de az elektromos vagy hibrid járművek is kaphatnak további kedvezményeket.
Az EU 2022-ben két év moratóriumot adott az új konstrukció bevezetésére, így Magyarországon is 2024 tavaszától kapható majd az egynapos matrica fizikai vásárlással, illetve online.
Jelentősen drágul a buszozás2024 február elsejétől az autóbuszok kikerülnek az autópálya-matrica rendszerből, és a tehergépkocsikra vonatkozó, kilométer alapú útdíjat kell majd megfizetni rájuk. Ennek következtében nemcsak az autópályákon kell majd drágábban közlekedniük, de a főútvonalakat, autóutakat sem használhatják ezután ingyen.Az intézkedés hatása szinte megjósolhatatlan. Az, hogy kihat a buszos turizmus áraira, biztosra vehető, viszont olyan alapvető szolgáltatásokat is vészesen megdrágít, mint az iskolás gyermekek szervezett buszoztatása települések között az iskolába, vagy éppen úszótanfolyamra és egyéb extrakurrikuláris tevékenységekre.
A drágulás pontos mértéke nehezen adható meg útvonalanként éppen az arányosság elve miatt, de adott esetben akár a jelenlegi díjszabás többszöröse is lehet.
Több fizetős útAz ügyben döntési joggal rendelkező Építési és Közlekedési Minisztérium már hivatalosan is közzétette, mely – eddig ingyenes – útszakaszok lesznek fizetősek a jövőben. A listát korántsem nevezhetjük megnyugtatóan rövidnek, bár nézhetjük a másik oldalról is, ennyivel több úton autózhatunk az autópálya-matrica áráért.
Az eddigiek mellett díjkötelessé válik a teljes M0-ás autópálya, az M44-es a Lakitelek/Tiszakécske és Békéscsaba között, valamint az M30-as Miskolc észak és Miskolc dél között. Fizetni kell az M6-oson Bátaszék és az M6-M60 csomópont között, az M4-esen pedig Jászberénytől Abony-északig és Abony-kelettől Szolnok-nyugatig. Az M76-os sem úszta meg fizetős szakasz nélkül: Balatonszentgyörgytől Keszthely-Fenékpusztáig már csak matricával lesznek elérhetőek.
A változásoknak köszönhetően az eddig díjmentes utakkal rendelkező Jász-Nagykun-Szolnok és Békés-vármegyék is útdíjfizető helyekké válnak.
Persze a decembertől megváltható éves autópálya-matricával, legyen akár vármegyei, akár országos hatáskörű, a változások hatása nagyban enyhíthető.
The post Sok változás lesz 2024-ben az utakon appeared first on .
A ház körüli járó- és közlekedőfelületek burkolására nagyszerű megoldást nyújtanak a változatos színű, méretű és teherbírású térkövek, amelyek stabil megtámasztására eddig kizárólag a beton szegélyek nyújtottak megoldást. Napjainkban azonban már létezik más alternatíva is!
Ahogy minden területen, a térkövezésben is hódítanak a letisztult, esztétikus megoldások, így elvárás, hogy egy minimalista burkolat szélén az azt lezáró szegély se legyen hangsúlyos. Eddig ez nem volt lehetséges, ám egy magyar szabadalomnak köszönhetően a piacon már elérhető a funkciójában és megbízhatóságában a beton szegéllyel megegyező, de mégis láthatatlan termék: a Barabás Gyorsszegély. Ez a tartós, ellenálló és diszkrét műanyag szegély nemcsak a ház körül, de közterületi projektek esetén is választható.
Térkövezés változatosanCsapadékos, sáros időben is szeretnénk tiszta lábbal megközelíteni a házunkat, illetve a kertet, így szilárd burkolatokat építünk. Az unalmas, szürke, öntött betonfelületek helyett válasszunk térkövet! A változatos megjelenésű térkövek különböző, akár egyedi mintákban is lerakhatók, így rendkívül dekoratív megjelenést biztosítanak a családi házak körül, de megfelelő teherbírású termékek és rétegrend esetén akár közösségi tereken, parkolókban is. Annak érdekében, hogy a térkövek szépen, szabályosan legyenek lerakva és tartósak legyenek, szükség van a határok kijelölésére. Erre valók a kerti szegélyek, melyek legújabb generációja, a Barabás Téglakő Kft. innovációja, a Barabás Gyorsszegély.
Szegélykövek a határok kijelöléséreA burkolási és kertépítési munkálatoknál a szegélykövek határozzák meg a térkövezés határait, alakítják ki a vizuális korlátot, segítségükkel rögzíthetőek stabilan a lerakott kövek.
A térkövek telepítésénél a talaj, az ágyazat előkészítését követően elsőként a szegélyek kerülnek lerakásra, és csak ezt követően kerül sor a térkövek fektetésére az általuk kijelölt határokon belül. Ezt az építési sorrendet forradalmasítja a Barabás Gyorsszegély, melynek egyik legnagyobb előnye, hogy a térkövekkel egyidőben kerül beépítésre, így a burkolt felület “záró” szélén, a kövek lerakása közben már könnyen kiszámítható a szegély pontos helye, így a Barabás Gyorsszegéllyel a kövek vágása szinte teljesen elkerülhető, ami nemcsak esztétikai előnyökkel jár, de a beépítési gyorsasága terén is jelentős.
Miért válasszon térkövezéshez Barabás Gyorsszegélyt?A térkövek egyik legnagyobb előnye a tartósság mellett a sokoldalúság, a változatos minták készítésének lehetősége. A Barabás Gyorsszegély segítségével kiválthatók a robosztus betonszegélyek, mégis ugyanolyan tartós megoldást nyújtanak. Az innovatív beépítési technológiának köszönhetően ezek a szegélyek betonozásmentesen, tehát környezetkímélő módon építhetőek be, ezáltal a munka gyorsabb, egyszerűbb és gazdaságosabb. Ráadásul szebb, egyenletesebb íveket lehet kialakítani velük. Egyenes és íves kivitelben kaphatóak, minden elképzelés megvalósításához megfelelőek lehetnek.
A gyorsszegély telepítése gyorsabb és egyszerűbb, és mivel kiváltható vele a hagyományos kövek betonozása, költséghatékony megoldást is jelent. További előnye, hogy csökkenti a térkő megsüllyedésének kockázatát, a botlásveszélyt, illetve nem áll meg a térkő felületén a víz, nem ég ki mellette a fű.
Térkövezne? Válassza a költséghatékony és rendkívül dekoratív Barabás Gyorsszegélyt!
The post Térkőszegélyezés gyorsan, egyszerűen és láthatatlanul appeared first on .
A kínai vezető kölcsönös tiszteletről, a két ország közötti kapcsolatokról és az emberek ezekben betöltött szerepéről beszélt. „Bármilyen fejlődési fokot érjen is el Kína, soha nem akar majd terjeszkedni vagy hegemóniára törni, és soha nem fogja rákényszeríteni akaratát másokra” – mondta Hszi beszédében. „A kínai-amerikai kapcsolatok alapjait népeink fektették le…, és jövőjüket is ők alakítják majd” – hangsúlyozta.
