You are here

Biztonságpolitika

1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek az OPSZ ünnepélyén

Biztonságpiac - Sun, 03/12/2023 - 05:35
Vácon ünnepelte meg az Országos Polgárőr Szövetség az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a polgárőröknek a közbiztonság érdekében nyújtott segítségét méltatva kiemelte, hogy már a jelenlétük is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat.

Az államtitkár elmondta, tavaly a polgárőrök és a rendőrök 44 ezer esetben vállaltak közös szolgálatot, 393 ezer órányi közös szolgálatot teljesítettek. A polgárőrök a települések közbiztonsági védelme mellett a határvédelemben is szerepet vállaltak 2022-ben nyolc hónap alatt összesen 13 ezer szolgálatban vettek részt, és segítették a határőrizet feladatait. Magyarországon az emberek 85 százaléka biztonságban érzi magát — ismertette Rétvári

A március 15-i ünnepre emlékezve rámutatott, amikor 1848-ban békésen győzött a forradalom, pontosan arra törekedtek, hogy Magyarország önállóan döntsön, a dinasztia semmilyen háborúba ne vigye az országot, az idegen katonákat vigyék el, a magyar katonákat ne vigyék külföldre. „Legyen béke, szabadság és egyetértés!, és most sem akarunk mást…”

 

The post 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékeztek az OPSZ ünnepélyén appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Az EU egy héten belül megegyezést vár Belgrád és Pristina között

Biztonságpiac - Sat, 03/11/2023 - 08:35
A szerb elnök és a koszovói miniszterelnök március 18-án az észak-macedóniai Ohridban ismét tárgyalóasztalhoz ül, az Európai Unió pedig azt reméli, hogy addigra meg tudnak állapodni a kapcsolat rendezéséről, és alá tudnak írni egy konkrét dokumentumot – jelentette a Koha Ditore című pristinai napilap.

Az újság Miroslav Lajcaknak, az Európai Unió Szerbia és Koszovó közötti párbeszédért felelős különmegbízottjának egy nappal korábbi nyilatkozatát idézte. A diplomata közölte, most nem a konkrét részletekről fognak tárgyalni, hanem azt akarják meghatározni, hogy a 11 pontból álló javaslat szakaszait milyen sorrendben, milyen módon fogják megvalósítani a felek.

Aleksandar Vucic szerb elnök és Albin Kurti koszovói miniszterelnök a legutóbb február végén találkozott Brüsszelben. Akkor Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője optimistán fogalmazott, és kijelentette: megegyezés született a két ország közötti kapcsolatok helyreállítását célzó, uniós javaslatra született megállapodásról.

Másnap azonban mind a szerb, mind a koszovói fél kevésbé egyértelmű megegyezésről beszélt. Albin Kurti közölte, ő aláírta volna a Belgrád és Pristina kapcsolatát rendező európai javaslatot, ám a szerb fél nem állt készen a megállapodásra, míg Vucic szerint nem is volt szó azonnali aláírásról, a javaslat pedig a jelenlegi formájában elfogadhatatlan Szerbia számára, mert tartalmaz egy szakaszt, amely szerint Belgrád nem akadályozhatja Pristina felvételét a nemzetközi szervezetekbe, Koszovó ENSZ-csatlakozása pedig elfogadhatatlan a szerbek számára. A szerb fél ugyanakkor üdvözölte, hogy a javaslat nem tartalmaz olyan pontot, amely arra vonatkozna, hogy Szerbiának el kell ismernie Koszovó függetlenségét.

A dokumentum szerint létre kell hozni egy szervet, amely a koszovói szerbek nagyobb önkormányzatiságát biztosítaná. Míg Szerbia szerint ez egyértelműen a Koszovói Szerb Önkormányzatok Közössége, amelyről tíz éve állapodott meg a két fél, Koszovó szerint a rendezési terv vonatkozó pontja nem a koszovói szerb önkormányzatok közösségének a létrehozását jelenti, mindössze egy szerb közösség megalakítását, amely csupán társadalmi és politikai szerepet töltene be. Lajcak szerint ennek a közösségnek nem kell új formát kitalálni, az Európában már létező tizenötféle megoldás közül fognak választani.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád továbbra is saját tartományának tartja a többségében albánok lakta déli területet. A két fél között 2013-ban kezdődtek meg a kapcsolat normalizálását célzó tárgyalások, de a megállapodásban foglaltak legfőbb pontjai mindeddig nem teljesültek. A kapcsolat rendezése mindkét fél európai integrációjának a kulcsa.

 

The post Az EU egy héten belül megegyezést vár Belgrád és Pristina között appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izraeli államfő: katasztrófával fenyeget a kormány igazságügyi törvénycsomagja

Biztonságpiac - Sat, 03/11/2023 - 07:35
Jichák Hercog izraeli államelnök felszólította a kormánykoalíciót, hogy hagyjon fel a jogrendet átalakító, szerinte katasztrófához vezető törvénycsomagjával és kezdjen konszenzusos tárgyalásokat az ellenzékkel.

Az államfő szerint a jelenleg tervezett törvénycsomag aláássa a demokráciát. Felszólított a javaslat azonnali elvetésére és az igazságszolgáltatás rendszerének konszenzusos, a kormánypártok és az ellenzék közötti megállapodásokon alapuló átalakítására. A nemzethez intézett beszédében Hercog kijelentette, hogy a koalíciónak az igazságszolgáltatás gyengítésére irányuló törekvése miatt kialakult nemzeti válság „katasztrófához” vezet.

„Az alkotmánybizottságban jelenleg tárgyalt jogszabálycsomagnak gyorsan el kell tűnnie” – mondta Hercog tőle szokatlanul kemény hangon a minden izraeli tévécsatornán közvetített beszédében.

„Helytelen, elnyomó, aláássa demokratikus alapjainkat. Ezért azonnal fel kell váltani egy másik, konszenzussal kidolgozott tervezettel” – hangsúlyozta. „Az ország, a koalíció és a kormány vezetőinek azt mondom: azon a ponton vagyunk, ahonnan nincs visszatérés. Ez a fennmaradásunk vagy megszűnésünk pillanata. A megegyezésen alapuló alkotmányozó pillanatot választjuk, amely éveken és nemzedékeken át növekedni és építeni fog bennünket vagy pedig alkotmányos, biztonsági, társadalmi és gazdasági szakadékba süllyedünk” – tette hozzá.

„A legfőbb érték a demokráciánk, a független, erős bírói kar, az emberi jogok megőrzése férfiak és nők számára, a kisebbségek hangsúlyozásával, legfőbb érték a különleges, gazdag izraeli mozaik fennmaradása, az igazságszolgáltatás sokszínűsége, hogy otthona legyen az ország minden állampolgárának, s legfőbb érték a hatalmi ágak közötti egészséges, stabil és tiszta kapcsolat” – emelte ki Hercog.

Hercog először foglalt állást nyíltan egy politikai tömb ellen, s az izraeli parlament, a kneszet ellenzéki pártjaihoz hasonlóan ellenezte a kormány törvényjavaslatait. Az államfő bejelentette, hogy a két szemben álló politikai oldal képviselőivel folytatott megbeszélésein sikerült kialakítania egyezséghez közelítő álláspontokat a vitatott kérdések többségében. Ezeket a törvényi kereteket kell a kneszet alkotmányjogi, jogi és igazságügyi bizottsága elé terjeszteni, miután elvetik a kormány jelenlegi javaslatait.

Benjámin Netanjahu miniszterelnök római tartózkodásán üdvözölte a beszédet, a közös pontok megtalálására irányuló „minden kezdeményezést”, beleértve Hercog javaslatait is.

 

The post Izraeli államfő: katasztrófával fenyeget a kormány igazságügyi törvénycsomagja appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Uniós biztos: 330 ezer bevándorló lépett be jogosulatlanul az EU-területére

Biztonságpiac - Sat, 03/11/2023 - 06:35
Az Európai Unióba érkező menekültek mintegy 99 százaléka legálisan lép be az unió területére, évente mintegy hárommillióan kapják meg a tartózkodási vagy letelepedési engedélyt, illetve hétszázezren kapnak állampolgárságot valamelyik uniós tagállamban – közölte Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos.

