A mára meghirdetett akció keretén belül többek között Iași, Suceava, Bukarest, Kolozsvár, Csíkszereda és Marosvásárhely városában is leállt a forgalom 15 percre. Ezen kívül több nagy vállalat és intézmény, valamint több ezer román állampolgár is kifejezte támogatását az ügyben. A első egy méter moldvai sztrádát megépítő suceavai vállalkozó Ștefan Mandachi üzletember által meghirdetett kampányról Liviu Dragena PSD-s pártelnök is nyilatkozott, negatívan. Elmondása szerint mindaddig amíg Mandachi és támogatói cirkuszt csinálnak, a kormány autópályákat épít. Klaus Iohannis államfő ugyanakkor támogatását fejezte ki a tiltakozás kapcsán.
Antonio Lopez, az Európai Néppárt főtitkára ma felkérte a bukaresti kormányt, támogassa Laura Codruţa Kövesi jelölését az európai ügyészség főügyészi tisztségére. Szerinte a kormány számára az országnak kell az első helyen lennie, nem az ideológiának. Antonio Lopez szerint Laura Codruţa Kövesi egy nagyon jó jelölt, ezért a Néppárt továbbra is támogatja őt. Továbbá azt is hozzátette, hogy az EPP mindaddig támogatja Romániát a soros elnökségben, ameddig nem kormánykampányra használják fel.
Viorica Dăncilă miniszterelnök a március 15-ei ünnepi köszöntőjében arról beszélt, hogy a román állam továbbra is teljes elköteleződéssel támogatja a nemzeti önazonosság szabad kifejezését, a nyelvi és kulturális értékek, valamint a hagyományok megőrzését. Továbbá kifejtette, hogy az EU-elnökség alatt Bukarest megerősítené az Európai Unió „egység a sokszínűségben” jelszó által kifejezett alapvető elvét. Szerinte Románia modellnek számít abban, ahogy nyitottsággal és pozitív szellemben integrálta a nemzetiségek értékeit és hagyományait, és a nemzetiségek kultúrája a román nemzeti örökség részévé vált.
Március 4. és 10. között az influenza-esetek száma csökkenőben volt Romániában, és főként az ország középső részére koncentrálódott, tájékoztatott tegnap az Országos Közegészségügyi Intézet. A központ szerint a múlt héten 22,6 százalékkal kevesebbet jegyeztek, mint a múlt szezon hasonló időszakában, illetve 3,7 százalékkal kevesebbet, mint az előző héten. A 2018-2019-es szezon kezdete óta 173 halálos áldozata volt az influenzának, míg az előző idényben összesen 129-en haltak meg grippe miatt.
Közölte az Államelnöki Hivatal. A képviselőház és a szenátus együttes plénuma szerdán szavazta meg, hogy változatlan formában küldik vissza az államfőnek a költségvetési törvényt, miután az államfő múlt pénteken küldte vissza a parlamentnek újbóli megfontolásra a 2019-es költségvetés törvényét, arra hivatkozva, hogy az nem realista előrejelzésekre alapul.
Klaus Iohannis államelnök ma bejelentette, hogy támogatja a “#şîeu”- én is – moldvai tájszólásban mottójú, autópályákat követelő figyelemfelkeltő akciót. Az első egy méter moldvai sztrádát megépítő suceavai vállalkozó, Ștefan Mandachi üzletember által meghirdetett kampányhoz már több neves cég csatlakozott, ezek közül a legismertebb a JYSK. Továbbá több város polgármestere, illetve civil szervezetek is jelezték, hogy a felhívásnak eleget téve ma, 15 órától 15 percre tiltakozásképp beszüntetik a tevékenységüket.
Elfogadta Orbán Viktor kormányfő bocsánatkérését tegnap a flamand kereszténydemokraták elnöke, azonban közölte, hogy pártja továbbra is támogatja a Fidesz kizárását az Európai Néppártból. Később hasonlóan nyilatkozott több más EPP-tagpárt vezetője is. A magyar miniszterelnök szerdán írt levelet azon EPP-tagpártok vezetőinek, amelyek kezdeményezték a Fidesz kizárását. Ebben bocsánatot kért a „hasznos idióták” kifejezés miatt, de kiemelte, nem változtat álláspontján a keresztény kultúra védelmét, a migrációt és Európa jövőjét illetően. A miniszterelnök azt kérte az érintett pártoktól, hogy gondolják újra a kizárási kezdeményezést. Tíz országból tizenhárom EPP-tagpárt kérte hivatalosan a Fidesz kizárását a magyar kormány újabb plakátkampánya és szerintük jogállamiságot veszélyeztető lépései miatt. Erről a konzervatív európai pártcsalád politikai közgyűlésén szavaznak a résztvevők jövő szerdán.