„Több hidat és utat kell építenünk a két ország, az emberek közötti interakciók számára, és nem szabad akadályokat emelnünk eléjük” – tette hozzá. Az Egyesült Államok egyedülálló történelme, kultúrája és földrajzi helyzete miatt sajátos fejlődési utat járt be és társadalmi rendszert alakított ki, amit Kína maradéktalanul tiszteletben tart.
„Kína magas színvonalúra akarja fejleszteni magát, az Egyesült Államok pedig most éppen gazdasága újjáélesztésén fáradozik. Rengeteg lehetősége van az együttműködésnek, és képesek vagyunk segíteni egymást a mindenki számára előnyös eredmények elérésében” – állapította meg, és fogadkozott, hogy Kína soha nem avatkozik bele az Egyesült Államok belügyeibe, és nem akarja háttérbe szorítani.
„A kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmus a több mint ötezer éves töretlen múltra visszatekintő kínai civilizáció hagyományában gyökerezik, és azt a tudományos szocializmus elméletére alapozva alakították ki” – jelentette ki Hszi. „Büszkék vagyunk erre a választásra, mint ahogy önök is büszkék a saját társadalmukra. Útjaink különbözőek, de mindkettő az ország népe választása, és mindkettő az emberiség közös értékeinek megvalósításához vezet, ezért mindkettőt tiszteletben kell tartani” – húzta alá.
Kína készen áll arra, hogy a következő öt évben meghívjon ötvenezer fiatal amerikait Kínába csere- és tanulmányi programokra a két nép közötti kapcsolatok erősítése érdekében – közölte a kínai elnök.
Az USA lépéseket sürget a mesterséges intelligencia felelős katonai felhasználásáraAz Egyesült Államok is csatlakozott ahhoz a 45 országhoz, amelyek kezdeményezik, hogy gyakorlati lépések történjenek a mesterséges intelligencia felelős katonai felhasználásáról szóló politikai nyilatkozat megvalósítására – közölte az amerikai külügyminisztérium. A közlemény rámutat arra, hogy az idén februárban megfogalmazott politikai dokumentum tíz konkrét lépést vázol fel, ami irányt mutathat a mesterséges intelligencia és autonóm rendszerek felelősségteljes katonai felhasználása és fejlesztése felé. A nyilatkozat és a benne vázolt intézkedések fontos lépést jelenthetnek egy olyan nemzetközi keretrendszer felépítése felé, amely segít a világ országainak a mesterséges intelligencia előnyeit kihasználni, miközben a belőle eredő kockázatokat képes megfelelően kezelni – áll az amerikai külügyminisztérium hétfőn kiadott közleményében, amely további országokat sürget a kezdeményezésben való részvételre. A Mesterséges Intelligencia és Autonómia Felelős Katonai Felhasználásának Politikai Nyilatkozatát (REAIM 2023) idén februárban Hágában fogalmazták meg, amelyhez 45, többségében NATO-tagállam csatlakozott, köztük Magyarország is.
The post Hszi: Kína senkivel nem akar háborúzni, de hidegháborút sem szeretne appeared first on .
John Kirby újságírók előtt kérdésre válaszolva elmondta, hogy az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott Al-Shifa kórház, a Gázai övezet legnagyobb egészségügyi intézménye alatt is húzódnak olyan alagutak, amelyet a palesztin fegyveresek használnak. Úgy fogalmazott, hogy az értesülések „különböző hírszerzési forrásokból származnak”, ennél pontosabbat azonban nem mondott. A Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „az Egyesült Államok nem támogat kórház elleni légicsapást”.
A Kongresszus felsőházában kedden a demokrata többség elutasította a kizárólag Izrael katonai támogatásáról szóló törvényjavaslatot, amelyet november elején a Képviselőház demokrata szavazatokkal elfogadott. A republikánus javaslat alapján Izrael számára az önvédelemhez, költségvetésen belüli átcsoportosítással 14,3 milliárd dollárt bocsátottak volna rendelkezésre. A hosszú vita során a demokraták kitartottak korábbi álláspontjuk mellett, miszerint olyan törvényt nem tudnak elfogadni, amelyben Izrael támogatása mellett nem szerepel az Ukrajnának nyújtandó további segítség forrása.
Kedden Washingtonban több tízezres tömeg részvételével tartottak Izrael melletti és az antiszemitizmus elleni megmozdulást. A „Menet Izraelért” elnevezésű tüntetést kezdeményező zsidó szervezetek szerint százezer ember gyűlt össze a Capitolium előtt a nemzeti emlékhely, National Mall füves területének egy részén.
Az eseményen többek mellett beszédet mondott Mike Johnson republikánus képviselőházi elnök, valamint Hakeem Jeffries, az alsóházban kisebbségben lévő demokraták vezetője. A tüntetők és felszólalók szolidaritásukról biztosították Izraelt, illetve többen, köztük Johnson további és szélesebb kiállást sürgetett Izrael mellett.
Az Izrael és a Hamász közötti háborús cselekmények kirobbanása óta a keddi volt az első tömegeket megmozdító tüntetés Izrael mellett, miután az elmúlt hetekben rendszeressé váltak a palesztinbarát szervezetek nagy létszámú felvonulásai és tüntetések.
Az izraeli hadsereg elfoglalta a Hamász katonai rendőrségének főhadiszállásátAz izraeli hadsereg egyik kommandója elfoglalta a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet katonai rendőrségének főhadiszállását, erről videofelvételt készített, és a hadsereg közzétette ezt. Egy másik egység pedig feltárta a Hamász egyik alagútját, amelynek lejárata a Gázai övezet egyik mecsetjében található. Előtte a mecsetbe behatolni készülő katonákat a hamászosok páncéltörő rakétákkal támadták, mire a hadsereg segítségül hívta a légierőt, és így tudtak végezni velük.
A hadsereg kedd reggeli közleménye szerint a légierő az előző nap mintegy kétszáz olyan célpontot támadott, amelyet a Hamászhoz köthetőnek vélt: fegyveres osztagokat, fegyvergyártó műhelyeket, parancsnokságokat. Este az izraeli haditengerészet csapást mért egy katonai kiképzőtáborra és egy raktárra, amelyet a terrorszervezet „haditengerészeti” részlege használt.
Hétfőn két újabb izraeli katona esett el a Gázai övezetben: egy 21 éves sorkatona és egy 27 éves tartalékos. Ezzel negyvenhatra nőtt a gázai szárazföldi hadjárat október 28-i kezdete óta az ott elesett izraeli katonák száma. A Hamász Izrael elleni váratlan, október 7-i terrortámadásától számítva a szárazföldi offenzíváig háromszázhatvanöt katona vesztette életét.