Felhívta a figyelmet, hogy ugyanakkor tavaly jelentősen megemelkedett az illegális bevándorlók száma, körülbelül 330 ezer bevándorló lépett be jogosulatlanul az EU-területére. Hozzátette, hogy tavaly majdnem egymillióan adtak be menedékkérelmet, ami azt jelzi, hogy nagyon magas a tagállamok közötti másodlagos migráció szintje.

„Ezeknek a menedékkérelmeknek a húsz százalékát olyan emberek adták be, akik vízummentesen érkeztek ide. Az EU-ba vízummentesen beutazó, harmadik országokból származó 200 ezer állampolgár jön és nyújt be menedékjog iránti kérelmet. Ez a rendszerrel való visszaélés” – hangsúlyozta.

Johansson úgy véli, itt az ideje, hogy a tagállamok és az Európai Bizottság vitát indítson a vízumfelfüggesztési mechanizmus felülvizsgálatának előkészítése érdekében. „Ez eltarthat egy ideig, mert nem lesz túl könnyű folyamat, de ezt a fontos munkát mihamarabb el kell kezdeni” – jelentette ki.

A biztos elmondta továbbá, hogy jövő héten a bizottság az európai integrált határigazgatásra vonatkozó stratégiát, valamint az illegális bevándorlók visszatérésének hatékony működésével kapcsolatos ajánlást fog előterjeszteni. Hangsúlyozta, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) visszatelepítési szolgáltatásait csak nagyon kevés olyan tagállam veszi igénybe, pedig erre nagyobb szükség lenne. Reményét fejezte ki hogy a Schengeni Információs Rendszer második generációja (SIS II), amely két napja kezdte meg működését, meg fogja könnyíteni a visszatérések felgyorsítását.

Bejelentette, hogy a jövő héten Szerbiába utazik, hogy meglátogassa a szerb-magyar határ között állomásozó Frontex-csapatokat. Az új menekültügyi paktummal kapcsolatban azt mondta, hogy a csütörtöki tanácsülésen az összes tagállam elkötelezte magát amellett, hogy a dossziét mihamarább véglegesítsék.

 

The post Uniós biztos: 330 ezer bevándorló lépett be jogosulatlanul az EU-területére appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

NATO-főtitkár: itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a ratifikációs folyamatot

Biztonságpiac - Sat, 03/11/2023 - 05:35
Finnország és Svédország példátlan lépéseket tett Törökország jogos biztonsági aggályainak kezelésére, ezért itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a két ország NATO-tagságához vezető ratifikációs folyamatot – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben.

Stoltenberg meghívására Finnország, Svédország és Törökország képviselői megbeszélést tartottak a NATO székházában Ankara biztonsági aggályainak kezelésére a két észak-európai ország csatlakozásáról szóló dokumentum ratifikációja érdekében.

A NATO-főtitkár a tárgyalások után újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta: mindhárom ország üdvözölte a megbeszélések során elért jelentős előrelépést, és egyetértett abban, hogy Finnország és Svédország csatlakozásának gyors ratifikálása mindenkinek az érdeke. Tagságuk megerősíti a szövetséget – mondta.

„Mind a harminc szövetséges tagország aláírta Finnország és Svédország csatlakozási jegyzőkönyvét. Itt az ideje a ratifikációs folyamat befejezésének” – fogalmazott.

A tárgyaló felek elismerték, hogy a svéd kormány által csütörtökön bemutatott terrorellenes jogszabály szigorítása kezelheti Ankara azon aggályát, mely szerint Stockholm nem lép fel kellőképpen a terrorszervezetekkel szemben. Kérdésre válaszolva Stoltenberg elképzelhetetlennek nevezte, hogy bármilyen katonai fenyegetés történhessen Finnország és Svédország ellen a NATO reagálása nélkül.

Tájékoztatása szerint Svédország, Finnország és Törökország folytatja a két észak-európai ország NATO-tagságáról szóló tárgyalásokat. Az országok megállapodtak abban, hogy a NATO júliusban tervezett, vilniusi csúcstalálkozója előtt ismét találkoznak.

 

The post NATO-főtitkár: itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a ratifikációs folyamatot appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Hogyan rendszerezzünk a nappaliban?

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 23:51

Mindennek megvan a maga helye?

Akár egy egész élet is kevés arra, hogy minden tökéletesen szervezett és rendezett legyen — de ez jól is van így. Ettől függetlenül fontos időt szakítani arra, hogy a környezetben, ahol élünk, ne uralkodjon el (teljesen) a káosz. A nappali az otthonunk egyik legfontosabb szobája, ahol a moziestek, szülinapi zsúrok, csevegős borozások, baráti meccsnézések (és egyebek) zajlanak, ez az állandó nyüzsgés remek, de valami olyasmi, ami lássuk be, rumlival jár. Ezt felszámolni lehetetlen, és szomorú küldetés is lenne, de valamelyest kordában kell tartani. Az egyik ismert formája a teljes fejetlenség felszámolásának, a szekrénysor használata. De milyen további eszközeink vannak a nappali rendszerezésére?

Legyen könnyebb a rendrakás!

Az egyik legjobb módszer, ha nem engedjük elharapózni a helyzetet, ha pedig mégis megtörténik, kellő felkészültséggel gyorsan felszámolható. A szekrénysor roppant praktikus, a titka pedig abban rejlik, hogy nem csak egyszerűen tárolásra, de tárolók tárolására is alkalmas. Így például a vendégségbe jövő gyerekeknek bármikor előkaphatjuk a kosarakban és dobozokban tárolt építőkockákat, és az 5000 darabos puzzle-t is. A játék végeztével pedig csak vissza kell csomagolni a portékát, és máris minden a legnagyobb rendben. Ezzel pedig eljutottunk az egyik leghasznosabb kiegészítőig, ami nem más, mint a kosár. Jegyezzük meg, kosarakból sosem elég, ha egyszer kipróbáltuk, úgy leszünk majd velük, mint Gombóc Artúr a csokoládéval.

Csoportosítás és könnyebb átláthatóság

Ez a tanács nem való mindenkinek, viszont vannak, akiknek egészen új színt hozhat a hétköznapokba. A rendszerezés ezen fajtája valóban némileg merev, de kétségtelenül könnyen követhető, átlátható és jól kezelhető. Ha csoportokba rendezzük a tárgyainkat, jóval könnyebb lesz visszatenni őket a helyükre, ugyebár. Egy komolyabb szekrénysor teret ad mindennek: játékot a játékokhoz, porcelánokat a porcelánokhoz, bakelit lemezeket a bakelitekhez. A klasszikus megoldás persze némileg felfrissíthető, a könyvespolcra életet csempészhetünk egy fotóval, a kaktuszok között jól mutathat egy nyaraláskor vásárolt sombrero. A szabályokat mi határozzuk meg, csak ügyeljünk arra, hogy tudjuk őket követni!

 

The post Hogyan rendszerezzünk a nappaliban? appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Verekedő, lövöldöző vagyonőrök ellen emelt vádat az ügyészség

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 16:35
Két verekedő, lövöldöző vagyonőr ellen emelt vádat a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség – tudatta a Fővárosi Főügyészség.

A vádirat szerint a vádlottak egy harmadik társukkal együtt – aki azóta elhunyt – egy VII. kerületi szórakozóhelyen vagyonőrként dolgoztak. 2021. október 31-én hajnalban a vádlottak harmadik társa szóváltásba keveredett egy férfival, akit ököllel megütött. Egyik társa elővett egy valódinak látszó fegyvert, és azt a bántalmazott férfi feje felett egyszer elsütötte, majd fenyegetően ráfogta.

Ekkor a megtámadott férfi segítségére kelt a sértett, aki a vádlottak harmadik társát lefogta, hogy a további bántalmazást megakadályozza. A támadó azonban kiszabadult a fogásból, megfordult, megrúgta a sértettet, a fegyveres vádlott pedig ráfogta a pisztolyt és egyszer az ő irányába is elsütötte.

A sértett ezután a falhoz hátrált, kezét felemelte, jelezve, hogy nem kíván tettlegességben részt venni. Ennek ellenére két támadó is többször, ököllel megütötte, emiatt eltört az orra.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt emelt vádat, s mindkét vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott – közölte a főügyészség.