A PLUS elnöke az alakulat Hargita és Kovászna megyei szimpatizánsaival találkozott tegnap. A csíkszeredai találkozón a volt miniszterelnök azt mondta, szerinte hiábavaló a Székelyföld autonómiájáról beszélni mindaddig, amíg az emberek szegények, és nincsenek fejlődési lehetőségeik. Cioloş szerint attól, hogy folyamatosan ez a téma kerül előtérbe, nem fog javulni az emberek életszínvonala. Úgy véli, a befektetések ösztönzése, a gazdasági fejlődés, a román és magyar lakosok közös problémáinak orvoslása jelentené a megoldást e térség számára. Dacian Cioloş példaként rámutatott, hogy a Marosvásárhely és Brassó közötti autósztráda sok befektetőt vonzana, ugyanakkor kiemelte, hogy a román államnak „felelőssége és érdeke” elősegíteni a magán- és közberuházásokat, idevonzani a külföldi befektetőket, hogy munkahelyek létesüljenek a térségben. Dacian Cioloş ugyanakkor jókívánságait fejezte ki a romániai magyaroknak március 15-e alkalmából.
Tegnaptól F-16-os vadászgépek is védik a román légteret, miután szolgálatba állt a tizenkét F-16-os harci repülőgépből álló első román repülőraj. Az alkalomból szervezett ünnepségen részt vett Viorica Dăncilă miniszterelnök és Gabriel Les védelmi miniszter. A repülők már két éve megérkeztek Romániába, de bevetésük nem volt, mert ki kellett képezni a pilótákat. Az ünnepségen Viorica Dăncilă miniszterelnök kiemelte, hogy a korszerű gépek szolgálatba állítása jelentős előrelépést jelent a légierő számára, amely ezáltal megerősítette védelmi képességét. Jelezte, hogy a kormány továbbra is megad minden támogatást a légierő korszerűsítéséhez. Bukarest 2013-ban állapodott meg Portugáliával a tizenkét használt repülőgép megvásárlásáról, ezeket a nyugat-európai országban újították fel. A tranzakció értéke 628 millió euró volt.
A Kelet-Európában egyedülállónak számító onkológiai kórház építését amerikai befektetők tervezik egy marosvásárhelyi cégen keresztül Marosszentgyörgyön. A projekt jelenleg közvitán van és zajlik az engedélyek beszerzése. Sófalvi Szabolcs marosszentgyörgyi polgármester a Marosvásárhelyi Rádiónak elmondta, hogy a helybéliek örülnek a hírnek. Az onkológiai magánkórház a Maros folyó partján, a befektető területén kap helyet, mindössze néhány kilométertől a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórháztól. A tízezer lelkes Marosszentgyörgy 15 millió euró uniós alapot hívott le 13 finanszírozási program révén.
Két mecsetnél összesen legkevesebb negyven ember vesztette életét fegyveres merényletben az új-zélandi Christchurchben. . Egy férfit őrizetbe vettek, de a rendőrség szerint nem kizárt, hogy többen követték el merényletet. A két mecset közel, mindössze néhány kilométerre fekszik egymástól. Az ausztrál miniszterelnök Sydneyben újságírókkal közölte, hogy ausztrál jobboldali szélsőséges az a férfi, akit az új-zélandi rendőrök őrizetbe vettek a christchurch-i mecsetek ellen ma elkövetett terrortámadások gyanúsítottjaként. Több muzulmán többségű vagy nagyszámú muzulmán lakossal rendelkező ország politikai és vallási vezetői ítélték el a kettős terrortámadást, köztük Indonézia, Malajzia, Törökország, Afganisztán, Pakisztán és India.