Az izraeli hadsereg megkezdte inkubátorok szállítását egy izraeli kórházból a gázai Sifa kórházba. „Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megkíméljük a civil lakosságot, segítsünk evakuálásában, valamint megkönnyítsük az egészségügyi felszerelések és élelmiszerek bejuttatását az övezetbe. Nem a gázai lakosság ellen folytatunk háborút” – szögezte le X-oldalán az egyik katonai szóvivő.
A Hamász hétfőn este közzétett egy videót, amelyen a Nahal Oz izraeli laktanyából október 7-én az övezetbe elhurcolt Noa Marciano katona látható. A terrortámadás napján elvittek a Gázai övezetbe egy terhessége végén lévő nőt is, akinek a számítások szerint már szülnie kellett.
Izraeli szakértőknek sikerült azonosítaniuk a Hamász támadásában meggyilkolt Vivien Silver 72 éves békeaktivista földi maradványait. A Beri kibucban élő asszony önkéntes munkában éveken át saját autójával, saját költségén szállított gázai betegeket izraeli kórházakba ellátásra, gondoskodott róluk izraeli tartózkodásuk alatt, majd visszaszállította őket az erezi átkelőhelyhez.
Danny Danon, az Izraelben kormányzó Likud, valamint Ram Ben Barak, az ellenzéki Van Jövő párt parlamenti képviselője közösen cikket írt a The Wall Street Journal című amerikai lapba, és ebben arra szólította fel a világ országait, hogy fogadják be a Gázai övezetből menekülni akaró palesztinokat. „Még a viszonylag csekély számú – akár csak tízezer – gázai befogadása is jelentősen javítana az övezetbeli humanitárius helyzeten. A nemzetközi közösségnek erkölcsi lehetősége és kötelessége, hogy együttérző legyen a gázai lakossággal, és közreműködjön a Közel-Kelet békéjének és stabilitásának, a gázaiak jobb életkörülményeinek megteremtésében” – írták.
A ciszjordániai palesztin egészségügyi minisztérium közlése szerint hat palesztin életét vesztette hétfőn este Túl-Karmban izraeli katonákkal történt összecsapásokban, valamint további tizenkettő megsebesült, négyen életveszélyesen. Szemtanúk szerint legkevesebb ketten tűzpárbajban haltak meg, vagyis ők is lőfegyvert használtak.
Szintén Ciszjordániában izraeli katonák hétfőn este agyonlőttek egy palesztint, aki egy útkereszteződésben megpróbált leszúrni egy katonát a Hebrontól északra található Anon helységben.
Az izraeli hadsereg behatolt a gázai Sífa kórházbaAz izraeli hadsereg erői éjjel behatoltak a Hamász irányítóközpontjaként meghatározott Sífa Kórházba a Gázai övezet északi részén – jelentette be a hadsereg katonai szóvivője. Az izraeli erők a Sífa kórházban megadásra szólították fel a Hamász összes ott tartózkodó terroristáját. Az épületegyüttes alatt hírszerzési információk szerint a Hamász ellenőrző központja és rejtőzködési helye van. A hadsereg nem sokkal megérkezése előtt tájékoztatta a kórház vezetőségét a razzia időpontjáról. A hadsereg külföldi szóvivője, Peter Lerner azt mondta, hogy a hadsereg célja a Hamász legyőzése és esetleg túszok kiszabadítása.
The post Izrael-Hamász: Az USA szerint bizonyíték vannak arra, hogy a Hamász kórházakat használ fel katonai céljaira appeared first on .
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követően tartott sajtótájékoztatóján, elmondta: a helyzetre nem sikerült megoldást találni, a jelenlegi válság pedig fel kell, hogy nyissa az emberek szemét, hogy a kétállami megoldás elkerülhetetlen.
„Két államnak kell léteznie a jövőben, és ez nem csak Gáza újjáépítéséről szól, hanem arról, hogy fel kell építeni egy államot a palesztinok számára” – hangsúlyozta.
Mint mondta, a hétfői tanácskozáson olyan keretrendszert javasolt, amely ehhez kapcsolódóan bizonyos feltételek meghatározását foglalja magában; a palesztin nép erőszakos kitelepítése Gázán kívülre nem engedhető meg, ahogy nem engedhető meg a terület izraeli megszállása, és a palesztinok visszatérési jogának megtagadása. „Másrészt szükség van valamiféle palesztin hatóságra, el kell majd gondolkodnunk azon, hogy a nemzetközi közösség hogyan ruházhatja fel hatalommal” – tette hozzá. Véleménye szerint szükség lenne az arab országok erőteljesebb bevonására a megoldás keresésében, ami nemcsak pénzügyi, hanem politikai hozzájárulást is magában kéne, hogy foglaljon. Ugyancsak fontos az EU nagyobb szerepvállalása a régióban, és különösen a palesztin állam felépítésében való részvétel.
Felhívta a figyelmet, hogy az eszkalációt és a konfliktus kiterjesztését más, Izraelt körülvevő szomszédos régiókra el kell kerülni, különös tekintettel a Hezbollah tevékenységére a libanoni határon. „Előre tekintve azonban közép- és hosszú távú megoldásra kell összpontosítanunk, egy olyan konfliktus utáni forgatókönyvre, amely folyamatos stabilitást tud garantálni, amely lehetővé teszi a palesztinok és az izraeliek közötti, valamint az egész térségben a béke megteremtését” – húzta alá
Ukrajnával kapcsolatban elmondta, hogy a háborút nem lehet szem elől téveszteni, az EU-nak továbbra is támogatnia kell az országot. A 12. szankciós csomaggal kapcsolatban elmondta, hogy nemsokára, lehetőleg még a héten véglegesítik, és új exporttilalmakat fog tartalmazni, a többi között az orosz gyémántokra vonatkozóan.
A Hamász elvesztette az uralmát a Gázai övezet fölöttJoáv Galant izraeli védelmi miniszter hétfő este bejelentette, hogy „A Hamász elvesztette az irányítást Gáza felett, a terroristák délre szöknek, a civilek kifosztják a Hamász bázisait, nem bíznak már a rendszerben. Erőink előrehaladnak, tervszerűen végzik feladataikat, ahogy növeljük a nyomást, látjuk az eredményét, minden nap újabb Hamász-parancsnokokat, s több tucat, néha több száz terroristát iktatunk ki. A hadsereg elér Gázaváros központjába, és megfontolásai alapján szerint cselekszik”.
„Az elmúlt napokban fokoztuk azon tevékenységünket az alagutak ellen, amely kikényszeríti a terroristákat a járatokból. És ott vagy elesnek, vagy feltétel nélkül megadják magukat, nincs harmadik lehetőség” – mondta a védelmi miniszter. „Feladataink elvégzésén dolgozunk, nincsenek időkorlátaink, céljaink vannak. El fogjuk érni céljainkat, ennek élén a Hamász elleni teljes győzelmet, és az elraboltak hazatérését”- zárta szavait az izraeli médiában nyilvánosságra hozott videofelvételen. Néhány perccel a védelmi miniszter beszéde után péntek óta először ismét rakétákkal lőtték a Gázai övezet környéke mellett az ország középső vidékét, benne Tel-Avivot és környékét is.