 

The post Verekedő, lövöldöző vagyonőrök ellen emelt vádat az ügyészség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Szabotázs a tenger alatt: A német védelmi miniszter türelemre int

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 12:10
Be kell várni az Északi Áramlat orosz földgázvezeték-rendszernél történt robbantások ügyében végzett hivatalos vizsgálatok eredményét – mondta a német védelmi miniszter az esetről megjelent sajtóértesülések kapcsán.

Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva kiemelte, hogy elhamarkodott döntést hozna, aki csupán sajtóértesülések alapján vonna le következtetéseket az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő vezetékrendszer elleni szabotázsakcióból.

Mint mondta, nagy érdeklődéssel olvassa a médiajelentéseket, de bevárja, hogy a hivatalos vizsgálati eredmények alapján mi igazolódik be belőlük, ezért nem is foglalkozik olyan „hipotetikus” kérdésekkel, hogy az eset miként befolyásolhatja a német kormány és az orosz támadás ellen védekező Ukrajna viszonyát.

A Balti-tenger mélyén futó vezetékrendszer elleni robbantások Ukrajnába vezető nyomairól szóló értesülésekkel kapcsolatban rámutatott: az ilyen leleplezésekről kiderülhet, hogy valójában úgynevezett hamis zászlós művelet történt, vagyis az elkövetők szándékosan hagynak maguk után az ellenfélre, az Északi Áramlat esetében Ukrajnára mutató jeleket. Erről a lehetőségről az ügyről szóló sajtójelentésekben is lehet olvasni – tette hozzá a miniszter.

Két német közszolgálati médiatársaság, az ARD és a Südwestrundfunk (SWR) a Die Zeit című hetilap keddi közös beszámolója szerint a hírszerzési információk azt mutatják, hogy a robbantásokat egy hat emberből álló egység hajtotta végre, akik egy Lengyelországban bejegyzett ukrán tulajdonú cég nevében bérelt hajóval közelítették meg a helyszínt a németországi Rostock kikötőjéből. A hajó kapitányából, két búvárból, két búvárasszisztensből és egy orvosból álló egység tagjainak állampolgársága ismeretlen, mert hamisított útleveleket használtak. Azt sem tudni, hogy ki adott megbízást a robbantásokra.

A The New York Times című amerikai lap szerdán ugyancsak hírszerzési forrásokra hivatkozva szintén arról írt, hogy egy ukránbarát csoport hajtotta végre az akciót.

A vezetékrendszer két vezetékpárból – Északi Áramlat-1, Északi Áramlat-2 – áll, mindkettő évi 55 milliárd köbméter gáz továbbítására alkalmas. A négy vezetékből három rongálódott meg a 2022 szeptemberének végén elkövetett robbantásokban. Néhány nappal később, október 3-án a Gazprom orosz állami energetikai társaság közölte, hogy „technikai szempontból lehetséges” a szállítás megindítása az Északi Áramlat-2 B jelű vezetékszálán, és már csupán egy hivatalos német hatósági megerősítés szükséges ahhoz, hogy ez a lehetőség megvalósuljon. A német kormány elutasította az orosz kezdeményezést.

Az Északi Áramlat-1 2012 óta működött, az Északi Áramlat-2 kiépítését 2021-ben fejezték be, és el is indították az üzembe helyezést célzó hivatalos németországi eljárást, amelyet a szövetségi kormány 2022. február 22-én felfüggesztett, válaszul arra, hogy Moszkva a nemzetközi jog előírásaival ellentétben elismerte a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét.

Moszkva ezért csak az Északi Áramlat-1-en szállított földgázt, amelynek mennyiségét az Ukrajna ellen indított háborújának februári kezdete óta jelentősen csökkentett, majd augusztusban, a robbantások előtt pár héttel teljesen leállította a szállítást, annak ellenére, hogy a háború miatt Oroszországgal szemben bevezetett európai uniós büntetőintézkedések nem érintik a földgázkereskedelmet. Így 2022 szeptembere volt az első hónap az oroszországi import kezdete, 1972 óta, amikor nem érkezett Németországba földgáz közvetlenül Oroszországból.

A kormányzati adatok szerint a teljes németországi földgázfelhasználás 55 százalékát kitevő orosz import kiesését sikerül ellensúlyozni új beszerzési források bevonásával és a földgázszállítási infrastruktúra bővítésével. Az első számú importpartner – azaz Oroszország – helyére Norvégia lépett, és felépítették a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas első három tengeri terminált. Németország így néhány hónap alatt függetlenné vált az orosz földgáztól.

Az ukrán védelmi miniszter tagadta, hogy Ukrajnának köze lenne az orosz gázvezetékek elleni szabotázshoz
Olekszij Reznyikov védelmi miniszter tagadta, hogy ukrán hivatalos szervek részt vettek volna az Északi Áramlat gázvezetékek ellen tavaly ősszel a Balti-tengeren elkövetett robbantásos szabotázsakcióban. „Számomra ez egy elég furcsa történet, semmi közünk hozzá. Úgy gondolom, hogy az illetékes hatóságok által lefolytatott hatósági vizsgálat majd minden részletet feltár. Ez bizonyos értelemben elismerés lenne különleges alakulatainknak, de ez nem a mi tevékenységünk” — mondta az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint a tárcavezető.

 

The post Szabotázs a tenger alatt: A német védelmi miniszter türelemre int appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Izraelben útelzárásokkal folytatódtak a jogrend tervezett átalakítása elleni tüntetések

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 08:35

Izraelben útelzárásokkal folytatódtak csütörtökön a jogrend tervezett átalakítása elleni tüntetések — a ynet.

A demonstrálók blokkolták a Ben Gurion repülőtérre vezető forgalmat Benjámin Netanjahu miniszterelnök római útjának megakadályozása érdekében. Folyamatosan dudáló járművek tucatjai haladtak csigalassúsággal a légikikötő bejárata közelében az útzár miatt. A rendőrség közlekedési bírságokkal sújtotta a demonstrálókat. A tüntetők még a terminálok közötti utakon is akadályozták a forgalmat.

A lap értesülése szerint emiatt Netanjahu helikopterrel érkezett Jeruzsálemből a repülőtérre, és késve indították a gépét. Még indulása előtt találkozott volna Jeruzsálemben Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel, de erre sem ott tudtak sort keríteni, hanem egy repülőtér melletti épületben. A találkozón jelen volt Joáv Galant izraeli védelmi miniszter is. „Az Egyesült Államoknak és Izraelnek közös programja van: megakadályozni Iránt abban, hogy atomfegyver birtokába jusson és megvédeni a régió biztonságát” — mondta a megbeszélések elején Netanjahu.

Több ezer tüntető Tel-Aviv központjában is lezárt több főutat, és a rendőrség minden erőfeszítése ellenére mindkét irányban le tudták zárni az ország legfontosabb közútját, az Ajalon autópályát. A rendőrség lovas alakulattal és vízágyúval próbálta helyreállítani a rendet. Tiltakozó útlezárás volt sok vidéki városban is. A tüntetők ezúttal tengeri demonstrációt is szerveztek, a ynet beszámolója szerint több tucatnyi hajó blokkolta a haifai kikötő be- és kijáratait.

Az igazságügyi rendszer átalakítása ellen tiltakozók először a múlt héten tartottak „rendbontó napot”: már akkor is útelzárásokkal és a közrend megsértésével próbálták elérni, hogy a kormány ne szavaztassa meg a parlamentben az igazságügyi rendszert átalakító törvényeket. Ezek az új jogszabályok a jogásztársadalom szinte egyöntetű véleménye szerint gyengítenék az igazságszolgáltatás politikusokat ellenőrző szerepét, és leépítenék a fékek és ellensúlyok rendszerét.

Netanjahu ezzel szemben azt állítja, hogy a módosításoknak köszönhetően helyreállna a hatalmi ágak egyensúlya, amely jelenleg az igazságszolgáltatás irányába billen el.

 

The post Izraelben útelzárásokkal folytatódtak a jogrend tervezett átalakítása elleni tüntetések appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Három évet kapott a zsaroló betegápoló

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 07:35
Három év börtönbüntetésre ítélt a Komlói Járásbíróság egy betegápolót, aki zsarolni próbálta megbízóját – közölte a Pécsi Törvényszék.