Holnap tartják Bukarestben az Európai Néppárt önkormányzati politikusainak értekezletét az EPP csúcsjelöltje, Manfred Weber részvételével, de a házigazda Nemzeti Liberális Párt nem hívta meg az RMDSZ politikusait a kampányrendezvényre. Nem kapott meghívót Traian Băsescu volt államfő alakulata, a szintén EPP-tagpárt PMP sem. Erről Kelemen Hunor szövetségi elnök tájékoztatta tegnap a Maszolt, amikor arról kérdezték, hogy megfelel-e a valóságnak a stiripesurse.ro portálnak az az értesülése, hogy a Fidesz kizárását célzó néppárti eljárás miatti tiltakozásul az RMDSZ vezetői nem kívánnak részt venni az eseményen. A politikus ezt cáfolta. Közölte, hogy azért nem lesz ott a bukaresti rendezvényen, mert nem hívták meg. Állítása szerint Ludovic Orban pártelnöknek az volt az álláspontja, hogy nem hívja meg sem Traian Băsescu pártját, sem az RMDSZ-t, mert ez a liberálisok jelöltjeinek a bemutatkozása. A holnapi kampányrendezvényen részt vesz és felszólal Klaus Johannis államfő és Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje is.
A városközpontban közel száz oszlopra kerültek fel a már tavaly is használt nemzeti színű szalagok és kokárdák, a Művelődési Ház melletti híd oszlopai is a nemzeti lobogó színeibe öltöztek. A város sok utcájában székely zászlókat és nemzeti színű szalagos díszeket tűztek a házakra, illetve a Sétatéri parkban is székely zászlók kerültek a lámpatestekre: a mintegy kétezer darab lobogó adományként érkezett, elhelyezésüket pedig a hivatal végeztette. Hargita megye prefektusa, Jean-Adrian Andrei nem késlekedett felszólítani Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalát, hogy a március 15-ére való készülődésben ne feledkezzenek meg a zászló- és szimbólumhasználatra vonatkozó törvényekről – közölte a Székelyhonnal a hivatal. A prefektus legutóbb októrber 23. után, illetve tavaly március 15. után is büntetést rótt ki a városra az ünnepi díszítések miatt. A hatályos törvények értelmében – hívta fel a figyelmet ezúttal is a prefektusi hivatal – 2500-tól 5000 lejig terjedő pénzbírság róható ki a törvényszegésért.
Támogatta tegnap a londoni alsóház a brit EU-tagság megszűnésének halasztását célzó kormányzati beterjesztést. Az indítvány alapján a konzervatív párti brit kormány kezdeményezi az Európai Uniónál a kilépés törvényben rögzített jelenlegi, március 29-i határidejének meghosszabbítását. A kormány június 30-áig kéri a hosszabbítást, de ez a viszonylag rövid, meghatározott ideig szóló halasztás az indítvány szerint akkor reális, ha az alsóház március 20-áig – a jövő heti EU-csúcs kezdete előtti nap végéig – elfogadja a Brexit feltételrendszerét tartalmazó, eddig kétszer is nagy többséggel elutasított megállapodást. Ebben az esetben a halasztás célja az, hogy legyen idő a kilépéshez szükséges jogszabálytervezetek törvénybe iktatására. Egyelőre nem ismert, hogy a kormány mikor terjeszti harmadszor is a Brexit-megállapodást az alsóház elé vitára és szavazásra. A brit kormányfő felhívta a képviselők figyelmét arra, többek között, hogy ha a Brexit halasztása túlterjed a kilépési megállapodás elfogadása esetére megjelölt június 30-i határidőn, akkor az Egyesült Királyságnak nyilvánvalóan részt kellene vennie a május végén esedékes európai parlamenti választásokon, mivel az új Európai Parlament várhatóan július első hetében tartja alakuló ülését.