The post Izrael-Hamász: Borrell szerint a nemzetközi közösség kudarcot vallott appeared first on .
A Bukarestet a Fekete-tengerrel összekötő közlekedési folyosó festesti-i Duna-hídja közelében található, 86-os Borcea légitámaszponton létesült kiképzőközpontot Angel Tilvar román és Kajsa Ollongren holland védelmi miniszter adta át. A román tárcavezető szerint a közös projekt a térséget fenyegető veszélyek leküzdését célzó nemzetközi partnerséget erősíti.
Tilvar megerősítette: Románia és más NATO-tagállamok katonái mellett a romániai támaszponton képezik ki azokat az ukrán pilótákat is, akik az európai államok által Ukrajnának adományozott F-16-os harci gépekkel fognak repülni. Mint mondta: az Európai F-16-os Központban az új képesítések megszerzésére irányuló képzést a „globális kontextusra” tekintettel gyorsított ütemben bonyolítják le. Az ukrán pilóták kiképzése várhatóan körülbelül hat hónapig tart.
Ollongren rámutatott: Hollandia, Dánia és Norvégia arra készül, hogy F-16-osokat szállít Ukrajnának. Ezért fel kell gyorsítani a pilóták képzését, ami egyébként már elkezdődött Dániában és az Egyesült Államokban. A holland miniszter fontos előrelépésnek nevezte az Európai F-16-os Kiképzőközpont megalakulását.
A romániai kiképzőközpontba a múlt héten érkezett meg öt holland F-16-os harci repülő, amelyek gyártója, az amerikai Lockheed Martin oktatókkal és karbantartó személyzettel vesz részt a pilótaképzésben.
A román légierőnél 2019-ben kezdődött meg az átállás a szovjet gyártmányú MiG-21-esekről az amerikai F-16-osokra. Romániának eddig 17 használt (új hajtóművel és elektronikával, korszerű fegyverzettel felszerelt) F-16-os Fighting Falcont sikerült beszereznie Portugáliától, tavaly novemberben azonban Bukarest további 32 használt F-16-os harci repülőgép beszerzéséről írt alá szerződést Norvégiával. Az első felújított norvég F-16-osok várhatóan az év végén érkeznek meg Romániába.
Németország Eurofighter harci repülőkkel erősíti Románia légtérvédelmétNovember végétől kezdődően Németország négy Eurofighter vadászgépet telepít Romániába korlátozott időre, az orosz drónok légtérsértéseire hivatkozva – jelentette az Agerpres hírügynökség.
„Az elmúlt hónapokban többször is drónok sértették meg Románia légterét, ez ismét megmutatta, mennyire közel zajlik Oroszország Ukrajna ellen indított illegális agressziós háborúja. Németország szolidaritást vállal közeli szövetségesével ezekben a nehéz időkben, és segít Romániának légtere és egyben a NATO légtere biztonságának megőrzésében” – idézte Peer Gebauer nagykövetet a külképviselet közleménye.
A német légierő vadászgépei korlátozott ideig megerősített légtérvédelmi járőrszolgálatot végeznek majd Romániában, akárcsak a háború elején, 2022 februárjában és márciusában tették. A Luftwaffe négy Eurofightere és a harci repülőket kiszolgáló 150 tagú katonai különítmény a konstancai kikötő közelében, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszponton fog állomásozni.
A közleményből kiderült: a német kontingens biztonsága érdekében „védelmi rendszert is telepítenek a pilóta nélküli, kis légi járművek ellen”. Németország felajánlotta, hogy a drónok elleni védelmi rendszer hosszabb időre Romániában maradjon a „hiteles elrettentés részeként”.
Szeptember végén az Egyesült Államok is négy F-16-os harci repülőgéppel, és egy újabb, száztagú különítménnyel erősítette katonai jelenlétét Romániában, miután az ukrán gabonaexportban jelentős szerepet játszó folyami kikötők ellen intézett orosz támadások során több – vélhetően az ukrán légelhárítás által lelőtt – drón roncsai csapódtak be a NATO-tag Románia területén.
A Magyar Kormány továbbra sem járul hozzá az ukrajnai fegyverszállítások EU-s finanszírozásáhozA kormány továbbra sem járult hozzá az ukrajnai fegyverszállítások európai uniós finanszírozásához, s ez mindaddig így lesz, amíg nem kap garanciát arra vonatkozóan, hogy az ukrán hatóságok nem veszik fel többé koholt vádak alapján valamely magyar vállalatot a háború nemzetközi szponzorainak listájára – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter leszögezte, hogy óriási a nyomás annak érdekében, hogy Magyarország járuljon hozzá az újabb 500 millió euró kifizetéséhez az Európai Békekeretből az ukrajnai fegyverszállításokra. „Természetesen ehhez a mai ülésen sem járultam hozzá, hiszen továbbra is tartjuk az álláspontunkat, hogy mindaddig, amíg nem kapjuk meg az ukrán korrupcióellenes ügynökségtől a garanciát arra, hogy nem ismétlődhet meg az, hogy az OTP-t vagy bármely magyar vállalatot koholt vádak alapján a háború nemzetközi szponzorainak listájára helyezik, addig nem tudunk előrelépni a kérdésben” – húzta alá.
„Volt, aki ezt méltatlannak nevezte, volt, aki botránynak, kikeltek ez ellen, de a helyzet az, hogy itt azt kértem az európai uniós kollégáktól, hogy ne vezessék meg a közvéleményt” – jelentette ki. „Mert ez nem Ukrajnának szóló támogatás. Ez az 500 millió euró arról szól, hogy azok az európai uniós tagországok, akik úgy döntöttek saját maguk, szuverén módon, hogy fegyvert szállítanak Ukrajnába, ők ebből a pénzből kapják vissza a leszállított fegyverek árának egy részét”. Kiemelte: senki nem akadályoz meg senkit Ukrajna támogatásában, itt csupán arról van most szó, hogy az érintett államok nem kapják vissza a saját döntésük alapján küldött fegyverek árának egy részét.
The post Orosz agresszió: Felavatták Romániában az ukrán pilóták felkészítését is szolgáló F-16-os kiképzőközpontot appeared first on .
A főtitkár Novák Katalin köztársasági elnökkel folytatott megbeszélését követő sajtótájékoztatóján kijelentette: a biztonság szavatolása szempontján fontos lenne, hogy Svédország minél hamarabb a NATO tagjává válhasson, az észak-európai ország már minden ehhez szükséges kötelezettségvállalását teljesítette.
Hangsúlyozta, hogy Svédország NATO-csatlakozásával a szövetség erősebbé válik, ezért is üdvözli a magyar köztársasági elnök támogató szavait a svéd csatlakozást illetően, amelyeket reményei szerint a magyar parlament ratifikációja követ.