A bíróság azt írta: a betegápoló-gondozó végzettségű nőt 2021 szeptemberében bízta meg a sértett azzal, hogy segítsen gondoskodni idős, beteg anyósáról. Mivel a sértettnek különös lelki és fizikai terhet jelentett anyósa gondozása, az ápoló azt hazudta neki, hogy egy ismerőse által készített gyógyszerrel meg tudja gyorsítani az idős asszony halálát. A szert 2021 októberének közepétől el is kezdték adagolni a sértett anyósának. (Az MTI közleménye szerint: „kezdték”, azaz a megzsarolt sértett is adagolta a „gyógyszert”. A -szerk- megj.)

Az idős asszonyt előbb hasmenés gyötörte, majd ágynak dőlt és az adagolás megkezdése után tíz napon belül – a halál természetes bekövetkeztével – meghalt.

Az ápoló a megbízójával folytatott beszélgetéseiről a szer adagolása előtt és alatt is titokban hangfelvételeket készített, majd azzal zsarolta meg őt, hogy ha nem fizet neki hárommillió forintot, akkor nyilvánosságra hozza a hanganyagot. A sértett a fenyegetés hatására még aznap feljelentést tett a rendőrségen.

A Komlói Járásbíróság a vádlottat zsarolás kísérlete miatt három év börtönre ítélte, és végleg eltiltotta a betegápolói, illetve beteggondozói foglalkozástól. A nő a kiszabott szabadságvesztés kétharmada, de legkevesebb három hónap letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügyész tudomásul vette a két nappal ezelőtti ítéletet, a vádlott és védője fellebbezést jelentett be az ellen, így a döntés nem jogerős.

 

The post Három évet kapott a zsaroló betegápoló appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

AirPowerNews 120. (2023.márc.)

Air Power Blog - Fri, 03/10/2023 - 07:26

Az elmúlt hetekben ismét szokatlan, illetve új katonai légijárművek fordultak meg felettünk és cselekedett személyzetük látványos dolgokat. Nemcsak a lőtéren :-) A márciusi hírbejegyzés képe ezért a Neptune Strike 23-1-ről származik, rajta a Brit Királyi Légierő Kayak 31 hívójelű Voyager KC2 (Airbus 330 MRTT) tankerje, amint a USS Bush két Super Hornetjét itatja, két olasz Harrier a Cavour hordozóról pedig várakozik a sorára.

Zord


Categories: Biztonságpolitika

A korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészek letartóztatást kezdeményezte az ügyészség

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 06:35
Tizenhat határrendész letartóztatását, továbbá egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelését kezdeményezte a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség azokkal a gyanúsítottakkal szemben, akiket minősített vesztegetés gyanújával vettek őrizetbe az ártándi határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően.

A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.

Az elkövetők között tiszti rendfokozatú nincs, a legmagasabb beosztású határrendész az átkelőhelyeken szolgálatot ellátó szolgálatirányító parancsnok és átkelőhely-ügyeletes volt.

A két-két szolgálatirányító parancsnok, illetve átkelőhely-ügyeletes közvetlenül nem fogadott el jogtalan előnyt, alárendeltjeiket a bűncselekmények elkövetésében azzal segítették, hogy kívánságuknak megfelelően olyan sávokra osztották be, ahol nagyobb esély volt a vesztegetési pénzek megszerzésére. Továbbá elöljárói kötelességüket megszegve a tudomásukkal zajló korrupcióról nem tettek jelentést, azzal szemben nem léptek fel, s ezért cserébe kaptak a vesztegetési pénzből.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvisszaszerzési Hivatala az ügyészség felkérésére több mint 190 millió forint értékben biztosított vagyontárgyakat. A nyomozással párhuzamosan folytatott vagyonvisszaszerzési eljárás keretében a gyanúsítottaktól hat gépkocsit, egy nagyobb értékű luxus órát, valamint nagy mennyiségű készpénzt és kriptovalutát foglaltak le, továbbá négy ingatlan zár alá vételéről döntöttek. A 18 gyanúsítottól közel 57 millió forint készpénzt foglaltak le, amelynek felét külföldi devizákban, döntően euróban tartották – ismertette a főügyészség.

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt nyomoz, és 17 határrendész, illetve egy civil őrizetét rendelte el, a gyanúsítotti kihallgatások folyamatban vannak – közölték. A kényszerintézkedésekről a Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa pénteken dönt – írták.

Kedden mintegy háromszáz rendőr és ügyész hajtotta végre az akciót az ártándi magyar-román közúti határátkelőhelyen, amelyről aznap este a KNYF azt közölte: a bűnügyi akcióban a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala, a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Hajdú-Bihar, a Szabolcs-Szatmár-Bereg és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi és közterületi támogató alosztályai vettek részt.

 

The post A korrupcióval gyanúsított ártándi határrendészek letartóztatást kezdeményezte az ügyészség appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrán szárazföldi erők parancsnoka: Bahmut megtartása egyre fontosabb

Biztonságpiac - Fri, 03/10/2023 - 05:35
Egyre fontosabb, hogy az ukrán védők megtartsák Bahmut városát a donyecki régióban – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka.

„A város védelmének minden egyes napja lehetővé teszi számunkra, hogy időt nyerjünk a tartalékosok felkészítésére, és felkészüljünk a jövőbeli támadó hadműveletekre. Ezzel egyidejűleg a csatákban az ellenség elveszíti a legfelkészültebb és leginkább harcra kész csapatainak egy részét, beleértve a Wagner zsoldoscsoport rohamosztagait” – magyarázta a parancsnok. Hangsúlyozta: „a kitartó ellenállás minden egyes napja értékes időt ad a védőknek, hogy csökkentsék az orosz megszállók támadó erejét”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden arra figyelmeztetett, hogy Bahmut elfoglalása megnyitja az utat Oroszország előtt a donyecki régió más települései felé, ezért védik az ukrán erők továbbra is a várost. Azt azonban nem szabad megengedni, hogy az orosz csapatok bekerítsék őket.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője arról adott hírt, hogy reggel az orosz erők ismét tüzérséggel támadták a dél-ukrajnai Herszon városát. A megyei kormányzói hivatal ehhez még hozzáfűzte, hogy egy lövedék eltalálta a közösségi közlekedés egyik megállóját, aminek következtében két ember meghalt. A repeszek egy üzlethelyiségbe is becsapódtak, ahol emiatt egy nő vesztette életét.

A csütörtökre virradóan Ukrajnát ért újabb nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadást Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter „szokásos orosz barbárságnak” nevezte, amelynek „nem volt katonai célja”. „Az éjszaka folyamán Oroszország hatalmas rakéta- és dróncsapást hajtott végre Ukrajna ellen, amely emberéleteket követelt és károkat okozott a polgári infrastruktúrában. Nem volt katonai célpontja, ez csak az oroszok barbársága volt” – fogalmazott a tárcavezető. Biztosított afelől, hogy eljön a nap, amikor Putyint és környezetét törvényszék elé állítják.

Ukrajnai háború – Hamis légiriadó volt Moszkva megyében
Moszkva megye több tévé- és rádióadóján hangzott el szándékosan hamis légiriadó-figyelmeztetés, a rendkívüli helyzetek minisztériuma szerint ez szerverek feltörése miatt történt. Hasonló figyelmeztetések hangzottak el a nap folyamán Voronyezs megyében. A tárca szerint február utolsó napján hasonló hamis légiriadó volt az Urálban és a Krímben, valamint a moszkvai és a voronyezsi régióban. Február 22-én Kazanyban, Belgorodban, Ufában, Moszkva megyében, Novoszibirszkben volt hasonló incidens. Az elmúlt hetekben Tulában, Krasznodarban, Kazanyban, Leningrád megyében, Szaratovban , Jekatyerinburgan fordult elő hasonló eset. A Gazprom-Media egy alholdingjának sajtószolgálata az RBK gazdasági lapnak azt állította, hogy a hackelés a műholdas szolgáltató infrastruktúrájában történt.

 

The post Ukrán szárazföldi erők parancsnoka: Bahmut megtartása egyre fontosabb appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Brüsszeli terrortámadás veszélyére figyelmeztetett az USA nagykövetsége

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 16:35
Brüsszelben tervezett terrortámadás elkövetésére figyelmeztetett internetes oldalán az Egyesült Államok belgiumi nagykövetsége. A belga szövetségi rendőrség tájékoztatása szerint „minden rendőri szolgálat riadókészültségben van”.