Nyílt levélben hirdettek világméretű demonstrációt a környezet védelmében mára azok a diákok, akik hetek óta tüntetnek Nyugat-Európában azért, hogy a politikusok többet tegyenek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséért. A március 15-i globális fellépésre világszerte már mintegy 1600 rendezvényt regisztráltak 106 országban. Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban, Brazíliában, Chilében, Ausztráliában, Indiában, Japánban és Iránban ia ma a diákok lógni fognak az iskolákból. Romániában is lesznek megmozdulások, például Kolozsváron és Marosvásárhelyen is 12 és 13 között a Polgármesteri Hivatal előtt fognak tüntetni. Továbbá utcára vonulnak Bukarestben, Jászvásáron, Konstancán is.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter, Tóth Sándorral, Nyárádszereda polgármesterével, Péter Ferenccel, a Maros megyei önkormányzat elnökével, Szondi Zoltánnal, az FK Csíkszereda elnökével és Gabriel Bodescuval, a Román Labdarugó Szövetség főtitkár-helyettesével közösen avatta fel a több mint 100 millió forintos beruházásból megvalósult – 250 férőhelyes lelátóval és világítóberendezéssel rendelkező – műfüves nagypályát. Az önkormányzat 31 millió forinttal járult hozzá a pálya körüli infrastruktúra kialakításához. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról biztosította a kárpát-medencei fiatalokat, hogy mindig számíthatnak Magyarország támogatására, a kormány kötelességének tartja, hogy gondoskodjon róluk. Szijjártó hangsúlyozta, hogy újabb pályák, akadémiák, csarnokok fognak épülni a Kárpát-medencében a határon túli területeken is. Nyárádszereda – a csíkszerdai fociakadémia egyik alközpontjaként – az erdélyi utánpótlás-nevelés fontos helyszínévé vált, 90 Nyárád-menti gyerek számára teremtve sportolási, fejlődési lehetőséget.
A magyar szabadság születése napján tisztelettel köszönti a világ magyarságát, és felemelő ünneplést kíván minden magyar honfitársnnak Orbán Viktor miniszterelnök március 15-e előestéjén közzétett levelében – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár tegnap délután. Március 15-e nemcsak az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, hanem a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is. A rendszerváltás évétől kezdődően munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep. Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit. A szabadságharc és forradalom kitörésének 171. évfordulója alkalmából, számos ünnepi rendezvényt tartanak ma. Sok helyen már tegnap elkezdődött az ünnepségsorozat.
Tegnap a marosvásárhelyi sajtóértekezletén a magyar külkereskedelmi és külügyminiszter kijelentette, hogy mivel tárgyalásokkal sikerült újraindítani a római katolikus teológiai líceumot, így a Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetem ügyében is beszélni fog hétfőn Brüszzelben Teodor Meleşcanu román külügyminiszterrel.Véleménye szerint az angol kar indítása egy plusz érv a magyar tagozat létrehozása mellett. Az európai parlamenti választásokról szólva Szijjártó kifejtette, hogy azon fognak dolgozni, hogy az Európai Néppárton és az Európai Parlamenten belül a migrációellenes erők kerüljenek többségbe. Szijjártó Péter, Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével együtt, részt vett tegnap Marosvásárhelyen az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc kitörésének évfordulóján szervezett emlékünnepségen.
A nemzeti ünnep hosszú hétvégéjén Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás mind a belföldi, mind pedig nemzetközi forgalomban közlekedőket érinti. Tilos tehát közlekedni tegnap este 10 órától ma este 10 óráig, továbbá holnap este 10 órától vasárnap este 10 óráig.
A Marosvásárhelyi Táblabíróság tegnapi végzésében jogerősen visszaküldte a DNA-nak azt a vádiratot, amelyet a vádhatóság a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es megalapítása ügyében állított össze Tamási Zsolt iskolaigazgató és Ștefan Someșan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen. A végzés kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. Az ügyben eljáró bírói testület elutasította az Országos Korrupcióellenes Ügyészség két korábbi végzés elleni fellebbezését. Érvényben hagyta azt a 2017 decemberében kimondott végzést, amellyel a megyei törvényszék megsemmisítette a vádirat egy részét, és érvényben hagyta azt a végzést is, amellyel 2018 októberében a törvényszék visszaküldte az ügyet a DNA-nak. Gogolák Csongor, Tamási Zsolt ügyvédje az MTI-nek úgy értékelte, hogy erkölcsi győzelmet arattak a vádhatóság ellen. A táblabíróság ugyanis most már megfellebbezhetetlenül kimondta, hogy védencét egy rosszul elkészített, hiányos vádirat alapján állították a törvény elé. A kedvező végzés épp akkor született, amikor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ellátogatott a bírósági ügy miatt megszüntetett, de azóta újraalapított katolikus iskolába, a nemzeti ünnep alkalmából tartott marosvásárhelyi beszédében pedig köszönetet mondott a szülőknek, akik kitartottak az iskola mellett.