„A különböző célok és elképzelések ellenére tisztában kell lennünk azzal, hogy az egység, illetve a tagországok egymást védelmező szövetségének erősítése mindannyiunk előnyére válik” — fogalmazott.
Lehetővé kell tehát tenni, ahogyan ez a múltban is történt minden tagország esetében, hogy egy demokratikus ország döntését és a kötelezettségvállalásainak teljesítését követően a NATO teljes jogú tagjává váljon – húzta alá.
Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Stoltenberg hangsúlyozta: folytatni kell Kijev támogatását, nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. A támogatás elapadása „tragédia lenne” az ukrajnaiak számára, ahogy Oroszország győzelme fenyegetést jelent a szövetségeseknek.
Szavai szerint egy esetleges orosz győzelem azt az üzenetet hordozná, hogy az erő alkalmazása, a nemzetközi jog megsértése, illetve egy másik ország elfoglalása esetén a győztes azt tehet amit akar, ez pedig sebezhetővé tenné a katonai szövetséget. Mindezek miatt is minden szövetséges biztonsági érdeke Ukrajna támogatásának fenntartása – hangsúlyozta a NATO főtitkára.
The post NATO-főtitkár: Svédországnak mihamarabb a NATO tagjává kell válnia appeared first on .
A nukleáris töltetek célba juttatására is alkalmas nehézbombázó a kaliforniai Palmdale-ben emelkedett a levegőbe, ahol a fejlesztő Northrop Grumman cég a teszteket végzi. Ann Stefanek, szóvivő a tesztrepülésekkel kapcsolatban azt mondta, hogy azok kritikus fontosságú lépések annak érdekében, hogy „túlélhető, nagy hatótávolságú, beható csapáserőt érjenek el, ami elrettentést jelent az Egyesült Államok, szövetségesei, partnerei ellen tervezett az agresszióval és stratégiai támadásokkal szemben”.
A B-21 Raider, csakúgy mint elődje a B-2 Spirit, a géptesttel egybeépült V-szárnyú kialakítású, ugyanakkor az ellenállóképességet javító továbbfejlesztett anyagokból készül, és fejletteb technológiával látták el. Az új nehézbombázóból a tervek szerint 100 darab készül majd, több változatban. Pilóta vezette és földről irányított, pilóta nélküli változatai is lesznek.
A B-21 Raider több, mint harminc év után az első új fejlesztésű harci gépe lesz az amerikai légierőnek. A program szinte minden eleme szigorúan titkos, amivel elsősorban azt akarják megakadályozni, hogy Kína tudomást szerezzen a gép fegyverzettechnológiájáról, és hasonló modellt legyen képes előállítani, mint történt ez az F-35-ös vadászgép esetében. Az új gépet, ahogy a B-2 Spirit-et is, a virginiai Northrop Grumman gyártja majd.
Az előd, B-2 Spirit első repülése még 1989-ben volt, első bevetése pedig 1999-ben Koszovóban. A modellből mintegy 135 legyártását tervezték, ám végül csak 21 készült el, részben a 90-es évek elején megváltozott geopolitikai környezet miatt, részben a rendkívül magas gyártási költség miatt.
A Leopard 2 harckocsit ismerhetik meg a honvédtiszt-jelöltek tanulmányaik soránAz egyik legnagyobb tűzerővel rendelkező, mégis a legmozgékonyabb és a legpáncélozottabb harceszközt, a német Leopard 2 harckocsit ismerhetik meg a honvédtiszt-jelöltek tanulmányaik során — nyilatkozta Lippai Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (HHK) megbízott dékánja. Az NKE alapképzésében tanuló, harmadéves honvédtiszt-jelöltek bemutató tanórája után a dékán azt mondta, hogy az elmúlt években a Magyar Honvédségben jelentős haderőfejlesztés kezdődött, amelynek keretében sok új haditechnikai eszköz, köztük – az órán élőben tanulmányozott – Leopard 2 A4 típusú harckocsit szereztek be. A német gyártmányú harckocsi alaptípusa már harminc éves, de ezt folyamatosan korszerűsítik, a legújabb változatát, az A7-es típust pedig a következő hetekben kapja majd meg a Magyar Honvédség, amely még többet tud mechanikában, tűzerőben, páncélvédettségben, valamint a digitális rendszerben, amely a korszerű hadviselésben már elengedhetetlen. Lippai közölte, a harckocsi A4-es változata azt szolgálja, hogy fokozatos és minél egyszerűbb legyen az átállás a korábbi orosz T72-es harckocsikról, amelyek még teljesen más technológiai színvonalat képviseltek. Az A4-es típusból 12 darabot szerzett be a Magyar Honvédség, az A7-esből pedig 44 darabot rendeltek – tette hozzá a dékán. Gieszer Bence, az NKE HHK gyakorlati oktatója közölte, hogy a harckocsit igazán veszélyes fegyverré a benne lévő számítógép teszi, amely nagy mértékben megkönnyíti a célzást, a lövés pontossága 99 százalékos.
The post Megtette első tesztrepülését az amerikai légierő új nehézbombázója, a B-21 Raider appeared first on .
Csang Jo-hszia tábornok, Kína legfőbb nemzetvédelmi szervezete, a Központi Katonai Bizottság alelnöke a Pekingi Hsziangsan Fórum elnevezésű nemzetközi biztonságpolitikai eseményen tartott beszédében kijelentette, hogy Peking a „kölcsönös tisztelet, a békés egymás mellett élés és a mindenki számára előnyös együttműködés elve alapján” fejleszti a katonai kapcsolatokat Washingtonnal.
Csang elmondta, hogy óva int minden olyan lépéstől, amely Tajvan Kínától való bármilyen formában történő elszakítását célozza, mert a sziget Kína alapvető érdekeinek középpontjában áll. Hozzátette: a kínai hadsereg soha nem fogja megengedni az ilyen törekvéseket, és soha nem lesz elnéző velük szemben, mert az egy Kína elve a nemzetközi közösség egyetemes konszenzusa.
A tábornok kiemelte, hogy bizonyos országok folyamatosan viszályt szítanak a világban, beavatkozva más országok belügyeibe. „Saját érdekeik érdekében folyamatosan viszályt szítanak mindenfelé, ami számos geopolitikai problémát eredményez” – fogalmazott.
Csang az Oroszországgal való stratégiai együttműködés és koordináció elmélyítéséről is beszélt, és egy külön találkozón elmondta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek, hogy Kína kész együttműködni Oroszországgal a különböző biztonsági fenyegetésekre és kihívásokra való aktív reagálás érdekében. Csang után Sojgu is felszólalt a fórumon, ahol bírálta a nyugati országokat, mondván, hogy az Egyesült Államok „fáradhatatlanul dolgozik hegemóniájának fenntartásán”, és hogy egyre nagyobb az ellenállás „az új típusú nyugati gyarmatosítással” szemben. Sojgu szerint az Egyesült Államok katonai tevékenysége egyre fokozódik Ázsiában, és óvatosságát fejezte ki a Washington, Szöul és Tokió közötti rakétaindítási információk megosztásával kapcsolatban, amelynek célja „Kína és Oroszország elrettentése”. Az orosz védelmi miniszter azt is elmondta, hogy Moszkva hajlandó tárgyalásokat folytatni az ukrajnai válság konfliktus utáni rendezéséről és a nyugati országokkal való együttélésről „ha a feltételek megfelelőek”, de felszólította őket, hogy a párbeszéd érdekében hagyjanak fel a Moszkva szerint „destruktív politikával”.