Az amerikai nagykövetség a honlapján közzétett üzenetben azt írta: a belga rendőrség fokozta a biztonsági intézkedéseket a brüsszeli metróban március 8-án elkövetni tervezett lehetséges terrortámadásról szóló bejelentés miatt.

Az amerikai nagykövetség óvatosságra és körültekintésre szólított fel a Brüsszelben és környékén tervezett utazásokra vonatkozóan. Ajánlották továbbá, hogy aki teheti, kerülje a tömeget, figyeljen a környezetére, tájékozódjon a médiából, és kövesse a weboldalt a friss információk megszerzése érdekében.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap arról számolt be, hogy az Európai Bizottság kedden kora este két, orosz nyelven írt elektronikus levelet kapott lehetséges terrortámadás elkövetéséről. Az intézmény illetékesei jelentették az esetet a rendőrségnek.

A Le Soir című belga napilap úgy tudja, egy ismeretlen az elmúlt hetekben kétszer is felvette a kapcsolatot az uniós bizottsággal. A február 16-án küldött első e-mail nem tartalmazott fenyegetést, a március 3-án küldött üzenetben azonban az EU-tagországok területén tervezett sorozatos terrortámadások elkövetésére figyelmeztettek, mivel – mint írták – „az EU folytatja agresszív politikáját”. A cikk szerint a kedd este érkezett e-mail konkrét terrortámadás elkövetését jelentette be, amely szerint „március 8-án felrobbantják a brüsszeli metrót az Yser és Rogier állomások között”.

A belga szövetségi rendőrség azt közölte, hogy komolyan vették a bejelentést és az abban említett fenyegetést, ezért szigorúan ellenőrizték a brüsszeli tömegközlekedést, de egyelőre semmi gyanúsat nem találtak. Közölték: fokozzák az éberséget, „minden rendőri szolgálat riadókészültségben van”. A brüsszeli ügyészség vizsgálatot indított a bombafenyegetés bejelentőjének azonosítására – tették hozzá.

A belga nemzeti válságközpont megerősítette, hogy a terrorfenyegetéseket elemző belga központ (OCAM) „valószínűtlennek” minősítette a fenyegetést, és azt írta: jelenleg nincs szükség további intézkedésekre. A négyfokozatú terrorfenyegetettségi skálán a fenyegetettségi szintet a második fokozaton tartották, ami „közepes” fenyegetésnek felel meg – tették hozzá.

 

The post Brüsszeli terrortámadás veszélyére figyelmeztetett az USA nagykövetsége appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Túlterhelés, mint támadási módszer

Biztonságpolitika.hu - Thu, 03/09/2023 - 16:06

Az internet és az infokommunikációs eszközök (IKT) elterjedésével, ma már szinte minden számítógépeken és az ezeket összekapcsoló hálózatokon keresztül működik. A társadalom is egyre inkább támaszkodik és használja ezeket a technológiákat, mivel használatuk napjainkban megkerülhetetlenné vált. A globális internet és világhálózat kialakulásával és elterjedésével összhangban egyre több kiberbűnözői csoport és terrorista csoport jelent meg a kibertérben. Ezek a csoportok a kiberteret egyfajta fegyverként alkalmazzák céljuk elérése érdekében. A kiberbűnözői csoportok elsődleges célja általában a vagyonszerzés vagy az anyagi kár okozása. A terrorista csoportok vonatkozásában a toborzás, támogatók szerzése, propaganda, eszme terjesztése, valamint a figyelemfelkeltés, más néven a soft tevékenységek a jellemzőek. A technológia dinamikus és permanens fejlődésével a különböző támadási módszerek is egyre szofisztikáltabbá, fejlettebbé váltak. Az új támadási módszerek ellen a védekezés igen nehézkes, a támadás felelősét (kombattáns) pedig szinte lehetetlen azonosítani, megnevezni. Cikkemben egy speciális támadási formát, a szolgáltatásmegtagadással járó túlterheléses támadást (Denial of Service) és annak fajtáit szeretném ismertetni.

A túlterheléses támadás meghatározása

A számítógépeken keresztül elkövetett bűnözés egyidősnek tekinthető a számítógépek megjelenésével, azonban a bűnözés felerősödését a gépek hálózatba történő kapcsolása jelentette. Ezeknek a hálózatba kapcsolt informatikai rendszereknek a sebezhetősége ennek következtében jelentős mértékben megnőtt, mivel a támadónak már nem szükséges fizikailag megközelíteni a célpontot, hanem elegendő a hálózatban fellelhető sérülékenységeket, biztonsági réseket kihasználnia. Ilyen veszélyforrást jelenthet egy hibásan megírt alkalmazás, mely esetben a hiányosságokat kihasználva átvehető a rendszer felett az irányítás vagy működésképtelenné tehető az adott rendszer. Ezen rendszerek ellen számos támadási forma sikeresen alkalmazható (például: malwarek). Mivel az informatikai rendszerek kapacitása nem végtelen, ezért az egyik legelterjedtebb támadási módszernek számít a túlterheléses támadás (Denial of Service). A szolgáltatásmegtagadással járó támadásról 1990-es évek óta beszélhetünk, mely ellen univerzális értelemben vett védelem a mai napig nem alakult ki, ezért napjainkban is előszeretettel alkalmazott támadási forma. A támadás lényege, hogy a támadó egy darab számítógép segítségével a célrendszer számára annyi kérést, csomagot küld, hogy azt az adott rendszer már nem tudja kiszolgálni, ezért a szolgáltatás működésképtelenné válik. Felhasználói szemszögből működésképtelennek tekinthető egy rendszer, ha válaszideje meghaladja a felhasználó tűréshatárának maximumát, így nem is szükséges teljesen működésképtelenné tenni azt.

A támadók később felismerték, hogy a támadás egyetlen számítógéppel történő kivitelezése több időt és energiát vesz igénybe, ezért megjelent a túlterheléses támadáson belül az elosztott túlterheléses támadás (Distributed Denial of Service). Ezen támadási forma esetében a támadó már nem egy, hanem több számítógépet (zombigép) alkalmaz a támadás kivitelezésére, mely következtében gyorsabban, kevesebb ráfordított energiával képes elérni a kívánt eredményt. Egy DDoS támadás sikeres végrehajtásához 2 dolog szükséges: a célpontnál nagyobb erőforrásokkal rendelkezzen a támadó, valamint a célpont valamely sérülékenységét sikeresen ki tudja használni. Egy DDoS támadás során a komolyabb támadóerő és a nehezebb kivédés érdekében a támadók sok esetben botneteket használnak. A botnetek főbb jellemzője, hogy számtalan gépet foglalnak magukban és a világ minden táján megtalálhatóak, ezért kiiktatásuk szinte lehetetlen feladat. Az internet segítségével feltérképezhetőek nyílt forrásból azok a gépek, melyek bárki számára hozzáférhetőek. Ezeket a gépeket fertőzik meg kártékony, rosszindulatú programmal, ezzel válnak ezek a gépek egyfajta zombi gépekké. Zombi gépek alatt azokat a gépeket értjük, melyek az interneten keresztül a hacker vagy egy vírus az irányítása alatt tart és szükség esetén ezekről az eszközökről indítja meg a támadást. Egy botnet hálózat mérete igény szerint lehet több tíz ezres vagy akár több milliós is, melyeket általában e-mail spamküldésre és elosztott túlterheléses támadásra használnak.

