Szlovákiai magyar hírportál - friss, fiatalos portál, napi hírekkel, tudósításokkal, érdekességekkel.
Updated: 1 day 15 hours ago
Tue, 11/27/2018 - 09:44
A mai naptól kezdve Juraj Tkáč a Szlovák Államvasutak (ŽSR) vezetője. A közgazdász végzettségű Tkáčot (56) az igazgatótanács javaslata alapján Érsek Árpád közlekedési miniszter nevezte ki. Az új vezető az államvasutak eddigi igazgatóját, Martin Erdössyt váltja ebben a funkcióban.
Tue, 11/27/2018 - 09:40
Az egymilliárd dolláros amerikai-európai küldetés célja, hogy pontosabb képet kapjon a tudomány, miként keletkezett 4,5 milliárd éve a Mars és a Naprendszer többi sziklás bolygója, köztük a Föld is.
Tue, 11/27/2018 - 09:20
Megszavazta az ukrán parlament hétfő este a hadiállapot bevezetését azzal a változtatással, hogy nem az egész országban, hanem csak tíz megyében vezetik be.
Tue, 11/27/2018 - 09:00
A török légierő újabb 82 aktív szolgálatos katonája ellen adott ki elfogatóparancsot kedden az ankarai főügyészség azzal a gyanúval, hogy az érintettek kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal.
Tue, 11/27/2018 - 08:40
Donald Trump újságíróknak nyilatkozva hétfőn ismételten elutasította a pénteken nyilvánosságra hozott kormányzati jelentés megállapításait a klímaváltozás veszélyeiről, úgy fogalmazva: "nem hiszi", hogy a globális klímaváltozás káros hatással lenne az amerikai és a világgazdaságra.
Tue, 11/27/2018 - 08:21
Liszka József etnológus, a Selye János Egyetem rektorhelyettese kapta idén a Szlovákiai Magyar Írók Társasága által alapított Turczel Lajos-díjat.
Tue, 11/27/2018 - 08:00
Felhős, borús napnak nézünk elébe. Sok helyen lehet havas eső. A Besztercebányai kerület északi részén, valamint az egész Kassai- és Eperjesi kerületben meteorológiai riasztás van érvényben a szél, a havazás és a hónyelvek esetleges kialakulásának veszélye miatt.
Tue, 11/27/2018 - 07:40
Kalavská egészségügyi miniszter a pénzügyminiszterrel együttműködve talált további 55 millió eurót, hogy gyarapítsa tárcája jövő évi költségvetését, mondta a parlament egészségügyi bizottságának döntésére reagálva, amely nem fogadta el a jövő évre vonatkozó költségvetési javaslatot.
Mon, 11/26/2018 - 20:00
Peter Pellegrini kormányfőt nyugtalanítják azok az információk, amelyek hétfőn érkeztek Kijevből.
Mon, 11/26/2018 - 19:40
Kihirdette keretét az Olaszország elleni, jövő hétfői világliga-mérkőzésre készülő magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila.
Mon, 11/26/2018 - 19:25
INDEX: A Baptista Szeretetszolgálat meghívására Magyarországra érkező akcióhős Istenről, Stalonnéról és a róla szóló mémekről mesélt a sajtótájékoztatón.
Mon, 11/26/2018 - 19:20
Autós tüntetők vették blokád alá az Asztély-Beregsurány és az Ungvárt a szlovákiai Felsőnémetivel összekötő határátkelőhelyeket hétfő délután Kárpátalján, tiltakozásul a külföldi rendszámú gépkocsik ukrán állampolgár tulajdonosait sújtó új ukrán vámszabályok ellen.
Mon, 11/26/2018 - 19:00
Évek óta nem látott hevességű konfliktus bontakozott ki Oroszország, illetve Ukrajna és több nyugati szövetségese között hétfőn, miután előző nap orosz hadihajók tüzet nyitottak ukrán hadihajókra a Kercsi-szorosnál, az orosz különleges egységek elfoglaltak három ukrán hajót és ukrán tengerészeket ejtettek foglyul.
Mon, 11/26/2018 - 18:40
A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen, aki egy kislánytól a testrészeit mezítelenül ábrázoló fotókat csalt ki az interneten.
Mon, 11/26/2018 - 18:20
A brit miniszterelnök szerint teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodásnál nem lehetséges jobbat elérni.
Mon, 11/26/2018 - 18:00
Közel 1 millió euróból fejlődik a közösségi közlekedés Észak- és Dél-Komárom között. 2020-ban egy elektromos autóbuszt állítanak forgalomba, megújul a két város buszvégállomása és a köztes megállók is, ahová informatív okos-panelek kerülnek.
Mon, 11/26/2018 - 17:40
Halálra késelte nevelt fiait egy férfi Ózdon hétfőn – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
Mon, 11/26/2018 - 17:20
A későbbi gigászi dinoszauruszok egy eddig ismeretlen, 225 millió évvel ezelőtt élt korai ősének maradványait tárták fel a régészek Brazília déli részén.
Mon, 11/26/2018 - 17:00
Jelentős mennyiségű kábítószert találtak két pozsonyi férfi autójában a zsolnai rendőrök. A szakértői vizsgálat során megállapították: pervitinről van szó.
Mon, 11/26/2018 - 17:00
A 24. hu szúrta ki, hogy a Sztárban sztár legutóbbi adásában Tolvai Reni olyan sminket kapott, amiben Gáspár Evelinre hajaz az énekesnő.
Pages