A koronavírus-járvány miatt négy év után először megrendezett, keddig tartó háromnapos fórumot Csang nyitotta meg Li Sang-fu távollétében, aki eredetileg a fórum házigazdája lett volna, de két hete leváltották a védelmi miniszteri posztról.
Az eseményen több tucat ország katonai képviselői vesznek részt, köztük egy amerikai küldöttség is, amelyet Cynthia Carras, az amerikai védelmi minisztérium Kínáért, Tajvanért és Mongóliáért felelős főigazgatója vezet.
A kínai állami média jelentése szerint Csang a bizottság harmadik rangú tisztviselőjével, Ho Vej-donggal együtt kétoldalú megbeszéléseket is folytatott Laosz, Mongólia, Fehéroroszország, Kelet-Timor és Mianmar védelmi minisztereivel.
Amerikai-kínai csúcstalálkozó lesz a jövő héten San FranciscóbanJoe Biden amerikai elnök jövő héten személyesen tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel – jelentette be a Fehér Ház. Az elnöki hivatal közleménye szerint a két vezető megbeszélésének témái között szerepel majd a kétoldalú viszony értékelése, a kommunikációs csatornák fenntartásának fontossága, valamint regionális és globális ügyek.
„Építve a 2022 novemberében Bali szigetén tartott találkozóra a két vezető megvitatja majd, hogy az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság miként kezelheti felelősséggel a közöttük zajló versenyt, és tud együttműködni azokon a területeken, ahol érdekeik találkoznak” – fogalmaz a Fehér Ház szóvivője által aláírt közlemény.
Az Egyesült Államok és Kína viszonyát számos, az elmúlt egy évben történt geopolitikai fejlemény tette feszültebbé, ide tartozik az idén februárban az Egyesült Államok felett megsemmisített állítólagos kínai hírszerző léggömb, valamint Kína szélesedő kapcsolatai Oroszországgal, Iránnal és Észak-Koreával a folytatódó ukrajnai, és az októberben kezdődött közel-keleti fegyveres konfliktusok közepette.
Biden és Hszi a tervek szerint jövő szerdán folytat négyszemközti megbeszélést az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szombaton kezdődő San Franciscó-i csúcstalálkozójának keretében.
A Fehér Ház az elmúlt hónapokban többször kifejezte Biden szándékát arra, hogy ismét találkozzon a kínai elnökkel, és adminisztrációjának több tagja is Pekingben járt az elmúlt időszakban, hogy a szakpolitikai együttműködés kérdéseiről egyeztessen.
Észtország nem engedheti meg tajvani iroda megnyitásátAz észt média arról számolt be, hogy Kína észtországi nagykövete Kuo Hsziao-mej az észt-kínai parlamenti csoport elnökével, Toomas Kivimagival folytatott megbeszélésen arra figyelmeztetett, hogy elhagyja az országot, ha Tajvan képviseleti irodát nyit Észtországban. „Kína felszólítja az észt felet, hogy tartsa magát az „egy Kína” elvhez, tartózkodjon attól, hogy Tajvan bármilyen hivatalos szervezetet hozzon létre, és hatékonyan védje meg a kétoldalú kapcsolatok politikai alapjait” – mondta Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivő. Kína továbbra is saját területe részének tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező szigetet, és a pekingi vezetés rendszeresen hangot ad ellenkezésének a Tajvan függetlenségét támogató bármely lépést illetően. A tajvani külügyminisztérium a múlt héten közölte, hogy egyelőre tárgyalási szakaszban van az észtországi képviseleti iroda felállítása, és hogy a két fél még nem állapodott meg a kérdésben. Joseph Wu tajvani külügyminiszter a héten a három balti államban, Észtországban, Litvániában és Lettországban tesz látogatást, melyek közül Tajvan Lettországban és Litvániában már rendelkezik képviselettel.
The post Kína kész fejleszteni az Egyesült Államokkal való katonai kapcsolatait appeared first on .
Böröndi Gábor vezérezredes rámutatott, hogy élesben tesztelik a „békétől eltérő vezetési időszakot, például a szoros együttműködést a civil adminisztrációval”, ami azt jelenti, hogy az észak-keleti vármegyék főispánjai biztosítják a hadműveletekhez, a haderő mozgásokhoz szükséges szolgáltatásokat.
A Honvéd Vezérkar főnöke kiemelte, hogy a NATO szövetségi rendszerének tagjaként, „hazánknak kötelezettsége a keleti fenyegetésre való felkészülés és elrettentés, ezt gyakoroljuk most élesben”.
Böröndi elmondta, hogy a magyarországi többnemzeti harccsoport a Bakonyban állomásozik, abban török, olasz, amerikai és horvát katonák teljesítenek szolgálatot. Hozzátette: velük együttműködve zajlik a keletről jövő fenyegetésre történő felkészülés, az elrettentés a NATO részéről.
Szloszjár Balázs dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveletvezető és Irányító Központ központparancsnoka elmondta, hogy a mostani fázisban az alegységek felkészülnek a feladatok végrehajtására, a légierő műveleteket hajt végre. Jelezte, hogy vasárnap a szárazföldi erőket átmozgatják a keleti országrészbe, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékbe, a technikai eszközök és az emberek átcsoportosítását követően pedig járőrözési és kiképzési feladatokat hajtanak végre, együttműködve a NATO-erőkkel, továbbá Nyíregyházán magyar és olasz katonák ejtőernyős ugrásokat hajtanak végre.
Kérdésre elmondta: szeretnék azt elérni, hogy a Székesfehérváron települt Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság átvegye tőlük a csapatok vezetését, ami még soha nem történt meg Magyarország történetében, de a valóságban ez így működne.
Tiszaroff térségében hídátkelőhelyet üzemeltetnek a hídépítőkA Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezrede is részt vesz az országos hadgyakorlaton, katonáinak fő feladata a manővererők műszaki támogatása. Az alakulat hídépítő zászlóalja átcsoportosítást hajtott végre Tiszaroff térségébe, ahol a következő napokban hídátkelőhelyet rendez be és üzemeltet.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter múlt csütörtökön jelentette be, hogy a Magyar Honvédség Adaptive Hussars 23 elnevezéssel, a NATO-erők részvételével novemberben többnemzeti, országos hadgyakorlatot tart, amelyen az ország védelmi képességeit teszteli. A honvédelmi miniszter közlése szerint a következő hetekben a Magyar Honvédség katonai műveleteket hajt végre az ország több pontján, erősítve az együttműködését a civil közigazgatással.