A DDoS támadások használatának egyik nagy előnye a jelentős méretű károkozás mellett a könnyed megvalósíthatóságában rejlik. A DDoS támadás észlelése is egyre nehezebbé a válik a botnetek, illetve a különböző IP címek használatának köszönhetően. A DDoS támadásnak két fajtája különböztethető meg: magas sebességű (High DDoS), és alacsony sebességű (Low DDoS) támadás. Magas sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom és a kérések száma különbözik a normál forgalomtól, ebből kifolyólag ezt a fajta támadást könnyebb felismerni, észlelni. Az alacsony sebességű DDoS támadás esetében a hálózati forgalom mérete hasonlít a normál állapothoz, ezért ezt a támadási formát sokkal nehezebb felismerni. Jelenleg két részre oszthatóak a DDoS támadás észlelési módszerek: csomag alapú ellenőrzésre és áramlás alapú ellenőrzésre. Csomag alapú ellenőrzéshez kiválóan alkalmas a Wireshark vagy a TCP dump, melyek a hálózati forgalom rögzítésére alkalmasak. Az észlelési folyamat során a csomag fejléce kimarad, és a rendellenességet a csomagterhelés elemzésével azonosítják. Manapság, mivel a csomagokat is titkosítják, ezért a csomagterhelés elemzése szinte lehetetlen feladatnak minősül. Az áramlás alapú ellenőrzés statisztikai adatokon alapul a hálózati forgalom vonatkozásában. Jelenleg néhány hálózati eszköz (útválasztók, kapcsolók) hálózati protokollokon keresztül (NetFlow) gyűjtik és továbbítják a hálózati folyamatokat. Az áramlás azonos attribútumokkal rendelkező csomagok hálózati halmazát jelenti (forrás és cél IP címek). A magas mintavételi arány miatt a hálózati áramlás nem képes rögzíteni a kommunikációs módot, ezért néhány támadási módszert (alacsony sebességű DDoS támadás) nem képes észlelni.

DDoS támadások általában ismert és népszerű weboldalak ellen fordulnak elő. Az egyik legnagyobb DDoS támadást a GitHub szenvedte el 2018 márciusában, amikor 1,35 TBps forgalmat generáltak a weboldalon. A támadás nagy hálózati megszakítást és gazdasági károkat okozott. További nagy volumenű DDoS támadásként említhető a 2019 januárjában az Imperva nevű cég ellen elkövetetett két DDoS támadás. Az első esetben a támadó 500 millió csomagot, míg a második esetben 580 millió csomagot küldött a támadó másodpercenként a szolgáltatás leállásához. Összehasonlításképp a GitHub szervere 129,6 millió csomagot kapott másodpercenként. 2018-ban érte DDoS támadás a Wikipédia szerverét is, mely következtében az oldal 3 teljes hónapig működésképtelen volt. Ezek az incidensek jól reprezentálják a DDoS támadás súlyosságát és jelentőségét.

DDoS alkalmazása különböző hálózati rétegekben

A hálózati réteg vonatkozásában az ICMP (Internet Control Message Protocol) az IP fontos segédprotokollja, melyen keresztül megvalósítható a DDoS támadás. Az ICMP működésének lényege, hogy az egyik végpont a másik végpont működőképességének ellenőrzésére küld egy „Echo Request” ICMP üzenetet. A másik végpont az „Echo Reply” üzenettel válaszol az üzenet átvétele után. Ez az üzenetváltás megy végbe a legtöbb operációs rendszerben a ping parancs utasítására. Ezek a csomagok mérete igen kevés (általában 74 byte méretűek), ebből kifolyólag nem terhelik jelentősen sem a hálózatot, sem a végpontok számítási kapacitását. A támadás kivitelezése során a támadó „Echo Request” csomagokat küld a célpont számára egyszerre nagyszámú végpontot használva. A támadó a végpontok számától és a rendelkezésükre álló sávszélességtől függően a célpont sávszélessége túlterhelhető, így az általa nyújtott szolgáltatások jelentős mértékben lelassulnak, a megszokott működés lehetetlenné válik. Ezt a támadási formát ICMP floodingnak is szokás nevezni.

Az alkalmazási rétegben a HTTP (Hypertext Transfer Protocol) a legismertebb DDoS támadási módszer. A HTTP kliens szerver modellt követő, tranzakció alapú technológia. A kliens a lekérni kívánt weboldal azonosítóját (URL: Unified Resource Locator) elküldi a szervernek, a szerver pedig a válaszüzenetében továbbítja a kért objektumot. Ha a támadó képes ilyen, sok erőforrást igénybe vevő csomagot előállítani és azt nagyszámú végpontról egy időben elküldeni a kiszolgáló számára, akkor jelentős zavart okozhat a kiszolgáló adatbázis kezelőjének. Szélsőséges esetben ez akár a kiszolgáló leállását is eredményezheti. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy HTTP kérés mérete néhány 100 byte, így nagyon rövid idő alatt sok is elküldhető belőle, míg a válasz összeállítása nagy teljesítményű számítógépek használata mellett is több időt vesz igénybe.

A Syn Flood módszer a TCP kapcsolat kiépülését, egészen pontosan a három-utas kézfogást támadja meg. Egy ilyen kapcsolat, ha minden rendben megy, úgy néz ki, hogy a kliens küld a szervernek egy Syn csomagot, amire a szerver egy Syn-ack csomaggal válaszol. Ez jelenti azt, hogy a szerver tudja fogadni a beérkező kapcsolatot. A szerver a Syn-ack csomagot értelemszerűen arra a címre küldi, ahonnan a Syn-t kapta, ezt az információt pedig onnan tudja meg, hogy mi van a Syn csomag fejlécébe írva. A támadók ezt kihasználva hamis IP címmel töltik ki ezt a részt, a szerver így olyan gépekhez akar csomagot küldeni, akik vagy nem is léteznek, vagy ha léteznek is, nem számítanak Syn-ack-ra és eldobják azt. A szerver egy előre beállított timeout értékig vár mielőtt bármi ilyen félig kiépült kapcsolatot bezárna, ez lehetőséget biztosít a támadónak arra, hogy a szervert ilyen hamis kapcsolódási kérésekkel túltöltse, ezáltal a szabályos kapcsolatok kiépülését jelentősen lelassítsa, vagy akár teljesen ellehetetlenítse.

Összefoglalás

A fentebb leírtak alapján megállapítható, hogy a DoS, mint támadási módszert igen gyakran alkalmazzák a kibertérben. A támadási módszer a könnyű kivitelezhetősége és a szinte lehetetlen elhárítása következtében nagyon kedvelt a hackerek, bűnözők körében. Ennek a támadásnak számos fajtája, módszere ismert, melyet mindig a célba vett rendszer sajátosságaiból kiindulva szoktak kiválasztani. A DoS-on belül ma már sokkal elterjedtebb a DDoS, mely olyan erőforrással és sebességgel képes megtámadni egy adott rendszert, mely a DoS vonatkozásában elképzelhetetlen. Ezért a jövőben a DoS valószínűleg végérvényesen háttérbe fog szorulni és a DDoS támadások fognak még szélesebb körben elterjedni. Elég csak megemlíteni a tézis igazolására az Észtország ellen 2007-ben elkövetett támadást, melyet DDoS támadással hajtottak végre, mely az ország 2004-től teljes mértékben elektronikusan működő közigazgatási rendszerét több hétre ellehetetlenítette. Biztosak lehetünk tehát abban, hogy a jövőbeni információs műveletek és a hibrid hadviselés vonatkozásában ez a támadási forma továbbra is megkerülhetetlen lesz és szerves részét fogja képezni a kibertérben végbemenő cselekményeknek.

Hasonló témájú cikkeink ide kattintva érhetők el.

A Túlterhelés, mint támadási módszer bejegyzés először Biztonságpolitika-én jelent meg.

Categories: Biztonságpolitika

Szlovénia korábbra tervezi védelmi kiadásainak növelését

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 12:10
A szlovén parlament védelmi bizottsága jóváhagyta a fegyveres erők (SAF) hosszú távú fejlesztésére vonatkozó határozatot, amely korábbra tervezi a védelmi kiadások növelését – közölte a szlovén közszolgálati televízió.

Az egy évvel ezelőtt elfogadott határozathoz képest, amely szerint a védelmi kiadásoknak 2035-ig kell elérnie a GDP két százalékát, a mostani ezt legkésőbb 2030-ra tervezi, azzal, hogy a kiadásokat legalább ezen a szinten kell tartani 2040-ig.

Damir Crncec, a védelmi minisztérium államtitkára a bizottság ülésén elmondta: az új állásfoglalás oka, hogy megváltoztak a biztonsági viszonyok, itt az ukrajnai háború, és – mint említette -, Svédország és Finnország is csatlakozni kíván a NATO-hoz.

A kulcsfontosságú újítások között Crncec két gyalogos zászlóalj felállítását, közepes hatótávolságú légvédelmi rendszerek vásárlását, a meglévő helikopterek cseréjét, négy további repülőgép beszerzését, valamint a kutatás-fejlesztési beruházásokat említette. Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a védelmi minisztérium felszólította a szlovén vállalatokat, vizsgálják meg lőszergyártó kapacitásaik bővítési lehetőségeit.