Készen állnak a hadihajósokA hadihajós állomány készen áll a folyami átkelés biztosítására. A Magyar Honvédség II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred speciális darui segítségével vízre tették az Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred naszádjait, így a hadihajós állomány készen áll a folyami átkelés biztosítására a hadgyakorlaton.
Az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrednél trélerre helyezték a gyakorlatban részt vevő tűzszerész járőrhajókat, és elindult Budapestről Kiskörére a Csepel naszád is, mivel a Tiszán folyami átkelés biztosításában kap majd szerepet.
A légierő is felkészült a hadgyakorlatraA légierő is részt vesz a gyakorlaton: több repülőgép és helikopter települt át Pápára a szolnoki MH Kiss József 86. Helikopterdandártól. Két Zlin-242 típusú kiképző repülőgép, öt H145M többcélú katonai helikopter, illetve egy AS350-es helikopter települt át Pápára a szolnoki helikopterdandártól a hadgyakorlat előkészítő fázisában, hétfőn.
A háromfázisú Adaptive Hussars 23 gyakorlat legelső, előkészítő fázisával egybeesik a légierő vezetési rendszerének tesztelését szolgáló Kék Villám 4 gyakorlat. Utóbbi keretében a szolnoki forgószárnyas alakulat állománya az átcsoportosított eszközökkel járőr-, illetve felderítő feladatokat lát majd el a gyakorlat során.
Idézték Bali Tamás ezredest, aki kiemelte: a helikoptereknek, bár önállóan is képesek harcfeladatot végrehajtani, az ország teljes területét érintő gyakorlat későbbi fázisaiban alapvetően harctámogató szerepük lesz, elsősorban tűztámogatási, légi szállítási és légi felderítési funkciók révén, illetve vízi átkelés esetén annak zónáját is biztosítaniuk kell.
Az ezredes hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a hadsereg most először a civil szférával, a védelmi igazgatással együttműködve tevékenykedik majd, „hiszen Magyarország védelme közös feladat”.
Két szakasznyi török katona is csatlakozottA NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport (Forward Land Force Battlegroup – FLF BG HUN) részeként a közelmúltban a magyarországi felkészítéshez csatlakozott két szakasznyi török katona. A következő hetekben a robbanóanyag elleni védekezést, ellenőrző-áteresztő pont működtetését, táborőrzést és helikopter-leszállóhely biztosítását gyakorolják. A könnyű harcászati felszereléssel érkezett törökök először a harccsoport olasz, horvát és magyar katonáitól sajátítják el különböző harcászati eljárásokat az újmajori táborban.
A HM közleménye szerint az ország számos helyszínén november 2. és 26. között a fő- és mellékútvonalakon nagyobb katonai járműforgalomra kell számítani. A Magyar Honvédség kéri a járművezetőket, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai eszközöket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közlekedésben megszokottól. A zárt menetoszlopba nem hajthat be civil gépkocsi, ezért a biztonságos haladást kísérőjárművek biztosítják.
The post Böröndi: a Magyar Honvédség mozgásban van földön, vízen és levegőben appeared first on .
A szakadár Donyec-medencei terület „parlamentjének” képviselőjeként tevékenykedő férfi szerda reggel vesztette életét autórobbanás következtében. „A háborús bűnös Filiponenko, aki korábban az LNR terrorszervezet úgynevezett belügyminiszteri posztját is betöltötte, Luhanszkban lakott. A hóhér Filiponenko likvidálását a helyi ellenállási mozgalom képviselővel közösen hajtottuk végre” – írta a hírszerzés a közleményében. Hozzátették, hogy Filiponenko kínzótáborok szervezésében vett részt a luhanszki régió orosz megszállás alá került területein, ahol hadifoglyokat és civil túszokat egyaránt embertelen gyötrelmeknek vetettek alá, és a férfi személyesen is kínzott meg embereket. Az ukrán parlament közben újabb kilencven nappal, 2024. február 14-ig meghosszabbította a hadiállapotot és az általános mozgósítást Ukrajnában – közölte Jaroszlav Zseleznyak képviselő. Tájékoztatása szerint a két előterjesztést 329 és 322 képviselő támogatta, elfogadásukhoz legalább 226 szavazat volt szükséges. A képviselő arra emlékeztetett, hogy az orosz invázió kezdete óta a kijevi törvényhozás kilencedik alkalommal szavazta meg a hadiállapot meghosszabbítását.
Az ukrán energetikai minisztérium sajtószolgálata arról tájékoztatott, hogy az orosz erők az elmúlt hetekben hatvan alkalommal hajtottak végre támadásokat ukrajnai energetikai infrastrukturális létesítmények ellen különféle fegyverekkel. „Minden újabb támadás után megnő az igény új energetikai berendezések iránt, ezért fontos a partnerek segítsége az ukrán energiaszektornak” – hangsúlyozta a tárca. Herman Haluscsenko energetikai miniszter kiemelte, hogy a 2024-2025-ös fűtési szezon előtt végre kell hajtani a termelés nagyarányú decentralizálását. „A következő, 2024-2025-ös fűtési szezont több mint 300 megawatt összteljesítményű gázturbinákkal és generátorokkal szeretnék elkezdeni – idézte a minisztert az UNIAN ukrán hírügynökség.
Az Ukrajinszka Pravda hírportál helyi kormányzók közléseiből készült szerdai összeállításában kiemelte, hogy az elmúlt 24 órában lezajlott orosz tüzérségi támadások következtében Donyeck megyében három helyi lakos, a déli herszoni régióban pedig egy civil vesztette életét.
Az ukrán vezérkar szerdai helyzetjelentésében kiemelte, hogy előző nap 45 összecsapás volt az ukrán és az orosz erők között. A vezérkar legfrissebb összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége mintegy 780-nal 307 640-re nőtt, az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek között nyolc orosz harckocsit, 29 tüzérségi és két légvédelmi rendszert, valamint tíz drónt.
Ukrán védelmi tárca: újabb hadifogolytábort nyitnak UkrajnábanA fogságba ejtett orosz katonák nagy száma miatt a közeljövőben új hadifogolytábor nyílik Ukrajnában – számoltak be az „Élni akarok” elnevezésű, az ukrán védelmi minisztérium által indított projekt központjának munkatársai.
A kiadott közleményben hozzátették, hogy ezzel párhuzamosan egy másik tábor létesítésének előkészítése is zajlik.
„A hadifoglyok számának növekedése egyrészt a fronton kialakult helyzetnek, másrészt az orosz katonák alulmotiváltságának köszönhető, továbbá annak, hogy az orosz fél blokkolja a hadifogolycserét” – magyarázták, hangsúlyozva, hogy az új tábor körülményei megfelelnek majd a nemzetközi humanitárius jog minden követelményének.