Szlovénia 2023-ban a bruttó hazai termék (GDP) 1,3 százalékát, 2024-ben 1,4 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, ez egyike a legalacsonyabb ráfordításoknak a NATO-tagállamok között. Az elmúlt tíz évben a gazdasági válság és a megszorítások miatt Ljubljana negyven százalékkal csökkentette a védelemre szánt büdzsét.

A NATO-tagállamok 2014 szeptemberében arra vállaltak kötelezettséget, hogy a GDP két százalékát védelmi kiadásokra fordítják, ennek 20 százalékát pedig haderőfejlesztésre.

 

The post Szlovénia korábbra tervezi védelmi kiadásainak növelését appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Ukrán vezérkar: az orosz erők folytatják Bahmut ostromát

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 08:35
Az orosz erők továbbra sem hagytak fel a Donyeck megyei Bahmut ostromával, és változatlanul próbálják áttörni az ukrán csapatok védelmét a Harkiv megyei Kupjanszknál és a donyecki régióban lévő Limannál – írta harctéri helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.

Az ukrán határőrség arról számolt be, hogy a nap folyamán ukrán határőrök visszaverték az orosz csapatok rohamát Bahmutnál, nyolc orosz katonát megöltek és 23-at megsebesítettek. „Az orosz harci repülőgépek tüzérséggel, rakéta-sorozatvetőkkel és kazettás lőszerrel támadták az ukrán hadsereg állásait Bahmut peremvidékén. Az ukrán határőrök aknavetőket és légi felderítést alkalmaztak, valamint kézi lőfegyverekkel közelharcot vívtak az orosz katonákkal” – írta közleményében a határőrség.

Az ukrán vezérkar értesülései szerint az orosz megszállás alá került, Luhanszk megyei Kreminnában jelentősen megnövekedett azoknak az eseteknek a száma, amelyekben a helyi megszálló hatóságok kilakoltatják a helyi lakosokat otthonukból, hogy az újonnan érkezett orosz katonákat költöztessék be oda.

A vezérkar jelentése szerint szerdán az orosz erők 22 légicsapást hajtottak végre és 29-szer támadtak rakétasorozatvetőkkel. Bevetettek egy iráni gyártmányú Sahíd drónt, amelyet az ukrán erők megsemmisítettek. A nap folyamán az orosz erők a csernyihivi és a harkivi régiók településeit is ágyúzták.

Az ukrán légierő 11 csapást mért az orosz csapatok koncentrációs területeire és egy csapást egy ellenséges légvédelmi rakétarendszer pozíciójára, a rakéta- és tüzérségi egységek pedig eltaláltak el egy orosz parancsnoki állást – derült ki a vezérkar jelentéséből.

Az Európai Unió Törvényszéke érvénytelenítette a Wagner-csoport alapítójának anyja elleni szankciókat
Az Európai Unió Törvényszéke érvénytelenítette a Wagner orosz zsoldossereg alapítója, Jevgenyij Prigozsin anyja elleni uniós szankciókat. A Törvényszék úgy ítélte meg, hogy Prigozsin és anyja, Violetta Prigozsina közötti rokoni kapcsolat önmagában nem indokolja, hogy szerepeljen az Ukrajna területi integritását és függetlenségét megsértő személyek szankcionálására létrehozott uniós listán Prigozsina ellen tavaly február 23-án, egy nappal Ukrajna orosz inváziója előtt vezetett be az uniós kormányokat tömörítő Tanács korlátozó intézkedéseket, arra hivatkozva, hogy üzleti tevékenysége kapcsolatban áll a fiáéval, aki az Ukrajnában is atrocitásokat elkövető fegyveres csoport alapítója. A Wagner-csoportot az Egyesült Államok januárban nemzetközi bűnszervezetnek minősítette.

 

The post Ukrán vezérkar: az orosz erők folytatják Bahmut ostromát appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Európai Bizottság: négymillió ukrajnai menekült kapott átmeneti védelemet

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 07:35
Az ukrajnai háború kezdete óta ez idáig mintegy 4 millió ukrajnai menekült kért és kapott átmeneti védelmi jogállást az Európai Unió tagállamaiban – közölte az Európai Bizottság.

Margarítisz Szkínász, az európai életmód előmozdításáért felelős uniós biztos az átmeneti védelemről szóló irányelv bevezetésének egyéves évfordulója kapcsán tartott sajtótájékoztatóján közölte, hogy minden nyilvántartásba vett ukrajnai menekült jogosulttá vált a munkaerőpiachoz, az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a szálláshoz való hozzáféréshez.

„Az átmeneti védelemről szóló irányelv alapvető eszköznek bizonyult az EU-n belüli azonnali védelem biztosításához, és a jövőben sem hiányozhat az Európai Unió eszköztárából” – fogalmazott.

Közölte, a tagállamok gyorsan létrehozták a nyilvántartásba vételre és a szükséges okmányok kiállítására vonatkozó eljárásokat. A szeptemberben kezdődött tanév elején mintegy félmillió ukrajnai gyermeket iskoláztak be az EU-n belüli különböző oktatási rendszerekben, és Európa-szerte mintegy egymillió ukrajnai menekült tudott munkát vállalni.

Az intézkedés keretében az EU az emberkereskedelem felszámolására tervet dolgozott ki a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő emberek határokon átnyúló tájékoztatására. Közel kétezer beteget evakuált Ukrajnából, a tagállamok többségében pedig mentális egészségi és pszichoszociális támogatást nyújtottak a háború elől menekülőknek.

Az Európai Bizottság 5,5 millió eurót ítélt oda a Nemzetközi Vöröskereszt által működtetett, a biztonságos otthonok megvalósítását támogató projektnek, és pályázati felhívást tett közzé projekttámogatásokra a magánszponzorálási programok további előmozdítása érdekében.

Margarítisz Szkínász elmondta, az Európai Unió Menekültügyi Ügynöksége (EUAA) 13 tagállamot támogat menekültügyi, befogadási tevékenységükből adódó szükségleteik kielégítésében. A EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) mintegy 200 főt küldött az ukrajnai menekültek fogadásában leginkább érintett tagállamokba és Moldovába határigazgatásuk támogatására. Az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol személyzetet küldött a biztonsági ellenőrzések elvégzésére öt tagállamba és Moldovába. Az uniós polgári védelmi mechanizmus három új központját hozták létre a tagállamokban, ezek segítségével több mint 80 ezer tonna természetbeni támogatást juttattak el Ukrajnába – közölte az uniós biztos.

Az EU pénzügyi támogatást, összesen 13,6 milliárd euró összegű kiegészítő finanszírozást is nyújtott a menekültek szükségleteinek biztosításához – emelte ki.

Közölte továbbá, az átmeneti védelemről szóló irányelv érvényességét 2024 márciusáig már meghosszabbították. Az Európai Bizottság készen áll arra, hogy szükség esetén megtegye a további hosszabbításhoz szükséges lépéseket – tette hozzá az uniós biztos.

 

The post Európai Bizottság: négymillió ukrajnai menekült kapott átmeneti védelemet appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Egyre gyakoribbak az online csalások

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 06:35
Egyre gyakoribbak az online térben elkövetett csalások, és az elkövetők módszerei is folyamatosan változnak – hívták fel a figyelmet szakértők az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Magyar Bankszövetség és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Gál Kristóf alezredes, az ORFK szóvivője emlékeztetett: az online csalások visszaszorítása érdekében tavaly novemberben az ORFK, a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet oktatási-kommunikációs programot indított Kiberpajzs elnevezéssel. A kampány segít felismerni a kiberbiztonsági kockázatokat és az azok elleni fellépés módszereit mutatja be.

Oláh-Paulon László alezredes, az ORFK bűnmegelőzési osztályának vezetője elmondta, az elmúlt egy évben megháromszorozódott a kibertérben elkövetett visszaélések száma. Hozzátette: a rendőrség hisz a megelőzésben, ennek pedig a felvilágosítás, tájékoztatás, oktatás a módja, szeretnék minél több fórumon bemutatni, hogyan kerülhető el az áldozattá válás. Mint mondta, a Kiberpajzs az egyik eszköz, amellyel naprakész, pontos információval, tudással látják el az embereket.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese kiemelte: a Magyar Nemzeti Bank és az Európai Központi Bank adatai megerősítik, hogy biztonságos a hazai elektronikus forgalom, de a nemzetközi tendenciának megfelelően egyre többféle, változatos csalástípus bukkan fel, ezért szükséges a digitális térben „felvértezni” magunkat.

Elmondta: március 6-tól 10-ig a Pénz7 elnevezésű programban ezer iskolában ötszáz önkéntes több mint 140 ezer diáknak beszél a digitális biztonságról. A fiataloknál már most ott van az eszköz, amin keresztül adatot, információt, személyes pénzügyi tárcához hozzáférést szerezhetnek a bűnözők – jegyezte meg. Elmondta azt is, a héten a www.penz7.hu oldalon elérhető a Digitális Szimat Kihívás, amelyben a játékosok próbára tehetik a digitális biztonsággal kapcsolatos felkészültségüket.

Kiemelte: a digitális bűnözés evolúción megy keresztül, a korábban könnyen felismerhető adathalász e-mailek (phishing) egyre jobb minőségűek, kevesebb bennük a helyesírási hiba és magyartalan megfogalmazás, így nehezebb megkülönböztetni, szolgáltatótól vagy csalóktól érkezett-e.

Új módszer az „adathallászat”, a „vishing”, vagyis csalárd telefonhívás, amikor szolgáltató, például bank nevében telefonálnak a csalók, hogy így szerezzenek meg személyes, érzékeny adatokat. Sütő Ágnes azt javasolta, amikor bank nevében adatot kérnek telefonon keresztül, az ügyfél szakítsa meg a hívást, és a bank ismert elérhetőségén kezdeményezze az adategyeztetést.

A harmadik módszer a „smishing”, amikor sms-ben akarnak személyes, érzékeny adatokat megszerezni, például csomag kézbesítésére vagy jogosulatlan banki tranzakcióra hivatkozva. A csaló sms általában tartalmaz egy linket, de Sütő Ágnes felhívta a figyelmet arra, a pénzügyi szolgáltatók sms-ben nem küldenek olyan linket, amelyben személyes adatokat kérnek, ezért azt tanácsolta, ezeket a linkeket ne használják az ügyfelek.

Simon Edina százados, az NBSZ NKI szóvivője arról beszélt, az adathalász-támadás, bármilyen csatornán is érkezzen, valójában egyfajta pszichológiai hadviselés az online térben, az elkövetők megtévesztéssel akarnak adatokat megszerezni, és amíg pár éve kevésbé voltak ezek a módszerek előkészítettek és jobban fel lehetett ismerni őket, ma már egyre szofisztikáltabbak, célzottabbak és naprakészebbek. Példaként az egyik bank tervezett leállása idején indított adathalász-támadást említette, valamint egy streamingszolgáltató által bejelentett felhasználóifeltétel-változásra épülő adathalászatot.

Ismertetése szerint továbbra is népszerűek a csomagküldős csalások, a nyereményjátéknak álcázott hirdetések, a közösségi oldalra jellemző azonosításkérések és a „te vagy a videóban?” típusú üzenetek. Mint mondta, ezek közös veszélyforrása az üzenetben található link, amelyre kattintva vagy adatokat szednek ki a felhasználóból, vagy egy program telepítésére veszik rá.

Simon azt tanácsolta, az ügyfél kattintás előtt gondolja végig, mennyire valósághű az üzenet, amit kapott, vár-e csomagot, ügyfele-e egyáltalán a szolgáltatónak, melytől sms-t kapott. Ha az ügyfél nem biztos abban, hogy valóban a bank vagy szolgáltató kereste, a hivatalos elérhetőségeken ellenőrizze. A közösségi oldalon ismeretlentől érkező privát üzenetet célszerű figyelmen kívül hagyni. A szóvivő azt tanácsolta, ha valaki adathalász üzenetet kap, tájékoztassa róla ismerőseit, és ha valaki adathalász támadás áldozatává vált, haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot az érintett szolgáltatóval és tegyen rendőrségi feljelentést.

Az online térben áldozattá válást megelőző további tanácsok a kiberpajzs.hu oldalon, a kibervédelmi intézet közösségi oldalain és a rendőrség oldalán található.

 

The post Egyre gyakoribbak az online csalások appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

A román védelmi minisztérium amerikai Abrams harckocsik beszerzését tervezi

Biztonságpiac - Thu, 03/09/2023 - 05:35
A román védelmi minisztérium (MAPN) amerikai Abrams típusú harckocsik beszerzéséhez kéri a parlament előzetes jóváhagyását, ugyanakkor a haditengerészet harci képességeit is fejleszteni akarja – jelentette be Teodor Incicas altábornagy, a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője egy interjúban.

Az altábornagy nem pontosította, hány tankot akarnak vásárolni, de megjegyezte: mivel „egy egész zászlóaljról van szó”, nem a gyártóval kell szerződni, a beszerzést az Amerikai Egyesült Államokkal kötendő kormányközi egyezmény révén lehet csak megvalósítani.

Megelőlegezve a MAPN választását érő esetleges kritikákat, Incicas hozzátette: sokan azt képzelik, hogy az Abrams egy idejétmúlt harckocsi, anélkül, hogy ismernék az amerikai korszerűsítési programokat. „Egy lecsupaszított harckocsiról beszélünk, amelynek a védelmi rendszerei megfelelőek, amit aztán olyan változatban fognak felszerelni, ahogyan mi igényeljük” – magyarázta az altábornagy.

Incicas szerint a MAPN-nél további 40-50 fegyverzet- és eszközbeszerzési program van folyamatban. Ezek között megemlítette, hogy Románia tavaly írt alá szerződést Norvégiával 32 használt F-16-os harci repülőgép megvásárlásáról: ezeket várhatóan idén és 2024 folyamán fogják leszállítani. Az F-16-os repülőrajokra átmeneti megoldásként tekintenek, az ötödik generációs F-35-ös harci repülők beszerzéséig, amelyekből az első rajt 2030 után tervezik hadrendbe állítani.

A bukaresti haderő-korszerűsítési tervekben szereplő hét Patriot rakétaelhárító rendszer közül eddig négyet vásároltak meg: kettőt már átvettek, másik kettőnek az érkezése pedig az első negyedév végéig várható. A három HIMARS-típusú, nagy mozgékonyságú sorozatvető-rendszerből egy üteg már megérkezett 2021-ben, egy második átvétele folyamatban van, a harmadik a jövő évre várható – sorolta az altábornagy.

Incicas azt is bejelentette, hogy Románia tengeralattjárók és aknászhajók beszerzését is tervezi, illetve korszerűsíteni akarja rakétahordozó hadihajóit, ezekről a programokról azonban nem közölt részleteket.

Az altábornagy szerint a román hadsereg feleszerelését saját fejlesztésű eszközökkel is korszerűsítik: ezek között egy olyan, „taktikai zsebdrónról” tett említést, amely utcai harcokban segítheti a katonákat közvetlen környezetük felderítésében. A román haditechnikai kutatóközpont egy 100 kilométeres hatósugarú, pilóta nélküli repülőgépet is kifejlesztett, most pedig annak függőleges fel- és leszállásra képes változatán dolgozik. Ezeket – jóváhagyásukat követően – rendszeresíteni akarják a román hadseregben.

Másfelől a MAPN hét Watchkeeper X típusú robotrepülőgép-rendszer beszerzéséről írt alá a szerződést az izraeli Elbit Systemsszel, és a napokban tárgyalásokat folytat a török gyártóval az ukrajnai háborúban hírnevet szerzett Bayraktar-2-es harci drónok vásárlásáról, amelyek beszerzéséhez hozzájárult már a román parlament – részletezte a román hadsereg fegyverzetellátási főigazgatóságának vezetője.

 

The post A román védelmi minisztérium amerikai Abrams harckocsik beszerzését tervezi appeared first on .

Categories: Biztonságpolitika

Pages

THIS IS THE NEW BETA VERSION OF EUROPA VARIETAS NEWS CENTER - under construction
the old site is here

Copy & Drop - Can`t find your favourite site? Send us the RSS or URL to the following address: info(@)europavarietas(dot)org.