Leszögezték, hogy a fogolytáborban az orosz katonák részére orvosi ellátást, napi háromszori étkezést biztosítanak, továbbá kapcsolatot tarthatnak rokonaikkal, és a Nemzetközi Vöröskereszt képviselői is folyamatosan kapcsolatba léphetnek velük. A fogolytábor mélyen a hátországban lesz, ahogy azt a genfi egyezmények előírják – tették hozzá, közelebbről azonban nem nevezték meg a létesítmény helyét.
„A hadifoglyok fogva tartása kizárólag a genfi egyezményekben meghatározott helyeken történik, mert az Oroszországi Föderációval ellentétben Ukrajna betartja a nemzetközi humanitárius normákat. Ezzel szemben az orosz fél közönséges börtönökben és fegyintézetekben tartja fogva az ukrán katonákat köztörvényes elítéltekkel együtt, olykor embertelen körülmények között, anélkül, hogy tiszteletben tartanák és valóban elismernék hadifogoly státuszukat” – áll az ukrán közleményben.
Orosz rakéta talált el egy külföldi civil hajót Odesszában, áldozatokAz orosz hadsereg rakétával eltalált egy libériai zászló alatt közlekedő polgári hajót, amikor az belépett a dél-ukrajnai Odessza kikötőjébe – közölte a déli ukrán erők műveleti parancsnoksága a Telegram közösségi oldalon. A közlemény szerint a rakétatámadás következtében a kereskedelmi hajó legénységének három Fülöp-szigeteki állampolgárságú tagja megsebesült, egyiküket kórházba szállították. Életét vesztette egy hajóirányító, egy másik kikötői dolgozó pedig megsebesült. A déli parancsnokság szerint a H-31 típusú lokátorromboló rakétát a Fekete-tenger felől, egy taktikai repülőgépről indították.
The post Orosz agresszió: Ukrán hírszerzők végeztek a luhanszki fegyveres erők volt parancsnokával appeared first on .
Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: mivel szükség van a gyanúsított pszichiátriai kezelésére, a nyomozási bíró elrendelte, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani; a letartóztatás az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2023. december 7-ig szól. A döntés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezett az ellen – jelezte a szóvivő.
A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a hatvanas éveiben járó férfi november 5-én hajnalban otthonában zavart állapotba került: egy késsel átment a szomszédba, ahol kalapáccsal kezdte ütni a bejárati ajtót. A lakók telefonon értesítették a férfi testvérét, aki a segélyhívón kért segítséget. A helyszínre érkező rendőrök erősítést kértek, majd bementek a családi ház udvarára. A férfi ekkor a teraszon állt, késsel és kalapáccsal a kezében, majd elkezdte leverni a lambériát.
A rendőrök többször felszólították az eszközök eldobására, erre a férfi vízzel leöntötte őket. Ezután a rendőrök háromszor is könnyfakasztó gázt alkalmaztak, de ezzel sem tudták elérni, hogy a férfi kijöjjön az ingatlanból és letegye a késeket, a piszkavasat és a kalapácsot.
Fél óra elteltével a férfi váratlanul kijött a házból, és az eszközökkel a kezében – a két kést a hegyével előre tartva – megindult a rendőrök felé.
A közleményben azt írták: az edelényi rendőrök végig szakszerűen és arányosan jártak el a fenyegetőző férfival szemben. Az egyikük többszöri felhívás után a szolgálati fegyverével előbb figyelmeztető lövést adott le a levegőbe, majd – mivel az elkövető tovább haladt felé – célzottan rálőtt a három méterre lévő férfira. A támadót a lábán érte a lövés, de továbbra is ment a rendőr felé, aki erre két újabb lövést adott le, ezúttal a férfi késeket tartó kezére. Ennek hatására az eszközök a földre hullottak.
A férfit a lőtt sebei ellenére csak testi kényszerrel lehetett megbilincselni – ismertette az ügyészség, megjegyezve, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, de veszélyes saját magára és a környezetére is, valamint tartani kell attól, hogy ha szabadlábon maradna, akkor újabb bűncselekményt követne el.
A nyomozó ügyészség ezért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, amit a Debreceni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelt.
Letartóztatták a rendőrökre légpuskával támadó nógrádi férfitElrendelte a bíróság annak a Nógrád megyei férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint légpuskával rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrökre. A közleményben felidézték: péntek este érkezett a rendőrségre a bejelentés, miszerint egy Nógrád vármegyei férfi azzal fenyegette a szomszédja családját, hogy megöli őket.
A gyanúsított a rendőröket szidalmazással fogadta, és azt kiabálta: „ha nem mentek el pár perc múlva, meg fogtok dögleni”. A rendőrök folytatták az intézkedést, erre a férfi a kezében tartott légpuskából lövést adott le feléjük. A lövedék az egyik rendőrt a mellkasán találta el, ő nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az elkövető később újra lőtt, azonban senkit nem talált el.
A férfit végül a Terrorelhárítási Központ időközben értesített munkatársai fogták el. A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elrendelte a támadó őrizetét, majd gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki nem tett vallomást. Az elkövető ellen korábban már indult büntetőeljárás és annak hatálya alatt újabb bűncselekményeket követett el, akkor is hivatalos személyekre támadt.
A főügyészség szerint a gyanúsított – aki 2023. június óta zaklatás miatt büntetőeljárás hatálya alatt áll – szabadlábra bocsátása esetén feltehetően további bűncselekményeket követne el, ezért indítványozták a letartóztatását, amit a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelt.
Elítéltek egy idős nőt, aki megszúrta az őt ellátó ápolónőtA Miskolci Járásbíróság egy év börtön fokozatú szabadságvesztésre ítélt egy idős nőt, aki a kórházban megszúrta az őt ellátó ápolónőt. A tájékoztatás szerint két évvel ezelőtt, május 13-án délután a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház traumatológiai osztályán kezelt, fekvőbeteg vádlotthoz vércukor-ellenőrzésre ment az ápolónő, akit – miután hátat fordított a betegnek – az idős nő minden előzmény nélkül egy nyolc centiméter pengehosszúságú késsel hátba szúrt. A sértett segítségkérésére kórházi dolgozók mentek be a kórterembe. Az ápolónőre – aki a szúrás következtében nyolc napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékosságot eredményező sérülést szenvedett – a késsel a derekában találtak rá – közölték.
Mint írták, a bíróság felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette miatt ítélte el a vádlottat, a szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztve. Ítélethozatalkor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott idős korát, büntetlen előéletét, a cselekmény elkövetése óta bekövetkezett jelentős időmúlást és a vádlott orvos-szakértő által megállapított kóros tudatzavarát, mely súlyos fokban korlátozta a cselekmény következményeinek felismerésében, míg súlyosító körülményt nem talált – olvasható a közleményben. Az ítélet nem jogerős, a vádlott és a védő három munkanapot tartottak fenn nyilatkozattételre.
The post Késsel, piszkavassal, légpuskával támadnak a rend őreire appeared first on .